Megpillantom Ritát, aki éppen most érkezett haza Indiából, egy ashramból – jól néz ki, és az az érzésem, hogy meg is fiatalodott, megnyugodott,. Valójában pedig nem is láthatom azt, amiért odament, a szeretet mélyebb átélését, a lélek megtisztulását, az energiát. Vagy mégis?

Évek óta hallgatom élménybeszámolóit az ashramban töltött időszakról, faggatom, és próbálom felfogni. Ötödik alkalommal töltött hat hetet Dél-Indiában, egy Puttaparthi nevű településen, a Prashanti Nilayam – A Legfelsőbb Béke Otthona – nevű ashramban. Ez a hely Sri Sathya Sai Baba otthona, bár maga a tanító, Szvámi nem tartózkodik már hívei között emberi létformában.

Spirituális élményeit nehezen tudja nekem, mint kívülállónak elmagyarázni, de ennek ellenére minden alkalommal óriási hatást gyakorol rám beszámolóival.

Az ashramba a lelki megtisztulás miatt érkeznek Sri Sathya Sai Baba követői a világ legkülönbözőbb pontjairól. Van, aki csak néhány hétig vagy hónapig marad, de vannak, akik már évek óta ott élnek. Igaz, ők azok a hívek, akik Szvámi első követői közül valók, még abból az időből, amikor a kis templom csak néhány embert tudott befogadni.

 

Ma azonban már egy nagy oszlopos mandir (imacsarnok) veszi körül, így óriási közönségnek képes helyet adni.

 Az ashram fallal van körülvéve, de kapuja egész nap nyitva áll, csak éjszakára zárják be. Területén a templomon kívül lakóépületek, étkezdék, boltok, bank és posta is találhatók. Szigorú viselkedési szabályok jellemzik, leginkább annak érdekében, hogy mindenki békében végezhesse lelki gyakorlatait.

 

 Aki megérkezik, az elsőként bevásárol az ashram shopjában – ágyneműt, fogkefét, ruhát, tusfürdőt –, majd elfoglalja a számára kijelölt szobában a helyét. Nők és férfiak teljesen elkülönülve laknak, külön helyük van a templomban is. Úgy érzem, ez is a teljes visszavonulást szolgálja. Éppen ezért az ashramban nem is gyakorolhatják a fizikális jógát, csak a jóga szellemi részét. A közelben azonban van egy ayurvédikus klinika, ahová Rita is kijárt jógára. Ezen a ponton irigyeltem a legjobban, hogy a felkelő nap gyakorlatsort Indiában a felkelő napnál végezhette. Valójában a meleg és párás idő miatt talán ez is volt a legoptimálisabb időpont a fizikális jógára.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=vZlEkfDO_6k#t=110[/embed]

(A videó csak illusztráció, nem ott készült. A Sivananda rendszer bemutató videója és 1 perc 30 másodpercig láthatjuk a Felkelő Nap Gyakorlatsort, majd az alap ászanáikat mutatja be!)

Innen pedig indul a nap Rita számára az ashramban. Reggel a templomban a Védák (ősi hindu himnuszok) recitálásával, majd a bhajanok (szent dalok) éneklésével fokozódik fel a hangulat. A tűzceremónia után pedig Sri Sathya Sai Baba sírjánál teszik tiszteletüket a hívek. A délutáni program hasonló, kiegészítve meditációval, amellyel a tudatosságukat növelik, és a Szvámival való mély egységérzetet élhetik át. A lelki gyakorlatok része a mantrázás (rövid vallásos formulák ismétlése), amely által az elme kitisztul, megnyugszik, nincsenek felesleges gondolatok.

A lelki megtisztulás másik fontos része az ashramban az önzetlen szolgálat. Szvámi példáját követve itt minden munkát önzetlen szolgálatként végeznek a hívők. A nyugati hívek a Szvámi életét és munkásságát, valamint a vallások egységét bemutató múzeumban vagy az étkezdében dolgozhatnak.

 

Sokszor hallom Ritától, hogy mennyire nagyszerű ilyenkor másokkal együtt dolgozni, mennyire fantasztikus embereket ismer meg, milyen nagy a segítő szándék, és legfőképpen mennyi szeretet árad felé. Itt mindenki sokkal mélyebben, intenzívebben éli meg a szeretetet. S igen, ez az a pont, ami a legfontosabb ebben az ashramban, hiszen Sri Sathya Sai Baba tanításai a szeretetről szólnak:

 

„Azért jöttem, hogy szívetekben meggyújtsam a szeretet lámpását, és lássam napról napra egyre fényesebben ragyogni. Nem jöttem semmilyen vallás nevében, sem azért, hogy új felekezetet, egyházat teremtsek, vagy magam köré híveket gyűjtsek. Azért jöttem, hogy beszéljek nektek erről az egyetemes hitről, e spirituális elvről; a szeretet útjáról, a szeretet erényéről, a szeretet kötelességéről, a szeretet iránti elkötelezettségről.”

Mennyire jó lenne, ha a világ az ashramon kívül csak egy kicsit is hasonlóan működne! Az is éppen elég lenne, ha Sri Sathya Sai Baba két legfőbb mottóját vennénk komolyan:

Szeress mindenkit, szolgálj mindenkit! - Love all, serve all.

Segíts mindig, sohase árts! - Help ever, hurt never.

Sathya Sai Babának nemcsak tanításaiban jelennek meg ezek az alapbölcsességek, de munkássága és az általa létrehozott világszervezet tevékenysége is érvényre juttatja őket: a rászorulók származástól és vallási hovatartozástól függetlenül történő élelmezése, a szegények számára épített kórházak, otthonok, valamint az egyedülálló, az emberi értékekre épülő ingyenes oktatási intézmények kiváló példát mutatnak a társadalomnak.

Írásom elején említettem, hogy fiatalabbnak és nyugodtabbnak láttam Ritát. Nos, valójában a lelki megnyugvást, a szeretetet láthattam, amit kapott és adhatott az ashramban, a fizikai megtisztulással karöltve.

Ez a hely tökéletesen alkalmas a testi megtisztulásra is, mondja, mert ételeik könnyebbek, mint a nyugati világé (bár az ashramban van nyugati étkezde is), sok a gyümölcs, és minden adott a böjthöz is. Azt hiszem, nekem ez menne a legkevésbé, még akkor is, ha látom, hogy Ritának jót tett.

Az észak-indiai étkezde kínálatát bizonyára senki nem hagyja ki,

 

ahogyan nem lehet elmenni a település utcai gyümölcsárusai vagy

 

a fantasztikus cukrászatok mellett sem.

Élménybeszámolói középpontjában azonban mindig az áll, hogy mennyi gondoskodást kap az ottlétek alatt Szvámitól; figyel rá, s mindig ad valamit, ami mérföldkőnek számít útján a megvilágosodás felé.

Én, aki az utazások híve vagyok, nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem Indiáról, mint országról. Bár ő nem lát belőle sokat, mert az ashrambeli tartózkodás utazásának a célja – ő oda azért megy, mert jobb emberré akar válni és ott érzi tanítója energiáját a legerősebben –, de azért Puttaparthin keresztül lát egy mákszemnyit a nagy Indiából.

 

Látja, ahogyan a lakosok hajnalban kelnek fel, eltakarítják a házuk előtt a szemetet, színes mandalákat festenek az épület előtti utcarészre, felkészülnek a napra.

 

Látja a zsúfolt Indiát, amely európai mértékkel fel sem fogható. Budapest csúcsforgalomban gyérnek tűnik egy indiai településhez képest. Állandóan tele vannak az utcák gyalogosokkal, tehenekkel, majmokkal, kerékpárosokkal, riksásokkal, autókkal, teherautókkal – éjjel-nappal. Folyamatosan mozgásban van minden.

 

Amikor a higiéniáról kérdezem, csak mosolyog, s megvédi az indiaiakat. Régebben az emberek az ételt sokkal gyakrabban természetközeli módon fogyasztották, nem tányéron, vagy műanyagból, hanem pálmalevélről. Amikor befejezték, otthagyták, mert jöttek a tehenek, kutyák, majmok és megették a maradékot, de ma már kevesebb az állat az utcákon, viszont a szokás, hogy eldobják a szemetet, megmaradt. Napközben úgy tűnhet, mintha ritkán takarítanának, pedig minden nap megteszik, teherautók jönnek a szemétért, és elviszik.

Az ashram azonban rendezett, a szobákhoz angol wc tartozik, bár a közös helyiségek wc-éi még hagyományosak. A csatornázás India egyik fő problémája, de talán már csak rövid ideig.

Itt is minden fejlődik, épülnek modern lakónegyedek, egyre több az autó és kevesebb az állat az utcákon.

 

Az emberek is modernizálják lakásaikat, de egyvalami mindenütt megmarad, a kis oltár, amely lehet, hogy csak egy kép vagy néhány tárgy, de minden lakásban ott van, jelképezve hitüket. S persze ez karöltve van jelen a szeretettel, amely India szeméből árad.