Élet sója

Próbáld ki a vízen járást Észak-Olaszországban!

2016. március 08. - Tünde Bagó

Az észak-olasz vidék egyik varázslatos taván, a Lago d'Iseo-n ezen a nyáron bárki megtapasztalhatja a vízen járás élményét a híres csomagolóművész, Christo nagyszabású projektjének "A lebegő gátak"-nak köszönhetően. 

aranyút 1

Christo és felesége, Jeanne-Calude nevét az elmúlt évtizedekben olyan hangzatos és monumentális projektek kapcsán hallhattuk, mint a berlini Reichstag

aranyút8

vagy a párizsi Pont Neuf becsomagolása,

aranyút10

sáfrányszínű kapuk a Centrál Parkban, a kaliforniai dombvidéken megvalósított 40 km hosszú Száguldó kerítés, vagy a Sydney melletti tengerpart becsomagolása. 

Titokzatosság, fantáziálás, politikai utalások, mind benne vannak a csomagolás Christo-i művészetében. Sokak szerint egy meghasadt életérzést tesz ezzel zárójelbe, azt, amelyben ő kelet és nyugat között volt. Christo ugyanis bolgár származású, Bulgáriában nőtt fel és egy gyermekkori emlék indította el valószínűleg a csomagolás művészete felé. Egyszer ugyanis szülőhelye közelében, az egyik fő vasútvonal mellett a parasztok rosszul aratták le a gabonát és a helyi politikai erők azt találták ki, ezeket a területeket leterítik hatalmas ponyvákkal, hogy a nyugati turisták ne lássák, mennyire elmaradott a bolgár mezőgazdaság.

Christo nemrég töltötte be 80. életévét, s pár éve (2009-ben) elveszítette, mind a magánéletben, mind a művészeti projektjeiben hűséges társát, a feleségét. Mostani "Művészet a természetben" projektjével felesége, Jeanne-Claude előtt szeretne tisztelegni. 

Észak-Itáliában, a Lago d'Iseo környéke annyira elbűvölte csodás falvaival, templomaival, szigeteivel, hogy rögtön újabb csomagolás ötlete pattant ki a fejéből.

aranyút3

A látványtervek alapján ismét a sáfránysárga kerül előtérbe, de most sokkal érdekesebb lesz majd az átélés élménye. 

aranyút5

Ideiglenes stégeket fektetnek a vízre, amely összeköti a tóparti Sulzanot a Monte szigettel, majd továbbhalad az idilli San Paolo kis szigetig. A stégek azonban olyanok a művész szerint, mint egy vízágy, átveszik a víz mozgását, a hullámzást, ha mondjuk elmegy mellettük egy csónak. A látogatók csak mezítláb mehetnek végig rajta, mert ez hozza meg a szexi élményt - mondja Christo. 

aranyút2

A stégek alatt 140 tonnányi vasmacskát helyeznek el, erre jön 200.000 polietilén darab, majd egészet becsomagolják egy nylon anyaggal. Így a sétáló úgy érzi majd, mintha közvetlenül a vízen lépdelne. A stég stabilitását, a hullámokkal szembeni ellenállóképességét a Fekete-tengeren tesztelték.

A műalkotás 15 millió euróba kerül, amelynek finanszítozását a művész - úgy ahogy a többi monumentális alkotása esetében - saját maga finanszírozza. Óriási marketing melett, saját rajzai és egyéb alkotásai eladási áraiból fedezi a költségeket. 

A művész kicsit a helyi politikusokat szeretné ösztönözni és a figyelmet erre a fantasztikus vidékre, Milánó és Velence között irányítani 2016. június 18. és július 3. között.

aranyút7

A környék is készül, már behűtötték a proseccot és érnek a sajtok, sőt parkolóhelyekkel is bővítik a várost. Aki teheti, látogasson el Sulzanoba a nyáron és csodálja meg ezt a különleges művészeti alkotást.

 Fotók forrása: www.spiegel.de

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr6112782132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
probald_ki_a_vizen_jarast_eszak-olaszorszagban
süti beállítások módosítása