Élet sója

12 német úti cél autórajongóknak

2017. január 29. - Tünde Bagó

A német egy autós nemzet - mondják. A mondás igazsága több lábon áll, szerintem. Nem találni másik olyan országot Európában, amelynek ennyi saját autómárkája van. Nincs másik olyan ország sem az öreg kontinensen, ahol ilyen kiterjedt út(autópálya)rendszer lenne. S tudjátok mit? Szerintem a tetejében még jól is vezetnek a németek. 

A kedvencem, amikor a faluban a gyógyszertár előtt hosszában állnak az autók, csupán egyetlen egy hely üres, két marha drága autó között. Jön a 82 éves Hildegard néni az oldtimer, hajónyi Mercijével (nem a piacos fajtával, hanem annak elődjével), s beáll a két autó közé, tolatva, mindenféle radar nélkül. Sok fiatalabb nő adná ezt a parkolást fel Magyarországon - elhihetitek, figyeltem! 

Szóval autós nemzet a német, nyugodtan megegyezhetünk benne, s ezt tükrözi az a tény is, hogy több, mint 800 autó, motor múzeum van Németországban. Aki imádja az autókat, az itt biztosan nem unatkozik, s viszonylag kis területen belül is talál egy tucatnyi kiállítóhelyet. 

Most csak a legnagyobbakat és néhány érdekesebbet hoztam nektek, ha esetleg kedvetek támadna egy autós kirándulásra Németországba.

Két élmény alig 30 percre egymástól

Heilbronn közelében található a sinsheimi Autó- és Technikamúzeum, ahol sportautókkal, oldtimerekkel, haszonjárművekkel, repülőkkel, motorokkal és Európa legnagyobb Forma-1-es kiállításával találkozhatunk. Az oldtimerek között igazi ritkaságokkal szolgálnak, mint az 1898-as Mors lánchajtású, vagy az első futószalagon gyártott Ford T-Modell-lel. Alig 30 percnyi autózásra található a múzeum testvére, a speyeri Technikai Múzeum, ahol minden luxuslimuzin ősapját, a Maybach Zeppelint (1921) csodálhatjuk meg számos egyéb oldtimer autó társaságában. 

Prototyp Autómúzeum - Hamburg

A hamburgi kikötő városrészben található múzeum középpontjában három dolog áll: A személy, az erő, az autó! A múzeum egyik különlegessége a háború utáni idők sport- és versenyautóit bemutató kiállítás. Az autórajongók azonban ezenkívül találkozhatnak itt designikonokkal, technikai előfutárokkal és egyedi darabokkal, prototípusokkal is leginkább a 40-es, 50-es, 60-as évekből. Itt áll továbbá Michael Schumacher és Vettel első versenyautója is. 

Zeithaus - Wolfsburg

A múzeum középpontjában, ahogyan azt a neve is mutatja, egy időutazás áll. Időutazás az autók történelmében. Nem egy márkára, hanem magára az autóra, annak fejlődésére koncentrálnak a kiállítások az autóvárosban, Wolfsburgban. Különlegességét az első autó, amelyet a Benz szabadalmaztatott (1886) és egy extrém ritkaságnak számító Bugatti Atlantic adja. 

EFA-Múzeum - Amerang

A Rosenheim melletti Amerangban lévő EFA Múzeum a kerek 220 autómobillal teljes kortörténeti áttekintést nyújt a német Oldstimerek minden tipusáról: Adler, Brennabor, Borgward, Elite, Hansa vagy Wandere.
Nemcsak az autók szerelmesei, hanem a síneken közlekedő járműveket kedvelők is találhatnak ebben a múzeumben kedvükre valót, ugyanis egy óriási modellvasút is látható.

Autovision - Altlußheim

Privátgyűjteményből jött létre a múzeum, Horst Schultz elektronikai vállalkozó jóvoltából. Egyedülálló kiállítása ez a Wankel-motoroknak és az NSU autócégnek. Nagy hangsúlyt fektetnek az autók technikai bemutatására és az olyan alternatív üzemelésű motorokra, mint az elektro-, a tűzelőanyagcellás-, folyékonygáz-, vízüzemelésű- és hibridmotorokra. 

August Horch Múzeum - Zwickau

Még ha nem is gondolnánk első ránézésre, vagy hallásra, hogy a múzeum névadója az Audi névadója is, akkor is így van. Horch tájszólásban a hören - hall, meghall ige felszólító módja: Höre!, amely latinul audi. Ugye milyen izgalmas? Akkor Horch múzeuma milyen izgalmas lehet? A múzeum középpontjában a nyugat-szászországi autótörténelem áll. 3000 négyzetméteren az Audi, a Horch, a DKW történelmi darabjai kerültek kiállításra. Érdekessége még a tárgyak időrendi tematizálása, a kezdetek, a háború, majd az élet a szovjet megszállási zónában és az NDK-ban. Természetesen a híres Trabi is helyet kap a kiállítótérben, az első prototípustól (P50, 1954) az 1990-ben gyártott 1.1-es négyüteműig. 

Fritz B. Busch autómúzeuma - Wolfegg im Allgäu

Az autókra specializálódott újságíró, Fritz B. Busch a 70-es években építette ezt a kis múzeumot Ravensburgtól nem messze Wolfegg településen. Több, mint 200 oldtimer autó, rollerek, motorok, lakóautók szerepelnek a kiállítási tárgyak között. A különlegességét néhány olyan modell adja, amelyet egykor hírességek használtak. Ilyen az a Cadillac, amelyet a híres színész Hans Albers használt, vagy az a Porsche, amelyben I. Husszein, jordán király is ült. Ezen kívül bemutatják, hogyan épült be a mindennapokba az autó, illetve hogyan jutott el az ember az autóval a piknikezéstől a nagy tengerparti nyaralásig.

Német rendőrségi oldtimer múzeum - Marburg

Aki ismeri és szereti a német krimiket, esetleg a régebbieket is látta már, annak sok ismerős autó lesz ebben a múzeumban. A rend őreinek életében is óriási szerepet játszott az autó, az autók fejlődése az elmúlt néhány évtizedben. Ezt a fejlődést követi nyomon a múzeum közel 80 autójával, köztük olyannal, mint az 50-es évek sztárja, az Opel Rekord P1. Láthatóak itt ezenkívül rendőrségi motorok, vízágyúk, tehergépkocsik egykori rendőrségi szolgálatból. 

BMW-múzeum - München 

A bajor autógyár, a BMW prezentálja az egyik legmodernebb autómúzeumot tartományi székhelyén. A BMW cég története, s így a múzeum kiállítása sem csak az autókról szól, hanem más, a cég által gyártott gépekről - turbinák, motorok, repülők, motorkerékpárok - is. Már maga az épület is egy műalkotás, a kiállítás 26 főtémája a technika és a BMW fejlődéstörténetének bemutatásával pedig lenyűgözi a látogatót. 

Volkswagen Autómúzeum - Wolfsburg

Nemcsak a VW márka tagjaival, hanem számos prototípussal és egyedi, különleges példánnyal is megismerkedhet a látogató Wolfsburgban. Ilyen például a "filmsztár" Herbie - VW bogár, vagy a teljes egészében fából készült VW bogár, s a hidraulikus úszóművön is közlekedő vizi Golf. Látható az 50-es, 60-as évek álommodelljei a Karmann-Ghia, a Rometsch és a VW-Sambabus.

Mercedes-múzeum - Stuttgart

 A múzeum különleges építészeti megoldással mutatja be a nagy autómárka, a Mercedes történetét, ugyanis széles, kanyarodó úton vezetik végig, időrendben a látogatót az autó feltalálásától (Benz) egészen napjainkig. Egy másik útvonalon pedig a Mercedes életének legfontosabb autóit nézhetjük meg: II. Vilmos császár "Ezüstnyíl" autója, az 1974-es foci világbajnokságra készített omnibusz, II. János Pál pápamobilja, s számos haszonjármű, köztük a forgólétrás tűzoltóautóval. Külön kiállítás keretében a technikusok, dolgozók életébe is bepillantást nyerhetünk. 

Porsche-múzeum - Stuttgart

A híres autómárka múzeumában nemcsak a múltba, hanem a jelenbe és a jövőbe is betekintést engednek. Éppúgy megtaláljuk a Ferdinand Porsche által 1898-ban megtervezett P1 modellt, ahogy az elektromos meghajtású Lohner-Porschét, vagy az 1948-as Porsche 356 porotípusát, de betekinthetünk a jelenlegi és jövőbeni fejlesztésekbe is. 

Jó autózást Németországban!

Fotók forrása a múzeumok weboldalai!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4412782326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.