Élet sója

Drágább-e Németország, mint Magyarország turista szemmel?

2017. február 21. - Tünde Bagó

Minden utazás számolással kezdődik! Kiszámoljuk a szabadságot, kiszámoljuk a szállásköltséget, kiszámoljuk a zsebpénzt, s kiszámoljuk, hogy összesen mennyibe is kerül majd nekünk ez a kis kurccanás. 

Én most helyettetek számolgattam kicsit, mégpedig azért, mert a német természeti csodákról írt cikkem kapcsán egy, Németországban élő olvasóm felhívta a figyelmemet a bevezetőmben írt túlzott általánosításokra. Legfőképpen azt kifogásolta, hogy az én véleményem szerint Németország szinte semmiben sem drágább, mint Magyarország, ha azokat a dolgokat nézzük, amire egy turistának szüksége van nyaralása alatt. Az olvasómnak teljesen igaza van, ez így túl általános. Hogy kinek van igaza, azt csakis akkor tudhatjuk meg, ha konkrétan a számok nyomába eredünk. 

 

S mivel imádom az ilyen kutatómunkát, (emlékeztek még a hotelek megkérdezésére?) belefogtam a nagy összehasonlító tesztbe. 

Két turisztikai régiót, egy németet, a Boden-tó környékét és egy magyart, a Balatont vettem nagyító alá egy  turista igényei szerint. Két olyan várost választottam, amelyek az adott régióban kicsit vezető szerepet játszanak, elsősorban a turizmusból élnek, tóparton vannak, s elhelyezkedésükből adódóan a környéken sok-sok látnivaló található. Überlingen am Bodensee és Balatonfüred, ők ketten a kísérlet alanyai. Mindkét város, mindkét régió a saját országában jelentős helyet foglal el a turisztikai térképen, nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább helyek az adott területen. Überlingenről már olvashattatok itt a blogon ,

13_600x396.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián

 

Balatonfüredről pedig egyik kedvenc magyar utazós blogom, a Mert utazni jó blog oldalán találtok egy kis kalauzt itt

A vizsgált területek pedig az utazások legfontosabb kellékei voltak: hotel, étterem, belépők, kerékpárkölcsönzés.

Két felnőttel (egy átlagos, Magyarországon, magyar fizetésből élő, magyar turistapárra gondoljatok, nem Németországban élőre, itt most a magyar turistákon van a hangsúly) számoltam és egy júliusi hétvégét szúrtam ki, amit kicsit meghosszabbítottam, így három éjszakát töltene a tesztpár mindkét helyen. 

A hotelek vonatkozásában kétféle szintet vizsgáltam. Az egyik egy panzió jellegű családi szállás, míg a másik a négycsillagos hotelek világa. 

Az eredmény! (Az euró átszámítás alapja a cikk írásának időpontjában érvényes valutaárfolyam, a végösszegek kerekítve lettek megadva!)

Családi szálloda:

Überlingenben 355 euróba, azaz kb. 109ezer forintba kerülne a 3 éjszaka 2 főnek reggelivel.

Balatonfüreden 326 euróba, azaz kb. 100ezer forintot fizetnének ugyanazért. 

Négycsillagos szálloda: 

Überlingenben 647 euróba, azaz kb. 199ezer forintba kerülne a 3 éjszaka 2 főnek reggelivel.

Balatonfüreden 663 euróba, azaz kb. 204ezer forintot fizetnének ugyanazért. 

Feltételeztem, hogy az én tesztpárom elmenne mindkét helyen egyik este egy magasabb kategóriájú, ismert (weboldalak és tesztek által ajánlott, de nem Michelin-csillagos) étterembe, míg a többi este átlagos (csak úgy belefutottunk és megtetszett) éttermekkel is megelégedne.

Magasabb kategóriájú étteremben 3 fogás egy pohár itallal két fő részére:

Überlingenben 80 euróba, azaz kb. 25ezer forintba kerülne.

Balatonfüreden 60 euróba, azaz kb. 18ezer forintot fizetnének ugyanazért. 

Átlagos, kis étteremben 3 fogás egy pohár itallal két fő részére:

Überlingenben 50 euróba, azaz kb. 15ezer forintba kerülne.

Balatonfüreden 42 euróba, azaz kb. 13ezer forintot fizetnének ugyanazért. 

S mivel magunkat tudtam a legjobban a tesztpárok helyébe képzelni, ezért nem hagyhattam ki a cukrászdák összehasonlítását sem. Balatonfüreden van szerencsém több fantasztikus cukrászdát is ismerni, így nem volt nehéz dolgom. 

Cukrászdai fogyasztás - sütemény kávéval 2 fő részére:

Überlingenben egy süteményt 2,5 - 3 euró közötti árban kapnánk, egy kávét pedig 2,1 - 2,4 euróért, azaz összesen kb. 5,5 euróba, azaz kb. 1700 forintba kerülne.

Balatonfüreden a süteményt szintén 2,5 - 3 euróért, a kávét pedig 2,2 - 2,5 euróért kapnánk, azaz hasonlóan kb. 5,5 eurót (1700 forintot) fizetnénk ugyanazért. 

Belépők: Két kisebb, városi múzeumot és egy közelben fekvő (hasonló nagyságrendű) kastély belépőit vizsgáltam:

Überlingenben a múzeumba 5 euróért, azaz kb. 1535 forintért mehetne be 1 felnőtt, a közeli salemi kastélyba pedig 9 euróért, azaz kb. 2700 forintért lépne be ugyanaz a felnőtt ember. 

Balatonfüreden a múzeumba 4,2 euróért, azaz 1300 forintért mehetne be 1 felnőtt, a keszthelyi Festetics-kastélyba pedig kb. 12 euróért, azaz 3700 forintért lépne be ugyanaz a felnőtt ember. 

Hajókázás: Mindkét városból számos sétahajó indul a tavakra. 

Überlingenben 1 és negyedórás sétahajózás egy felnőtt részére 11 euróba, azaz kb. 3400 forintba kerül.

Balatonfüreden 1 órás sétahajózás egy felnőtt részére 6,5 euróba, azaz 2000 forintba kerül. (De ez negyedórával kevesebb! :-) )

Kerékpárkölcsönzés: Mindkét tó körbekerékpározható, így fontos összehasonlítási alap a kerékpárkölcsönzés díja.

Überlingenben, ha egy napra béreljük a kerékpárt, akkor 12 eurót, azaz kb. 3600 forintot, ha több napra akkor 9 eurót, azaz 2700 forintot kell egy embernek fizetnie

Balatonfüreden egy napra 7 euróba, azaz 2200 forintba kerül egy főnek egy kerékpár.

Az árakból az a következtetés mindenképpen levonható, hogy a Balaton átlagban 10-15 %-al olcsóbb, mint német megfelelője a Boden-tó. DE véleményem szerint ez a különbség nem annyira magas, hogy elvessük, mint lehetséges úti cél. 

Mindezek mögött azonban érdemes lenne az említett városokban ténylegesen eltölteni ezt a 3-4 napot és a szolgáltatások igénybevétele után levonni a megfelelő következtetéseket. Mindenesetre a vizsgálat során ért néhány meglepetés. Többek között az, hogy az egyik balatonfüredi hotel 10 euró/fő adja a reggelit, s nem a négycsillagos hotelről van szó. 

S, hogy az általam ismert családtagok, barátok fizetéséhez képest bizony még a Balaton is nagyon drágának tűnik, vagy rosszul látom? 

Amit mindenképpen hangsúlyozni kell még, hogy Németországban, azaz itt a Boden-tó körül is rengeteg olyan étkezési lehetőséget lehet találni, amelyek a fenti éttermeknél feltüntetett árak töredékéért kínálnak kiváló minőségű ételeket. Csak a példa kedvéért: 1 döner 4,5 euró, azaz 1400 forint, egy pizza 6-7 euró, azaz kb. 2000 forint és igencsak jó minőségű, nagy adagokról van szó. 

Szállások tekintetében pedig fontos, hogy a Boden-tó körül rengeteg jó minőségű apartman található, sokkal kedvezőbb árakon, mint a hotelek. 

Ha már unjátok a Balatont, akkor gyertek a Boden-tóhoz (itt írtam már 10 okot, hogy miért) és szóljatok, ha tanácsra van szükségetek az időtök tartalmas eltöltéséhez. Attól az olvasótól pedig, aki kifogásolta az általánosítást ezúton kérek elnézést! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr3712782354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
dragabb-e_nemetorszag_mint_magyarorszag_turista_szemmel
süti beállítások módosítása