Élet sója

Tíz bámulatos kisváros Németországban

2017. március 17. - Tünde Bagó

Szereted a fagerendás házakat, az épületek között kacsázó folyókat, várakat, kastélyokat, s a középkori történeteket? Akkor Németország kisebb városai csak téged várnak. 

Sokukról talán nem is hallottál eddig, vagy egészen másnak képzelted, de most itt a változás szele! Bemutatom az én kedvenceimet, saját német bakancslistámról importálva őket. Vágjunk bele!

Ulm

Rögtön az elsőnél kicsit ferdítenem kell a tényeken, mert Ulm csupán német viszonylatban számít kisvárosnak, a maga 120ezernyi lakossával. Ulm az első olyan nagyobb város, ahol a Duna már erőre kap, olyannyira, hogy Budapesthez hasonlóan kettészeli a várost és meghatározza annak hangulatát. A legszebb kilátást a városra a világ legmagasabb templomtornyából kaphatjuk, persze, csak, ha nem szédülünk! :-) A székesegyház tornya 161,53 méter magas (a Mátyás-templom tornya 78 méter magas), s 768 lépcső visz fel. Hajrá, ki ne hagyjátok! A belváros és a halász, tímár negyed fagerendás, lépcsős homlokzatú épületei között királyként emelkedik a magasba a Rathaus (Városháza), amelyen több méteres freskó és egy 1571-ből származó csillagászíti óra látható.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

 A szédülés és az ámuldozás után ki ne hagyjuk az Ofaschlupper-t, amelyet a róla elnevezett étteremben biztosan kaphatunk. Ja, hogy mi az az Ofaschlupper? Kissé száraz kenyeret almával, mazsolával és mandulával sütnek meg (ofenschlupfer néven lehet megtalálni a receptet).

Meersburg

A Boden-tó egyik legszebb, s legrégebbi települése. Két dolgot biztosan észrevesz az, aki hajóval érkezik a tavon a városhoz. Az egyik a vár, a másik a tó felé futó szőlőtőkék. A vár, amely már a VII. században a Merovingok stratégiailag fontos bástyája volt, III. Ottótól kaphatta nevét, aki Meresburgnak nevezi. (Meer tengert, burg várat jelent német nyelven.) Ez a város is bővelkedik középkori épületekben, de a legmegkapóbbak a színek. Olyan vidámmá teszik a belvárost, hogy a látogatónak azonnal mosolyogni támad kedve. S mosolyát csak fokozhatja, ha megkóstolja a szőlő nedüjét, a meersburgi bort.  

meersburg_utca_hdr_kicsik.jpg

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Bamberg

Újabb középkori település, újabb folyóval. Bamberg történelmi belvárosa olyannyira sértetlen maradt, hogy az UNESCO, mint a legnagyobb, sértetlen, történelmi városmag vette fel a világörökségek listájára. S hoppá, itt egy újabb magyar vonatkozás, hiszen első királyunk, Szent István járt Bambergben. Felesége Bajor Gizella a bambergi dóm alapítójának, II. Henriknek volt a húga. István látogatását őrzi is valami a városban, keressétek meg egy korábbi cikkemben itt

Trier

A luxemburgi határ mellett fekvő város sem olyan kicsi, de a legrégebbi Németországban, Augustus római császár alapította Kr. e. 15-ben. Így aztán római emlékekből (Porta Nigra - városkapu, Amfiteátrum, fürdők), keresztény imahelyekből, középkori épületekből, s a Mosel folyó völgyének köszönhetően jó borból itt sincs hiány. 

Quedlinburg

Talán nincs is másik olyan hely Németországban, ahol ennyi fagerendás ház található egyetlen városrészen belül. 2000 épület, amelyek között sétálni felér egy időutazással. Románkori és gótikus templomok teszik még valósághűebbé a középkori hangulatot. S ha kiszellőztetnék a fejünkből a múltat, akkor a város határában a Harz hegység túraútvonalain megtehetjük. 

Flensburg

Ha a legészakibb német kikötővárost három szóval kellene jellemezni, akkor négy lenne belőle: rum, vitorlás, hajógyár és szépség. A város arculatát (és hangulatát :-) ) nagyban alakította az, hogy a XVI. században több, mint 200 hajó rakodott ki itt rumot és cukrot rendszeresen, visszatérve a dán fennhatóság alá tartozó karib-tengeri szigetekről. Ennek megfelelően a városban csaknem 200 rumház működött. A középkori templomok, a hajómúzeum, a régi kikötőben álldogáló régi vitorlások (Rum Regatta), vagy a Glücksburg kastély felfedezése után jól fog esni egy pohár, 14 évig érlelt rum itt. 

Wismar

Északon maradva, csak kicsit keletre utazva a kevésbé ismert Hanza-város, Wismar épületei ragadják magukkal a turistát. Téglagótika a neve a stílusnak, amely az egykori, nagy kereskedő szövetséghez tartozó kikötővárost jellemzi a Balti-tenger partján. Az északi építészeti stílus nem véletlen, éltek itt a közelben vikingek és svéd uralom alatt is volt a város. A csaknem 10ezer négyzetméteres Piactér (Marktplatz) a legnagyobb Németországban. Az épületek pedig, amelyek közrefogják csaknem 500 évnyi történelmet kínálnak, vezetőjük az Alter Schwede - Öreg svéd épület. A jó hangulatról itt nem a bor, se nem a rum, hanem a pezsgő gondoskodik egy 1648-ból fenmaradt pincéből itt.

Dinkelsbühl

Frankföld (Bajorország) büszke lehet erre a kisvárosra. Bizonyára jártatok már olyan városi múzeumban, amelyben volt egy makett a középkori városról. Nos, Dinkelsbühl-ben nincs szükség makettre, sőt még múzeumra sem, mert a belváros egy az egyben megőrizte középkori épületeit, a városfaltól kezdve, a tornyokon át, az épületekig egyaránt. S a színek? Na azok egyszerűen csodásak. A fagerendás és a patrícius házak (amelyek nagyrésze az 1600-as évekből származik) ezernyi színben pompáznak, s hasonlóan Meersburghoz, itt is csak vidáman lehet végigjárni a várost. A múlt után jól fog esni egy kék ponty a jelenben. S tényleg kék, aki nem hiszi, járjon utána Dinkeslbühlben. 

Husum

Sokszor írtam már nektek Frízföldről, a teázási szokásaikról és a csodás kis videójukról. Aki Husumba, Észak-Frízföld kikötővárosába érkezik annak a meleg teára ugyan szüksége lesz, de amint meglátja a kikötő házain a lemenő nap arany fényét, elfelejti a tenger felől állandóan fújó szelet. S a hangulatát csak fokozni fogja a homokos tengerpart, a híres kiülős kosarakkal, az úton-útfélen árult isteni tengeri herkentyűk, s Frízföld legnagyobb hajómúzeuma. 

Bacharach

A Rajna-vidék egyik legkisebb városa, majdnem inkább falu. Ha lakosságszám nem is emeli magaslatokba, de a Werner kápolna maradványai vagy a Stahleck vár megteszi. A várból kinézni a városra, a mögötte kanyargó Rajnára bakancslistára kívánkozó cselekedet. Nem csoda, hogy a XVIII-XIX. században a Rajnán utazó írókat, költőket, festőket ihlette alkotásra a látvány. Többek között Byront és Victor Hugo-t is. Próbáljátok ki, hátha belőletek is előbujik a művész Bacharachban. 

197413183_be7e5fe6b5_z.jpg

S van még egy város, amely most nem kerül fel a listára, s jogosan mondhatnátok, hogy miért maradt ki. Igen, Weimar-ról van szó. Hamarosan egy teljes cikkben mutatom be a különös thüringiai várost. Tartsatok majd akkor is velem!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4612782378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
tiz_bamulatos_kisvaros_nemetorszagban
süti beállítások módosítása