Csak az látogasson el a spanyol szigetcsoport, a Kanári-szigetek legnagyobb szigetére, Gran Canaria-ra, aki a szabadság fogalmát a lehető legtágabban tudja értelmezni és akit nemcsak a tengerpart, hanem a természet más dimenziói is vonzanak.

Mit kerestetek ti a melegek szigetén? - kérdezték tőlünk jónéhányan, miután hazatértünk Gran Canaria-ról. Sőt még mielőtt válaszolhattam volna, már jött is a következő kérdés, hogy FKK-sok(nudisták) vagyunk netalán vagy már mi is a fogyasztói társadalom részévé váló kommersz turisták lettünk? Csak mosolyogtam, s rögtön egy csokornyi indokot soroltam fel, amiért annak is érdemes a szigetre utaznia, aki a fentiekben felsoroltak egyikébe sem tartozik, de legalább annyira elfogadó és nyitott, mint mi. 

Először is nehezen találni másik olyan szigetet elérhető áron, ahol a tél közepén is mezítláb sétálhatunk a homokos tengerparton. Magyarországról éppen januárban a legolcsóbbak a repülőjegyek, már 40ezer forintért utazhatunk is az örök tavasz birodalmába.

Éppen így karácsony előtt kezdtem el foglalkozni az utazás gondolatával és folyamatosan nyomon követtem, hogy milyen is az időjárás ott. Azt hiszem kevés egyhangúbb dolog van a világon, mint Gran Canaria időjárása. Mindig kellemes 22-24 fok - na jó, nyáron ez kicsit több - eső alig zavarja meg a turisták programjait, a köd, s a hó pedig itt ismeretlen fogalom. 

Ismert viszont a sziget sokszínűsége: a turisták nagyobbik része által imádott tengerpart (Maspalomas és környéke), a színes épületeiről és isteni piacáról ismert főváros Las Palmas, egzotikus botanikus kertjei, halászfalvai, félelmetes és látványos szikláiról híres kanyonjai, s a párolt sózott halból készült sancocho canario valamint az ősi gofió.

Ennyi is elég ahhoz, hogy a szigeten sokkal jobban érezzük magunkat, mint ahogy gondolnánk, de megosztok most veletek néhány tippet, látnivalót, túraútvonalat, amellyel garantáltan felkelti a sziget az érdeklődéseteket. 

Maspalomasban lakni: Imádtam a várost, mert úgy éreztem ott magam, mintha a sivatag közepén egy oázisban pihennék. Erről gondoskodott a városban elterülő mini homoksivatag, azaz homokdűnék világa. Feljutni a dűne tetejére és meglátni az óceánt pedig olyan volt, mint kiszabadulni egy állandóan lefelé húzó kéz fogságából. Szabadság, a végtelen szabadság, ezt jelentette nekem Maspalomas. S a tengerparti nyaralás varázslatát. Kilométereken át sétálni a homokos parton, úgy, hogy közben a víz időnként újra és újra megsimogatja a lábad, éppen olyan érzés volt, mint a szerelem, amely kiviszi a lábad alól a talajt, s hagyja, hogy szabadon szárnyalj. 

Felfedezni a sziget belsejét: Ha csupán csak a Nublo szikla, amelyet a sziget ujjának is neveznek, lenne az egyetlen látnivaló a terület közepén, akkor is érdemes lenne elzarándokolni, de ennél azért többről van szó. Rögtön az út elején kitérhetünk a Bentayga sziklához, csak hogy felkészüljünk a nagy ujjra. Majd jöhet a a barlanglakásokról, no meg a fenséges nyugalomról és kilátásról híres Artenara. Közben a vörös sziklákkal tűzdelt kanyonokat harcias kinézetű kaktuszhadsereg zöldje teszi földöntúli vidékké. Majd jönnek a pálmák, a narancs- és citromfák. Norvégiában jártunk utoljára így, amikor a fjordok szabdalta országban a 300 km-t 10 órán át tettük meg, mert percenként éreztünk ellenállhatatlan vágyat a megállásra. A Nublohoz sem volt könnyebb eljutni. Majd visszatérni sem olyan hegyi falvakon keresztül, mint Tejeda, vagy a mandulafái által híressé vált Valsequillo. A nap végén pedig úgy éreztük, mintha egy, a Marson játszódó sci-fiből jöttünk volna vissza.

Körbejárni a partvidéket: Kis szigetek esetében azt hinné az utazó, hogy nincs különbség a partvidék tekintetében. Gran Canarián ez is másképpen van. Amíg a sziget keleti és déli vidékein homokos partokra lelünk, addig az északi és nyugati oldalon ámulatba ejtő sziklák a legvadabb angliai partszakaszokra emlékeztetnek. Körbeutazni azonban nemcsak a természet alkotta csodák, hanem a halászfalvak, a banán és narancsültetvények, s a botanikus kertek miatt is érdemes. A sziget Velencéjeként emlegetett Puerto de Mogán után a sokszínű sziklák csodája, majd a trópusi és szubtrópusi növényzet lepi meg kilométerről kilométerre az embert. A délen mindent sárgás barnára festő homokos strandok helyett északon Agaete fekete kavicsos partja lesz az, ami örökre az emlékezetünkbe vésődik. S ha a Nublot nem találtuk annyira ujj alakúnak, akkor a Puerto de las Nieves közelében álló Dedo de Dios-t már biztosan annak találnánk, ha egy nagy vihar nem törte volna le 2005-ben egy jelentős részét. Ezután már csak egyetlen dolgunk marad, felkeresni egy olyan várost, ahol tipikus kanári-szigeteki életet figyelhetünk meg. Gáldarban csak úgy leültünk a templom mellett és figyeltük az embereket, csak úgy beültünk egy kávéra a helyi pékhez és csak úgy élveztük a délutánt. Egészen más hangulatra leltünk, mint a partvidék koktélbárjainál (bár esténként azok is jól estek). A helyiek életéből őseik életébe kalandozunk, amikor még éppen elcsípjük a különös barlanglyukakba az utolsó beengedést Cenobio de Valerón mellett. Nemcsak mi, de az itteniek is csak találgatni tudnak, hogy a legendának, miszerint ezek szerzetesek lakóhelyei voltak higgyenek, vagy az egyes, a szigeten máshol talált hasonló barlangok feltárásainak, miszerint raktárként funkcionálhattak a lyukak. Engem leginkább arra a bizonyos száraz lótuszvirágra emlékeztet, amelyet oldalra fordítva éppen ilyen barlangegyüttest kapunk. 

Nem lehet kihagyni:

A fővárosban a Vegueta negyedet, ahol vasárnap kivételével mindig találunk egy jó kis piacot (Mercado), bár nekünk éppen ez maradt ki, talán azért, hogy még visszatérjünk az örök tavasz szigetére. 

S nem lehet kihagyni a sancocho canario és az ősi gofió megkóstolását, vagy a sokféle burgonyás étel egyikét, hiszen a Kanári-szigetek ebben beelőzte Európát (jóval az öreg földrész előtt terjedt el itt a burgonya, amelynek eredményeképpen ma már 30 félét is találni a szigeten, vigyázat itt nem patata, ahogy Spanyolországban, hanem papa). Azért egy jó kis Mojo szószt vagy paella-t is kóstoljunk meg valamelyik halászfaluban.

Utószó: Gran Canariára évente kb. 2 millió turista látogat, amelyből közel félmillió a homoszexuális, s majdnem ugyanennyi a nudista. Kedvelik a szigetet, s velük együtt én is. Sőt, éppen általuk éreztem magam egy még szabadabb és elfogadóbb világban. Hazatérve pedig a legutolsó dolog lenne a melegek szigete jelző, amivel jellemezném Gran Canariát. Egy hét, amelytől tartottunk, hogy sok lesz, olyannyira kevésnek bizonyult, hogy vészesen írni kezdtük a listát, mi az, ami miatt vissza fogunk jönni. S Gran Canaria csupán csak egy a hét Kanári-sziget közül.

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, a blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: eletsojablog@gmail.com