Raktál már köveket egymásra? Miért tetted? Hallottad valahol, hogy mágikus erővel bír, erőt ad, ha egymásra rakod a köveket? Vagy egyszerűen csak nyomot akartál hagyni ott, ahol jársz? Esetleg követted a sok száz előtted rakosgatót? 

Minden Norvégiában kezdődött, még vagy úgy 10 éve, amikor először jártunk ott. Szinte mindenhol belebotlottunk az egymásra rakosgatott kövek hadába. Csak álltak ott, erősnek és büszkének tettetve magukat. Már akkor is furcsának éreztem a kőemberek seregét. Csak álltam a Hardangervidda Nemzeti Parkban és néztem, ahogyan egy fiatal pár szinte magbabonázva, bűvöletbe esve rakosgatta a köveket egymásra. Valahogy akkor sem és később sem, a svájci Alpokban, Korzikán, a Kanári-szigeteken, s az osztrák hegyekben sem éreztem soha késztetést arra, hogy kőembereket rakosgassak, viszont jó volt nézni őket és alkotóikat. 

Az elmúlt években a kőrakás egyre nagyobb divat lett, alig találni már olyan túraútvonalat, amelynek mentén ne álldogálnának ott az "erős" emberek. 

Hogyan kezdődött? Nos, eleinte a kőrakások útjelzők voltak. Túrázóknak, akiknek nem nyomokból, hanem kövekből kellett olvasni, mutatták meg a helyes irányt. Később a turisták egy része azonban úgy gondolta, hogy nem a fába vési be "itt járt Jancsi és Juliska", hanem inkább kövekből épített halmokkal, kőemberekkel hagyja nyomát ott. Majd újabb turisták jöttek és amit a természet éjjel lerombolt, ők nappal felépítették. Egyre többen éreztek késztetést arra is, hogy otthon is tovább nézzék a megnyugtató, erős köveket. Nem véletlenül látni rengeteg helyen ilyen és ehhez hasonló fotót a falakon.

Mert a köveknek mágikus erejük van. Az Egyesült Államokban odáig fajult a kérdés, hogy már kurzusokat, sőt bajnokságot is rendeznek kőrakásból, csakis a spirituális erő miatt. 

A biológusok és a természetvédők is ezt mondják, azaz a köveknek erejük van, de hagyjuk őket ott, ahol vannak, s ne rakosgassuk egymásra, legalábbis a természetben ne! 

Először is azért ne, mert elképzelhető, hogy éppen ezzel vezetünk félre túrázókat, hiszen a hegyekben még a mai napig alkalmazzák tájékozódásra a kőhalmokat. 

Másodsorban a hegyekben és a strandokon is a kövek nyújthatnak egyes növények és állatok számára védelmet a napsütéssel vagy más időjárási elemekkel szemben. Egyes állatoknak éppen az életterét rombolhatjuk szét, amikor elmozdítunk egy követ. Arról már nem is beszélve, hogy esetleg műemlékeket is tönkre tehetünk. A norvég televízióban nemrég mutatták be egy műsorban, hogy az évszázados rénszarvastenyészet falaiból építettek turisták kőembereket. Norvégiában, az USA-ban és a Kanári-szigeteken is az egyetemek oktatói számos előadásban és újságban hívják fel a figyelmet a kőrakások természetromboló hatására.

Érezzünk hát bármennyire is késztetést arra, hogy köveket rakjunk egymásra egy-egy túra alkalmával, gondoljunk arra a mondásra, miszerint a legjobb természetbarát az, aki nem hagy nyomot a természetben. Fába vésés és kőrakás helyett csináljunk inkább egy fotót, ha mindenképpen szeretnénk, hogy nyoma maradjon az ottlétünknek!