Miért járnánk csupán siratni halottainkat a temetőbe, ha emlékezhetünk rájuk vidáman is? – gondolta 1935-ben Stan Ioan Pătraș román fafaragó, s elkezdett olyan fejfákat faragni az elhunytaknak Szaploncán, amelyekre vidám életképek, s feliratok kerültek.
A Tiszától nem messze fekvő kistelepülésen, Szaploncán a szaploncai kékben és sajátos nyelvjárású szövegekben díszelgő temetőre egy olvasóm hívta fel a figyelmemet. Zsuzsa maga is meglepődött, amikor lánya azzal tért haza egy kirándulásról, hogy bizony létezik vidám temető.
S miért ne is létezne? A halottainkra gondolhatunk vidáman is, felidézhetjük jó és rossz tulajdonságaikat, haláluk körülményeit viccesen is. Éppen ezért kezdte el 1935-ben Stan Ioan Pătraș román fafaragó ezeket a vidám fejfákat faragni. A mester fokozta a vidámságot a szaploncai kék színnel, s olyan életképekkel, az elhunytat ábrázoló faragott képekkel, amelyek már a versek nélkül is mosolyt csalnak a temetőben járó arcára. A falubeliek pedig sokszor maguk fogalmazták, s fogalmazzák meg ma is szeretteikről vagy éppen önmagukról (ilyen is akad a temetőben jónéhány) azt a vidám pár sort, amely a fejfára kerül.
Szociológiai és társadalmi szempontból is jó kis forrásanyag egy ilyen temető, hiszen megtudhatjuk, hogy ebben az időszakban ki mivel foglalkozott, hogyan halt meg. Számomra valahogy sokkal emberibb, mint csupán egy név a fejfán, amelyről egy idő után már azt sem tudja senki (a legközelebbi hozzátartozókon kívül), hogy ki is volt.
A Világörökség részeként számontartott temetőbe ma már nemcsak a helyiek járnak, hanem arra járó kirándulók, utazók is.
Elképzelem a látványt, ahogyan nevetgélő emberek bolyonganak a sírok között, minden a temetőkre vonatkozó csöndes konvenciót felrúgva. Van azért néhány kultúra, ahol ez egyáltalán nem lenne különös, igaz jócskán a világ másik felén.
A versek pedig, nos románul íródtak, s íródnak ma is, de az olvasóm, Zsuzsa jóvoltából néhány fordítását itt elolvashatjátok (ne lepődjetek meg, a versekre nem jellemzőek az írásjelek és a helyesírás sem igazi mindenhol, így nehéz a fordításuk):
„Én itt pihenek
Frunza Andreima-nak hívnak
Jászvásárról idejöttem
Megházasodtam
A traktoron éltem
Én az erdőben dolgoztam
Szaploncán végetért az életem
A traktorról estem le
Négy gyermeket hagytam itt
A gyermekek a feleségemre
Rámaradtak, hogy nevelje őket”
„Itt én pihenek
Turna Anutanak hívnak
Bármilyen kézimunkát szerettem
A világon amennyit éltem
Sok ruhát szőttem
És sok takarót készítettem
Ruhát gyapjúból és gyapottból
Hogy a gyermekeket felöltöztessem
Hat gyermekem volt
Sok örömet okoztak nekem
Négy lány, két fiú
Mindegyiknek segítségére voltam
És jólétet kívánok nekik”
Ha ennél is több érdekes feliratra vagytok kíváncsiak, akkor ebben a videóban Nosztalgia Zsuzsi előadásában hallgassatok meg párat.
A fejfákat manapság Dumitru Pop-Tincu, Pătraș mester készíti, s nem messze a temetőtől meg is találhatjuk a házat, amelyben jelenleg ő dolgozik és korábban mestere is dolgozott. Nyugodtan kopogjunk be, mert van egy kiállítótér, s kicsit a kulisszák mögé is leshetünk, ha éppen az évi 10-12 fejfa egyikét faragja a fafaragó.
Mit lehet még a környéken látni?
- Itt található a Peri Ortodox Kolostor, amelynek fatornyát, Európa legmagasabb fatornyaként tartják számon, s a kertjében sokak szerint hihetetlen nyugalom fogja el az embert.
- Máramarossziget alig 10 km-re fekszik, a város volt egykor a Magyarország só- és faiparának központja, a belváros szecessziós épületei mellett érdemes időt szánni Börtönmúzeumára, amely a kommunista terrornak állít emléket.
- Máramarossziget környékén érdemes a kis falvakba ellátogatni, szinte mindenhol találunk egy szép fatemplomot (pl.: Budfalva, Barcánfalva), a régi parasztházakat helyenként a híres kapukkal és a népi kultúrát még ma is őrző helyieket.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót az Élet sója blog olvasója, Grunesz Zsuzsa lánya készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu
