Hogyan reagálnak az emberek bizonyos eseményekre, hírekre – egyre többször érdekel. Nem, nem a politikusok, hanem a hétköznapi emberek! Azok, akiket sokszor befolyásolnak, megpróbálnak befolyásolni, vagy azok, akiket még a józan ész vezérel.
A Notre-Dame kigyulladásának estéje egy átlagos estének indult nálam (is). Majd először a Spiegel értesítése a telefonomon szakította félbe az estét. Lángokban a Notre-Dame – írta. Első gondolatom: Csak ne terrortámadás legyen!
Megnyitottam a cikket és akkor már tudni vélték, hogy felújítási munkálatok közben gyulladt ki az épület. Egyszerre volt megnyugtató és felbolygató a hír. Nincsenek sérültek és nem egy újabb rettegéshullámot elindító támadás, ugyanakkor sokunk szívében méltó helyen álló épületről, szimbólumról van szó. Azon kevés helyek egyike, amely megtestesíti magában azt, ami Európa: egy öreg kontinens, sok bajjal, de sok értékkel.
Emlékek kezdtek pörögni a fejemben. 2011-ben húsvétkor jártam először a Notre-Dame-ban, egy hét alatt kétszer is. Húsvét vasárnapján párizsiakkal, turistákkal együtt ültünk a padokon és hallgattuk a kórust, majd miután mindenki hazament a hosszú hétvége és az ünnep után, mi, a férjemmel, korán reggel – megelőzve még a japán turistákat is – beosontunk és gyönyörködtünk a gótika nagyszerűségében, a színes ablakokon besurranó reggeli fény játékában, s az ember nagyszerűségében. Mert ki ilyet tud alkotni, az csak egyetlen faj a Föld nevű bolygón, az ember.
Emlékeimből a környezetem, telefonok és közösségi médiában megjelenő reakciók lendítettek ki.
A franciarajongó fotós (aki történetesen mellettem állt): Borzasztó veszteség bármennyi sérül is meg belőle. Ez az épület (hasonlóan más nagyon régi európai épületekhez) az emberi intelligencia legnagyszerűbb megnyilvánulása, mert a mai matematikai, mértani, informatikai módszerek nélkül is sikerült egy ilyen nagyszerű alkotást létrehozni, a kövek nyelvére lefordítani egy fohászt isten felé.
Az iszlámfóbiás katolikus: Ez csakis terrortámadás lehetett, húsvét előtt, ez nem véletlen, a következő a Szent Péter Székesegyház lesz!
Az utazó: „Egy középkori gótikus épület, ami mindent túlélt eddig. Szinte felfoghatatlan, hogy most éppen ég Párizs lüktető szíve és szimbóluma.
...
Drukkolok, hogy ezt a világörökséget megmentsék, amennyire csak tudják és a franciák vérző sebe gyorsan begyógyuljon.
Párizs, a világ most veletek van!” (Balázs utazik blog)
A turista: „Jártam ott, de a gyermekeim még nem látták, csak ígértük nekik, hogy megmutatjuk, semmit nem szabad halogatni!”
A humánus férfi: „Tipikus reakciók... szép épület, meg hányszor jártam ott... De megsérült valaki? Az nem mozgat meg senkit.”
Az álhírektől tartó: „Ez kacsa, vagy igaz?”
A racionális: „Évi 12-13 millió turista, micsoda bevételkiesés (még ha csak a toronyért és a koncertekért kértek is belépőt)!”
Az önző: „De jó, hogy mi már láttuk!”
Az összeesküvéspárti: „Így kényszerítik bezárásra Európa katolikus templomait!”
A szentimentális: „Együtt sírok a párizsiakkal!"
Az első reakció sokat elárul arról, hogy mi is foglalkoztatja az embereket, mitől félnek, avagy mitől nem. Milyen szemüvegen keresztül nézik a világot!?
Egy valami azonban mindenkit összekötött a tragikus esemény kapcsán, az aggodalom, a szomorúság, hogy elveszítjük-e egy részünket, európaiságunk egy részét. Talán a Notre-Dame az egyik legszimbolikusabb épület Európában, annyira erőteljes hatást gyakorolt az elmúlt évszázadokban, hogy nélküle nemcsak Párizs lenne kevesebb, hanem mi európaiak is. Összeköt bennünket – pár másik nagyon szimbolikus európai épülettel, hellyel együtt - , gondoljunk akármit, féljünk, vagy nem, szeretjük a franciákat vagy nem.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu
