Sportoló malacok, házasságot kötő malacok, sószóró malacok, szeretkező malacok, bikinis malacok, szmokingos malacok, kerámia malacok, malac brossok, aranymalacok, plüssmalacok, malacsztárok, malacságok, s minden, ami malachoz köthető és malacot ábrázol, megtalálható a világ legnagyobb sertés múzeumában Stuttgartban.

Mit csináljon az ember lánya, ha van két órája Stuttgartban, hideg van, a művészetekhez most túl fáradt, a Mercedes és a Porsche múzeum már megvolt, a Bauhaus kipipálva? Elmegy egy jó nagy rántott szeletet enni, de előtte végignézi, hogy miből áll egy, a gasztronómiában jártas hölgy 50ezer darabból álló malacgyűjteménye.

Stuttgart egyik külső kerületében található a több, mint 100 éves Schlachthof, azaz vágóhíd, amelyet Erika Wilhelmer családja 2010-ben megvásárolt, s egy nagy felújítás után abban éttermet nyitott. Az épület emeletén pedig 27 teremben Erika malacgyűjteménye kapott helyett, amely kinőtte a korábbi, 1988-ban alapított bemutatóteret. A hölgy már 1992-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, a világ legnagyobb malac múzeumával. Ekkor még „csak” 25.000 tárgyat tudott felvonultatni. Ezt a számot mára megduplázta, így gyanítom nem került még ki a híres rekordgyűjteményből.

Az épület előtt már malacok tömege fogad, de a legmeglepőbb a malacvillamos, amely előtt naná, hogy japán turisták fotózkodnak.

A múzeum pénztárában már a jól ismert rántottszelet illata kúszik a levegőben, s velünk is tart a sok-sok termen keresztül.

Miközben a sertés szó különböző nyelvi megjelenéseit böngésszük a lépcsőfeljáróban, azon tűnődöm, hogy a szó hallatán nekem elsősorban az ételek, a kolbász, a húsok, a kocsonya, stb. jutnak eszembe. Másodsorban a malac, mint újévi és szerencsehozó malac, s persze a vaddisznó.

Rögtön az első terem igazolja, hogy nemcsak az én gondolataim asszociálnak ilyképpen.

(Figyelem! A vegetáriánusok és vegánok most ugorjanak pár sort előre!)

 Egy hentesüzletben találom magam, ahol két tárgy és egy mondás rögtön magával ragad. Az egyik egy szendvicsbe bújt malac,

a másik egy félig malac félig kolbász szobor Wilhelm Busch mondatával: „A malac vége a kolbász kezdete.”

Már látom, hogy a humor jelen lesz a múzeumban. Az információk azonban annál kevésbé. Sajnos a tárgyakat csak ritkán feliratozzák, így beindulhat a találgatás, hogy vajon ez mi, s az mi?

Időnként elcsöppentenek egy-egy „malacinformációt”, itt például azt, hogy míg 1876-ban egy német ember 11 kg sertéshúst evett meg évente, addig ma már 40 kg-ot (ez 28 millió sertésnek felel meg az összfogyasztást tekintve évente).

A következő termek a vaddisznóval és azok vadászatával foglalkoznak, ahol ráakadok egy magyar vadász festményére is.

A labor elnevezésű teremben hosszan időzünk, nagyon ötletes a berendezés, a nagy disznócsontváz mögötti függönyön azt látom, hogy az ember és a disznó embrionális fejlődése nagyon is hasonló.

Itt világítanak rá azokra a tudományos kutatásokra is, amelyek eredményeképpen már az orvostudományban is nagy jelentősége van a sertésnek (régebben inzulint vontak ki a sertésekből, a véralvadásgátló heparint pedig a mai napig az állatokból nyerik ki), és szerveinek (transzplantációs kutatások). Itt derül az is ki számomra, hogy legalább annyira intelligensek, mint a majmok. Betaníthatóak, továbbá, ha nem összezárva élnek, akkor nagyon tiszta állatok, s kevésbé büdösek. Ezt nehéz elhinnem, ha szülőfalum sertésóljaira gondolok.

A különböző disznófajták szobájában örömmel tölt el, hogy sok ismerős „malacarcra” bukkanok, hiszen az utazásaink során összeakadtunk néhány fajta disznóval és disznósággal. Az egyik legkülönlegesebb élményünk malacokkal Korzikán ért. Ott ugyanis a házi disznók szabadon túrják fel az erdőt, s elsősorban az ott talált makkot eszik. Ebből kifolyólag igen különleges húsuk van.

A múzeum többi termében pedig elszabadult a világ, ami a malacokat illeti.

Az első és a második emelet szobáiban sertések ezrei heverésztek a vitrinekben, a földön, vagy szemérmesen elbújva.

Ennyi só- és borsszórót talán még soha nem láttam így együtt, s ráadásul valamennyi malacos volt. Nem hagytak hidegen a malacos gyűszűk és a szerencsemalacok sem.

Jól szórakoztunk a buja, malackodó malacokon, a kreatív, újévi képeslapokon, a farsangi malacjelmezeken, a malacos játékautomatákon a kaszinóhelyiségben, a mérhetetlenül sok malacperselyen, a plüssmalacokon, a festett szerencsehozó kismalacokon, a malacórákon, a malacos közlekedési táblákon,

a kötött és horgolt malacokon, a malacos konyhai kiegészítőkön, s a kocahas mellvérteken (már ha ezek azok, kiírás és személyzet hiányában csak a fantáziánkra hagyatkozhatunk, amíg e-mailben fel nem tett kérdésemre válasz nem érkezik a múzeumtól).

Jogosan merül fel a kérdés az ezernyi tárgy között, hogy mi ez a malackultusz? Néhány teremben igyekeznek választ adni a kérdésre.

A malac évezredek óta a bőség, a jólét, a szerencse, a siker jelképe volt. Ókori harcosok erejüket és sikereiket jelképezték a vadkannal, vagy annak agyarával. A termékenység jegyében pedig kocákat áldoztak isteneiknek az emberek. Az ókori rómaiaknál Mars kísérője is egy sertés volt, s hasonlóan az erőt jelképezte a keltáknál. A germán mitológiában Freyja istennő, és fivére, Freyr isten személyével is kapcsolatba hozzák a vaddisznót. Kirké, a görögök híres varázslónője pedig a palotájára ráakadó görögöket disznóvá változtatta, kivéve Odüsszeuszt, aki rendelkezett a varázslat ellenszerével. A kíséret tagjai mindaddig disznók maradtak, amíg Odüsszeusz nem töltött egy szerelmes éjszakát Kirkével. A disznóra persze ráakadhatunk még az egyiptomiaknál, az indiai kultúrában, s még a Kanári-szigeteken is.

Méltó módon, ebben az évben egy külön termet szánnak a kínai naptár szerinti Disznó évének. Vagyont, jólétet, beruházásokat és örömöt hoz ez az év a kínaiak szerint. Úgy legyen!

A mondák és asztrológia után a disznó nyelvi szerepében merülünk kicsit el. Éppen az előzőekben említett szerencsehozó, termékenységet és bőséget adó tulajdonságának köszönhetően a disznóval kapcsolatosan van a legtöbb szólás. Ki ne ismerné ezeket?

Disznók elé gyöngyöt!

Malaca van!

Alszik a malac, hízik a húsa, alszik az ember, nő az adóssága! – kínai mondás

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók!

S folytathatnánk a sort, de izgalmasabb témát vet fel a múzeum másik terme, ahol a Pig Latin (a pig angolul disznót jelent) nyelvről olvasok. Pontos származása nem ismert ennek a tulajdonképpen mesterséges nyelvnek, vagy inkább nyelvi játéknak, de a 19. században az USA-ban már tesznek róla említést. Gyermekek használják szívesen titkos beszélgetésekre. A lényege, hogy a szó eleji mássalhangzó a szó végére kerül egy ay szavacskával és kötőjellel. Például a Pig Latin esetében ez így néz ki: Ig-pay Atin-lay. Érdemes rákeresni egy-két ilyen videóra a Youtube-on, furcsa lesz hallani valakit disznó nyelven beszélni.

Amikor elindultam Stuttgartba és egy jó helyi éttermet kerestem, akkor magam sem gondoltam, hogy a világ legnagyobb sertés múzeumára bukkanok, ahol nemcsak az derül ki, hogy a disznók legalább olyan intelligensek, mint a majmok, szerencsét hoznak, jól használhatóak a transzplantációknál, a drog- és robbanóanyag felkutatásában, hanem az is, hogy az ókortól napjainkig a legelképesztőbb módon ábrázolták őket.

Az 50ezer tárgy között a végére már elveszek, s csodálom Erika Wilhelmer-t, aki állítólag még a mai napig járja a bolhapiacokat és keresi a különleges disznófigurákat. A világ minden tájáról kap megkereséseket is, ha valahol furcsa „disznóságok” kerülnek elő a padlásról vagy a pincéből. Nektek is vannak malacságok otthon? Ha romlandó, akkor egyétek meg, ha nem jár le a szavatossága, akkor küldjétek Stuttgartba.

Ja, s ha a sok disznó között makkal kezdtetek álmodni, akkor térjetek be a Wilhelmer család fogadójába a múzeum alatt, s kóstoljátok meg a helyi malacságokat!

A múzeum és az étterem weboldala itt található: https://www.schweinemuseum.de/

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu