Ha valaki egy borvidéken alapít kórházat, annak előbb-utóbb eszébe jut, hogy a bort terápiás célokra is megpróbálja használni. Az, hogy Nicolas Rolin és felesége Guigone de Salins kórházalapítóknak mekkora szerepet játszott az életükben a bor, nem tudom, de az általuk alapított kórházban a nővérek bizony gyógyszerként tekintettek a jófajta burgundi borra.
A Burgundi borvidék kapuján belépve szőlővel ugyan nem találkozunk (valószínűleg az autópálya választ el minket a látványtól), de hamar belebotlunk a környék egyik legszerencsésebb településébe, Beaune-ba.
A 100 éves háború alatt talán még a legszerencsétlenebb települések közé sorolták volna a francia városkát, mert rengeteg szegény, hontalan és sebesült árasztotta el a közeli harcok miatt. Mire a nagy háború (1337-1453) véget ér azonban már saját kórháza van, amelynek nemcsak befolyással, hanem jelentős vagyonnal is rendelkező pártfogói vannak.
Nicolas Rolin, Burgundia hercegének kancellárja úgy gondolta, hogy életét nem mindig élte tisztességesen és kétséges a mennybe menetele, ezért úgy döntött, hogy megalapítja a szegények kórházát a Dijontól nem messze fekvő Beaune-ban. Az 1443-ban keletkezett alapító okiratban így nyilatkozik: "Én, Nicholas Rolin csak a lelkiüdvömre gondolok. Mivel arra törekszem, hogy a földi javakat mennyei kincsekre cseréljem, megalapítok, felépítek és berendezek egy ispotályt."
Olyan jól sikerül a kórház megalapítása, hogy hamarosan a Burgundi herceg, majd maga a pápa is segítő kezet nyújt számukra, s az első betegek már egy gyönyörű, azóta is a környék legszebb épületeként emlegetett, színes cserepekkel borított ispotályban gyógyulhattak.
Láttam már különleges épületeket, de a Hospices de Beuane kórházi terme kivívja a legkülönlegesebb atmoszférájú terem címet.
Ahogyan az ágyak egymás végében a fal mellett állnak - éppen úgy, ahogyan a középkortól 1971-ig álltak -, s ahogy a templomszerű terem végében az oltár valamennyit védelmezni hivatott, egyszerre megrendítő és felemelő érzés. Közben azt olvasom, hogy azért ez az elhelyezés, hogy az ágyban fekvő betegek is kipillanthassanak az oltár felé. Mennyi szenvedés, mennyi vigasz, s talán megannyi gyógyulás.
Miután Rolin és felesége megalapítja a kórházat, apácák érkeznek a betegek ellátására. Ezek a nővérek gondoskodnak a betegek gyógyításáról, élelmezéséről, tisztálkodásáról és az épületek rendben tartásáról. Franciaországban a Hospices de Beaune hamarosan az ispotályok mintaképe lesz.
S hogyan jön a képbe a bor?
A kórházat először a szegények ellátására hozzák létre, de nem utasították el a környék módosabb lakóinak gyógyítását sem, akik hálájuk jeléül szőlőbirtokaik egy részét adományozták a kórháznak. Így lesz az első olyan ispotály, amelynek már 1457 óta saját pincészete van. Ma, több mint 500 évvel később pedig már 60 hektárnyi szőlőbirtokkal rendelkeznek, amely grand cru és premier cru besorolású. S ahogyan a középkorban, ma is a pincészet hozzátesz a kórház működési költségeihez. Ténylegesen a kórház ma már nem a középkori falak között működik, de Beaunban egy másik épületben folytatja azt, amit Rolin és felesége annak idején elkezdett, gyógyít.
A működése során pedig miért is ne merült volna fel a gyógyító nővérekben, hogy kipróbálják a bort, mint gyógyszert. A kórház egy időben alkalmazta a borterápiát. A férfiaknak napi 1,5 liter, a nőknek 1 liter, s a gyermekeknek pedig 0,25 liter bort kellett a terápia alatt - kvázi gyógyszerként - elfogyasztani. Legtöbbször a nővérek felmelegítve és különböző gyógynövényekkel keverve adták a betegeknek. Hatásáról ellentmondásos információk vannak és a kiállítótérben rögvest hozzá is teszik a vitrin mögötti falon, hogy nincs semmilyen orvosi bizonyíték arra, hogy a borterápia valóban gyógyító hatású. Azaz sajnos nem hivatkozhatunk a beaune-i kórházra, ha a fenti mennyiségű bort kívánjuk naponta elfogyasztani.
Miközben végig járjuk a termeket és a kiszolgáló helyiségeket, megfogalmazódik bennem, hogy milyen emberfeletti munkát végeztek az itt szolgálatot tevő nővérek. A konyhában az óriási edények próbálnak segíteni elképzelni, hogy mekkora mennyiségű ételt kellett megfőzni a betegeknek naponta.
A gyógyszertár laborjában pedig szembesülünk azzal, hogy abban az időben bizony sokat kellett "keverni" a szereket, sokat kellett kísérletezni, mire gyógyszerként a betegeknek adhatták.
Az udvaron még vetek egy pillantást a csodás épületegyüttesre, s megállapítom, hogy teljesült az alapítók azon álma is, hogy ez legyen Franciaország legszebb kórháza.
Mielőtt visszatérnénk a városba még a kórház borászatának borai állják utunkat. Az árak tekintetében azt hiszem át kell értékelnünk fogalmaink tárházát. A 200 eurós alapárat nyilvánvalóan az erősíti, hogy a befolyó összeg a középkorban is és ma is a kórházé lesz, a betegeket szolgálja majd. Ahogyan az 1859 óta rendszeresen megrendezett jótékonysági árverések is, ahol az évente megtermelt 800 hordónyi bort árverezik el. Minden évben, 1924 óta ugyanakkor, november 3. vasárnapján nagy ünnepséggel fűszerezve rendezik meg az aukciót, amelynek vezetője mindig valamely prominens személyiség, általában valamelyik európai királyi család tagja. Csak viszonyításképpen elárulom, hogy 2000-ben az aukció bevétele 5,3 millió euró volt, a legdrágábban elárverezett hordó borért pedig 2010-ben 400.000 eurót is adtak.
Ebben az évben én túl korán érkeztem Beaune-ba, nem láthattam az árverést és az ünnepségeket, s már ti is lemaradtatok róla, de ha Dijon felé jártok, akkor mindenképpen látogassatok el a híres, középkori kórházba.
(Dijonról itt olvashattok egy élménybeszámolót tőlem!)
A városban érdemes még időt szánni a mustárokra, hiszen a francia mustárgyártás legjelentősebb központja, na de erről majd máskor mesélek.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: eletsojablog@gmail.com
