Egy felejthetetlen ország és a fjordjai

IV. rész - Bergen

 

A trondheim-i egyik világos nyári éjszakán nekiálltunk megtervezni az utat Bergenbe. A térképet nézve megállapítottuk, hogy időnként komp közlekedést kell majd igénybe venni, mert egyszerűen elfogy az út a lábunk alatt. Láttuk azt is, hogy a 700 km igen sok időt vesz majd igénybe, hiszen nincs autópálya. Nem is hiányzott, mint utólag kiderült. Magunk mögött hagyva Trondheim-et egyre magasabbra értünk a hegyek között, s kb. 5 percenként éreztünk ellenállhatatlan vágyat, hogy megálljunk és nézzük a tájat. A Jotunheimen Nemzeti Park csúcsai között ismét a végtelen nyugalom tört ránk. Megálltunk, s miután az autónk már semmilyen hangot nem adott ki, csak mi voltunk és a természet hangjai: vízesések robaja, a szellő sziklákat simogató hangja, egy madár szárnysuhogása, s egy birkahodály fáinak halk roppanásai.

Mégis élt az egész táj, csak úgy norvég módra, komótosan, nyugodtan, nem sietve sehová és feltűnés nélküli emberi kéznyommal a hátán. Itt úgy érezheti magát az ember, mintha a Földnek azon a részén járna, amelyen még ember nem járt. A közel 2500 méteres csúcsok között, olyan magasan, ahol már csak 6-7 Celsius fok volt júliusban, terült el az Óriások földje.

 Sziklák és kövek, a természet változásának emlékei és az ember által itt hagyott emlékek. Ugyanis innen nem elvisz a turista, hanem itt épít, méghozzá a hóolvadáskor lesodort kövekből oszlopokat, amelyek álldogáló emberekként vigyázzák a természet eme csodáját. Nem hagyhattuk ki, hogy a leereszkedés során megálljunk egy útszéli padnál, s előkapjuk a piknik kosarat, amelyben keveredtek a magyar és a norvég finomságok. A Sogne-fjord mellett autóztunk el, s jócskán estefele volt már, amikor Bergen közelébe, Voss nevű településhez értünk. Itt is meg kellett állnunk, mert olyan vízesés látványa tárult elénk, amely mellett nemhogy elmenni nem lehetett, de azóta is meg kell néznünk időnként a fotót,

amelyen hazahoztuk. Voss településen kicsit körbe is néztünk, s így belebotlottunk a 12. századi gótikus templomba,

amely magán hordozza Norvégia stílusát. Bár világosban, de későn érkeztünk Bergenbe, ahol a szállodánk, a már sokat emlegetett hotellánc egyik tagja a belváros közepén állt, hangulatos szobáival. Bergen felfedezése már csak másnap indulhatott, de a vacsora azért nem volt kihagyható. Egyszerű, de kiváló éttermet ajánlottak a szállodában. Néhány asztal, fehér terítő, víz a kancsóban, s az elmaradhatatlan halak. Én most kicsit szakítottam a 7-8 napos hagyománnyal és csirkét ettem, méghozzá chilis csirkét. Ezt is kiválóan készítik, s persze semmi megerőltető köret, csak zöldség a fantasztikus natúr ízzel. Bergen, nos itt már igazi turistaélet van. Itt kikötnek az óceánjárók, ide átugranak repülővel Európa nagyvárosaiból, s itt virágzik a kulturális élet. Ez a város egyszerre európai nyüzsgő és nyugodt norvég város. Mire felébredtünk a halászok már megjárták a tengert és a halpiacon csak úgy kínálták magukat a frissebbnél frissebb halak, s tengeri állatok. 

Kihagyhatatlan élmény itt elfogyasztani egy „fishcake”-et, s nagyon fájdalmas érzés úgy itt lenni, hogy nem foghatom meg a legszebb tarisznyarákot, hogy hazavigyem és nem mindennapi vacsorát készítsek belőle. Itt élni kell hosszabb ideig és élvezni azt, amit a város és a környék adni tud. A halpiac mögött kirajzolódott a Hansa városrész,

 

amely méltó a Világörökség címre. A házak között sétálva óvatlanul is megelevenedik egy egykor nyüzsgő kikötő kereskedelmi élete a szemünk előtt. Megnéztük a helyett, ahol egykor nagy üzletek kötettek, s azokat az épületeket is, ahol a kereskedők éltek. Láttuk a mai életét a kikötőnek, hiszen itt sem maradhatott el a hajók garmadája. A kikötő bejáratát védő erőd leginkább a Hansa városrész mögött elterülő domb tetején lévő kilátóról nyújtott érdekes látványt. A mellette „parkoló” hajó szinte elnyomta azt az épületet, amely egykor egy egész flottától védte a kikötőt és a várost.

Esti sétánk alkalmával betértünk ismét előző napi éttermünkbe, hogy aznap ne csak a halpiacon lássunk halat. Ismét bebizonyították a norvégok, hogy a halat ők készítik a legjobban. Második bergeni napunkon hajókirándulásra mentünk, s végignéztük Bergen környékét. Házak és kikötők, hajók és csodálatos hegyek, a Norvég tenger, amely picit része az Atlanti-óceánnak. Meg kellett volna még néznünk néhány múzeumot (pl. Grieg szülőházát), de nem tudtuk otthagyni a város utcáit, a tengeri levegőt és a csodás napfényt, amely e két bergeni napon velünk volt. Ezért csak sétáltunk és raktároztuk az élményeket. Sajnos hamarosan az út végéhez közeledtünk. Másnap bepakoltuk a bőröndünket és miután a szállodával szemben található pékségben jól megreggeliztünk (természetesen egészséges zsemléket és péksüteményeket), elindultunk a svéd határ felé. Utunk a Hardangervidda Nemzeti Park északi részén vezetett, ahol nem volt csöppet sem kisebb élmény átvágni, mint 3 nappal korábban a Jotunheimen Nemzeti Parkon. Útba ejtettük a Voringfoss vízesést, ahol Norvégia legalacsonyabb vízesésének víztömege 145 méteres mélységben zuhan alá. S eltart egy ideig, amíg a turista egyáltalán felfogja, hogy mi is történik a sziklák között.

  Nem akartuk elhagyni Norvégiát, egy tucat helyen megálltunk még, s csak néztünk körbe, reménykedve talán abban, hogy jön egy jóindulatú Troll itt és most, s azt mondja: „Kaptok egy házat, munkát és 50 évet itt Norvégiában!”. Nem jött, ezért aludtunk még egy éjszakát Fredrikstadban, másnap átkompoltunk Helsingborgból Helsingorbe miközben Hamlet várát csodáltuk

 

és nekivágtunk a hazaútnak. Az út számvetése: 7037 km hármasban: mi és Norvégia. Kihagyhatatlan élmények tárháza és egy vágy, hogy egyszer itt éljünk. Kedves Olvasóim! Ha tehetitek, akkor kerekedjetek fel és menjetek el megnézni ezt a csodás és felejthetetlen országot, Norvégiát.