Élet sója

A tizedik adventi értékmorzsa – az ember, aki mindig pozitív

2013. december 10. - Tünde Bagó

Interjú Gelencsér Rita  jóga-,  Pilates- és gerinctréning oktatóval, személyi edzővel.

A mai adventi értékmorzsában azt az embert mutatom be, aki soha nem gondol senkiről és semmiről rosszat, mindig pozitívan gondolkodik és segítőkészsége nem érhető fel. Emellett az egész élete, munkája az egészséges életmódról szól. Nemcsak testi, hanem a lelki egészség is rendkívül fontos számára.

Önkép jó2

Hogyan, milyen elvek szerint éled a hétköznapjaidat, mely emberi értékek fontosak számodra?

Rita: Távolabbról indítom a válaszom, hogy egyszerűvé és érthetővé váljon mindenki számára.

18 éves korom óta spirituális útkereső voltam, sok helyen, tanfolyamon megfordultam. Az igazán döntő fordulat akkor következett be az életemben 33 évesen, amikor megismertem, majd elköteleztem magam az indiai tanítómesterem, Sri Sathya Sai Baba mellett. A tanításai olyan kristálytiszták és mélyrehatóak voltak számomra, hogy rögtön éreztem: ez az, amit eddig kerestem! Többször jártam már kint Indiában az Ő ashramjában (spirituális központ) és személyesen is meggyőződtem, hogy azok a követői, akik a tanításait a gyakorlati életükbe átültették, nagyon magas emberi értékeket képviselnek. Jó a társaságukban lenni, mert szinte ragyognak és árad belőlük a szeretet. És, hát ki ne szeretne ilyen lenni?

Ezért még jobban elmélyedtem a tanításokban, több éves képzéseken vettem részt, melynek a fő témái az Önismeret és az alapvető emberi értékek voltak.

Az öt alapvető emberi érték: az Igazság, Erkölcs, Béke, Szeretet és az Erőszak nélküliség.

 Ezek az értékek szorosan összefüggnek egymással, s ha bármelyiket kiválasztjuk, s arra koncentrálva éljük a hétköznapjainkat, akkor a másik négy érték is automatikusan megjelenik az életünkben és követni fogjuk. Így én a belső hangomra hallgatva az Igazságot választottam ki magamnak. (Mellesleg, mint kiderült a nevem „véletlenül” szanszkritül pont ezt jelenti.)

 Az igazság nem csak annyit jelent, hogy mindig igazat szólunk, ennél sokkal többről van szó. Az Igazság, a mindannyiunkat mozgató alapvető élet-elv, a Lélek, amely a minden élőlényben lakozó Isteni szikra. Ez az Igazság a forrása mindennek; ez az erő készteti dobogásra a szívet, lélegzésre a tüdőt és működésre a szervezetet. Ha megértjük és megtapasztaljuk ezt a mély Igazságot, rájövünk, hogy a világon mindent és mindenkit ugyan ez az Igazság éltet. Az ember feladata ezen Igazság felismerése önmagában és másokban is. Tehát, bár külsőre különbözőek vagyunk, lényegében mindannyian Egyek, testvérek vagyunk. A testvéreit pedig szereti az ember, kedves velük, türelmes, megértő és segítőkész irányukba.

A mesterem tanításának a lényege egy mondatban megfogalmazható: „Mindig segíts, soha se árts! (Help ever, hurt never.)” Ez az az elv, amit én követek és próbálok megvalósítani a hétköznapjaimban.

 Hogyan tudsz mindenkire pozitívan gondolni?

Rita: Sajnos, még nem tudok mindig, de folyamatosan gyakorlom. Ez egy tudatos döntés volt még korábban a részemről. Választhattam (és mi mindannyian folyamatosan választunk): lehetek pozitív és akkor a dolgok jó oldalát nézem, s sok örömöm van az életben vagy választhatom azt is, hogy körülöttem mindent rossznak, nehéznek látok és akkor egy örökké panaszkodó, búskomor, beteges ember leszek. Én úgy döntöttem, hogy az első verzió kellemesebb.

 Tapasztalatból tudom, ha én megváltozom jó irányba, akkor a körülöttem lévő emberekre és az élethelyzetekre is jó hatással vagyok. Egy-egy nehezebb élethelyzetben nem a problémákon kesergek, hanem igyekszem átlátni, megérteni és a lehető legjobbat kihozni belőle. Tudom, hogy ez a feladat értem van, egy lehetőség, amelyből tanulnom kell, hogy ez által én több, jobb legyek, mint előtte voltam. A gondolkodásomat, a hozzáállásomat változtattam meg gyökeresen és ezt tudom ajánlani másoknak is.

 Ha mindenkire, mint az Igazság megtestesülésére, a lélektársamra, a testvéremre tekintek, akkor nem ítélhetek el másokat az esetleges hibáik miatt. Ráadásul ezeknek a hibáknak a többsége még bennem is jelen van, tehát mi alapom az ítélkezésre? Én a „jó oldal” mellett köteleztem el magam, az én feladatom az, hogy az éppen rászorulóknak tudjak építő gondolatokat mondani, vigaszt és segítő kezet nyújtani. Teréz Anya válasza nagyon találó volt, amikor valaki megkérdezte tőle: „Váltál-e valaha is haragossá az összes társadalmi igazságtalanságot látva magad körül Indiában és a világ más részein végzett munkád során?” Teréz anya válasza így hangzott: „Miért kellene energiát pazarolnom a haragra, amikor szeretetre is fordíthatom azt?”

Ki a példaképed? Miért?

Rita: Sok-sok példaképem van, nem is tudom felsorolni mind őket. Mindegyik más-más korban, más körülmények között élt és más volt az életfeladatuk. Amiben hasonlítanak, az az, hogy mindegyik elérte és megvalósította a legmagasabbat.  A jógik közül, akik nagyon közel állnak hozzám: Ramakrishna, Ramana Maharishi, Sivananda, Yesudian és Gandhi (bár őt inkább, mint politikust ismerjük, átvitt értelemben jógi). A keresztény világból: Teréz Anya, Pio Atya, Assisi Szent Ferenc és Szent Rita. (És még sokan mások…) De a hétköznapi életemben a körülöttem lévő emberek is példaképek, mert mindegyikben látok legalább egy olyan tulajdonságot, amiben én gyenge vagyok, s emiatt felnézek rájuk és tanulok tőlük.

 Az egyik kedvenc jógás idézetemmel búcsúznék és kívánom ezt minden törekvőnek: „Légy olyan, mint a napsütésben a szirmait bontogató lótuszvirág, mely érintetlen az iszaptól, amiben született és a víztől, ami táplálja”

Ajándékötletem: Jómagam is hosszú hónapokig voltam és jelenleg is vagyok részesei a jóga óráinak. A jóga nemcsak sport, hanem egy életforma és gondolkodás is. Én még csak kis részt tudok ebből megérezni, magaménak tudni, de azt tudom, hogy csodás érzés a jóga óra, kioldja a feszültséget és megnyugtatja a lelket. Nincs szebb ajándék Karácsonyra, mint néhány jóga órára egy bérlet, hiszen már az első órák alatt eldől, hogy tied lehet-e ez a sport, életforma és gondolkodásmód.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr6412781742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
a_tizedik_adventi_ertekmorzsa_az_ember_aki_mindig_pozitiv
süti beállítások módosítása