Élet sója

Finn lány és a huskyk a vadonban

2015. december 07. - Tünde Bagó

A barátnőm két héttel ezelőtt érkezett haza Finnországból. Nagy kíváncsisággal vártam, hogy megszólaljon a telefon és elmondhassa, hogyan érezte magát Lappföldön. De csak ennyit mondott: "Vissza fogok menni, ahányszor csak lehet. Nem tudom elmesélni a nyugalmat, a táj szépségét, a tisztaságot, az emberek hozzáállását a természethez, a csendet, amely ott olyan csend volt, mint sehol máshol." 

A novemberi havazások miatt alig látott valamit az északi fényből, pedig ott Ivalo környékén fantasztikusan színezi meg az égboltot, de nem bánja és nem érti azokat, akik helyette is keseregnek. Nem érti, mert annyi mást kapott Finnországban, hogy szinte az északi fény már nem is hiányzott. Na jó, egy kicsit.

A szálloda körüli természet, az órákig tartó gyaloglás, anélkül, hogy bárkivel is találkoznál, csak te és az igazi csend mindent megadott, amelyre egy stresszes, felpörgetett világból érkező embernek szüksége van.

S milyenek voltak a finnek? Hangzott el a kérdés sok barát szájából? Tiszták, kedvesek, nyitottak, s olyanok, akiknek a természet a legjobb barátjuk, sokuknak még a társuk is.

Ezek után nagyon örültem, amikor az országimázs videók között rátaláltam a finn filmre. Mintha csak a barátnőm szavai kerültek volna fel a mozgó képkockákra. 

A főszereplő, Tinja kutyáival és lovával lakik Lappföldön, de nincs egyedül, mert a természet a társa - összegezhetnénk a videót. Ha nem is örökre, de néhány hétre szívesen cserélnék Tinjával és azt hiszem a barátnőm is.

Ne feledkezzetek meg az adventi játékunkról, ahol egy értékes svájci csokoládécsomagot nyerhettek és amelynek leírását itt az első adventi bejegyzésben találjátok.

A tesztkérdéshez kattintás ide.

Ajándékba egy meleg kesztyű, sapka és sál jól jöhet azoknak, akik kedvet kaptak egy téli túrához Finnországba. 

Hűvös, karácsonyt váró estékre készítsétek el a finn glögi-t, azaz forralt bort finn módra. Nem fogtok csalódni, hiszen ők aztán tudják, hogy mi melegíthet fel bennünket egy hideg téli estén, s az illat, ami majd átjárja a házat nyugalmat hoz az ünnepre. 

dreamstime_s_36033406

Hozzávalók: 4 dl víz, 1 dl cukor, 1-2 fahéjrúd, 10 db egész szegfűszeg, 1 teáskanál kardamom mag, egy darab gyömbér, 1 dl feketeribizlilé, 1 üveg vörösbor, mandulapehely és mazsola

A vizet forraljuk fel a fűszerekkel 10-15 percig, tegyük bele a bort és a ribizlilét. Melegítsük össze a hozzávalókat, de soha ne forraljuk fel, mert a kelleténél jobban besűrűsödik. Tegyük poharakba, és mindegyikbe rakjunk még mandulapelyhet és mazsolát.

Játszatok velem és kezdjétek el kitölteni a tesztet, mert ez a fantasztikus csomag vár titeket.

csokik_a_nyertesnek_small

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4212782058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
finn_lany_es_a_huskyk_a_vadonban
süti beállítások módosítása