Élet sója

Szentivánéji Álom Expressz indul Szegedről és Budapestről

2017. május 30. - Tünde Bagó

A nyári napforduló alkalmából az osztrák Dunakanyarba vonatozhatunk a MÁV Nosztalgiavonat szolgáltatásával. 

Wachau, a Duna mentén Melk és Krems am Donau között található, UNESCO világrörökségi listájára is felkerült kultúrtáj, borvidék. A folyó itt fenséges lankák, erdők között kanyarog, érintve középkori és barokk emlékeket egyaránt.

Ha nem a magasra felkúszó szőlőtőkéken csodálkozik az erre járó vándor, akkor a melki apátság, vagy Aggstein rablóvára bűvöli el. Kihagyhatatlan megálló Dürnstein, a Wachau jelképévé vált magas, kék-fehér apátsági templomtornyával, és Oroszlánszívű Richárd börtönéül szolgáló, parádés fekvésű várával. 

Stájerország mellett ezt a vidéket is emlegetik úgy, mint az osztrák Toszkánát. S most a MÁV Nosztalgiajáratával június 24-én ezen a völgyön pöföghetünk keresztül. A szerelvényeket a híres M61 sorozatú Nohab dízelmozdony vontatja, étkező- és bárkocsi is rendelkezésre áll majd. (A nyári napforduló valójában június 21-re esik, de a naptárszámítások miatt annak megünneplése, a 3 nappal későbbi Szent Iván napján van.)

Wachauban évek óta óriási ünnepséget rendeznek a Szentivánéj alkalmából, tüzijátékkal egybekötve. Aki vonatra száll június 24-én Szegeden vagy Budapesten, az a nyárközép éjszakájának látványos ünneplését Spitz an der Donauban élvezheti miután átrobogott Wachau vidékén és sétált egyet a középkori várromjáról híres Dürnsteinben.

Szép időben, kis szerencsével még az impozáns Göttweig apátságot, vagy Melktől nem messze található, a reneszánsz gyöngyszemként emlegetett Schallaburg várkastélyát is megpillanthatjuk a vonatból. Másnap reggelre pedig már vissza is érkezünk. Jó kis kaland, amely méltó nyitánya lehet a nyárnak. 

gottweig_1368267_640_600x450.jpg Göttweig

 

A vonatra itt lehet jegyeket foglalni, ne habozzunk, mert vészesen telnek a szerelvények.  

Fotók: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4012782438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
szentivaneji_alom_expressz_indul_szegedrol_es_budapestrol
süti beállítások módosítása