A világ legszebb, legnépszerűbb városai után kutatva az első 20 között biztosan ráakadni Luzernre. Mitől lett ez a svájci város olyan népszerű? 

Sorolom: tó partján fekszik, magas hegyek veszik körül, gazdag történelmi emlékekben, a környéken ezernyi túrázási lehetőség van, télen lehet síelni, nyáron hajózni és horgászni, gazdag múzeumi kínálata van, méreg drága óra- és ékszerüzletei. Egyetlen városképben benne van Svájc szépsége, de valóban ennyi elég lenne ahhoz, hogy már 1840 óta a turizmus fellegvára legyen a város? 

Szakértők szerint igen, ennyi elég. Én azért magam is kíváncsi voltam, besorolom-e a legszebb városaim közé Luzernt is, ezért félretéve a mostanság "kerülöm a népszerű turistacélpontokat" elvemet, elindultunk fotós férjemmel, hogy egyetlen nap alatt benyomásokat szerezzünk Svájc legnépszerűbb városáról.

A korai érkezés a kiszemelt célponthoz mindig meghálálja magát, így mi könnyen találtunk még parkolóhelyet a város egyik legidősebb és legnépszerűbb hoteljével szemközt. A Grand Hotel National még hátulról is (itt volt a parkolóházunk) úgy néz ki, mint egy királyi palota.

Az is, mert a hotelek királyaként emlegetett César Ritz vezetésével vált a világ egyik legelőkelőbb hoteljévé. Előtte sétálni a Promenádon a reggeli napfényben, nézni a 15 fokban is a teraszon kávézó vendégeket, s szembesülni azzal, hogy innen, vagy erre az oldalra nyíló szobájukból mindent látnak, amely Luzern lényege: A Rigi hegyet, a Pilatus csúcsát, azt, ahogyan a népszerű Vízi toronynak (Wasserturm) helyet adó Reuss folyó kifolyik a Vierwaldstätti-tóból (Vierwaldstättersee), már meg is határozta a nap hangulatát.

Bár én ennyitől még nem tettem volna fel a legszebb városok listámra. Ahhoz azért több kell, valami plussssz, valami, amitől több lesz a hely, mint pusztán a szépségre fogékony érzékszerveink kielégítője. 

Jól bevált, fedezzük fel magunktól taktikámat követtük, azaz egyetlen térképpel a kezünkben, érzésből jártuk a várost. S érzéseink elsőként Európa legrégebbi fedett fahídjához a Kapellbrücke-hez húztak.

Nem ez az első fedett fahíd, amellyel találkoztunk, Svájcban elég népszerűek ezek az építmények. Szokatlan kicsit a fedettség, több lesz általa puszta hídnál. A luzerni pedig még a fahídak közül is kiemelkedik. Védelem - ez volt az első érzés, amely a hídon elragadott, majd jött a mindent látni, s tudni érzése. Innen fedeztem fel a város többi részét, a városfalat, a templomokat, a Rigit, a Pilatust, az állomást (pontosabban, ami megmaradt belőle), Luzern másik impozáns hotelét, a Château Gütsch-t, valamint a svájci történelem egy-egy részletét a híd fafestményeiből. 

A Wasserturm, Vízi torony már csak hab az összkép tortáján. Kétségtelen, hogy együtt adják Luzern fényét, de múltjához már kell a városfal is, amely szinte elveszik a havas csúcsok, a templomtornyok és a domboldalra épült óváros házai mögött.

Mégis jó döntésnek bizonyul megmászni, felugrani a három látogatható toronyba, s járható falain megérteni Luzernt. Amit ez egyik oldalról a tó és a hegyek, a másik oldalról "csak" a hegyek hivatottak védeni, azt a harmadik oldalról a várfalra bízták. Innen fürkészve a várost érezhető az, hogy igen, a természet megnyugtató jelenléte és az érdek nélküli megtetszése (de hiszen ez a szépség fogalma) az, amitől Luzern felkerülhet a világ legszebb városainak sorába. Ez a szépség, a nyugalom, s a védettség érzése vonzhat ide mindenkit már évszázadok óta. Ezért fedezik fel maguknak a turisták a XIX. század közepén, ezért jönnek ide királyok és királynék, művészek, külföldi méltóságok, s utazók, akik tovább fényesítik Luzernt. Ezért épülnek a középkori épületek mellé neobarokk, neoreneszánsz és klasszicista épületek. Mindenki a természet védelmében, az erdők és a havas hegycsúcsok mögé bújva akarja a luxust élvezni.  

Amint leérünk a várfalról az óvárosba én is érzem, hogy tényleg mindenki élvezni szeretné Luzernt. A délelőtti csönd, amelyet csak az isteni piac kifinomult termékeit - whiskys sajt, currys kenyér, stb. - árusító kofái törtek meg, délutánra a luxus kis szeletére vágyó keleti turisták tömegének érkezésével eltűnik.

Megérkezünk Luzern másik világába, az órák, ékszerek és kínai turisták világába. Soha életemben ennyi óraboltot és ennyi órát vásárló turistát nem láttam. Az épületek homlokzata mellett én is rápillantok Svájc tárgyi ékességeire, az órákra és a csillagos egekben járó árakra. Hamar azt érzem, hogy ki kell innen jutnom, mert nekem nagyobb luxust jelentett a várfalról látott természet által ölelt város, mint a magába szippantó tárgyiasult luxust előnyben részesítő város. A kontyos tetővel épült reneszánsz stílusú, több mint 400 éves Városháza kiment egy pillanatra, de nála is nagyobb segítség a kikötőből éppen indulni készülő sétahajó. 

Hagyjuk magunkat elrabolni, ki a tóra, s hagyjuk, hogy közelebb kerüljünk a környékhez. Lelassul a világ, alig vagyunk néhányan a hajón, fürdőzünk az őszi nap melegében és élvezzük, ahogyan feltárulkozik a környék számunkra: a kezeit száttráó Krisztus szobor, a neogótikus Meggenhorn kastély, a Riggi, amelyet a hegyek királynőjeként emlegetnek, a Pilatus csúcsa, amelyre a világ legmeredekebb siklója visz fel, Wagner csodás villája és annak kertje, Svájc legjobb akusztikájával rendelkező koncertterme és persze a városból kimenekült gazdagok, vagy a világ elől elbújni vágyó európai arisztokraták kastélyai. Minden annyira élénk, ha a színeit jellemezzük és minden annyira csöndes, békés ha környezetét nézzük. Már-már álomvilágnak érezzük, de visszaérünk az óráktól és turistáktól hangosan ketyegő városba. 

Magasan jár még az októberi nap, ezért úgy döntünk, hogy megnézzük még az oroszlánt, amelyről Mark Twain azt írta, hogy a világ legszomorúbb és legmegindítóbb kődarabja. Átverekedjük magunkat újabb csapat keleti turistán. Nem tudom, hogy vajon ők is Mark Twain miatt vannak-e itt? Egy biztos, hogy a városi gleccserpark bejáratánál fekvő szomorú Lion-nal mindenki akar magának egy selfie-t. Mi nem, mi inkább Mark Twainre hallgatunk és fürkésszük a kődarabba rejtett emlékezést, a Tuilériák kertjében a francia forradalomban hősi halált halt svájciak pillantását. 

Innen már csak úgy torony iránt sétálunk a parkolónk felé, útba ejtjük a Hofkirche-t, az impozáns és stíluskeveredéseivel magára a figyelmet felhívó templomot.

A városból kifele még elcsodálkozunk, hogy alig pár méterre az óváros szívétől tehenek legelnek. S miért is csodálkozunk ezen? Hiszen ez Svájcban normális, teljesen normális. Egymás mellett él a luxus az őt kiszolgáló mindennapi élettel, éppen úgy, ahogyan együtt él a város a hegyekkel, a tó a folyóval, s Luzern a sok turistával. Harmónia, ez az, amiért szerintem Luzern tényleg a világ egyik legnépszerűbb városa.

Ha szívesen megnéznétek ezt a svájci harmóniát közelről, de féltek a drágaságtól, akkor gyertek el a Bodeni-tóhoz, ahol az osztrák és német részekről könnyen átugarhattok Svájcba. A Bodeni-tóról pedig könyvemben olvashattok, amely megvásárolható itt, vagy a Libri és Líra üzleteiben és online boltjaiban.

A bejegyzésben szereplő fotókat dr. Szalai Krisztián készítette, s azok szerzői jogi védelem alatt állnak, felhasználni, másolni, megosztani, csak a szerző engedélyével lehet, amely az alábbi e-mail címen lehetséges: eletsojablog@gmail.com