A mai értékmorzsa az utolsó lesz, de holnap kaptok még egy ráadást. Igaz már nem egy személyről fog szólni, hanem ajándékként adok át valamit, Kedves Olvasóim!

Ma azonban még egy értékes ember, akit gyermekkoromban kicsit okoskodó, aprólékosan magyarázó embernek gondoltam, de ugyanakkor mindig szórakoztatott a műsora.

Őszintén szólva manapság nagyon sokat bosszankodom, hogy mennyire helytelenül írnak a különböző újságok, internetes portálok. Azt már valahogy elfogadtam, hogy a közösségi oldalakon a hozzászólások teljesen helytelenek, mind ragozásban, mind helyesírás szempontjából, de hogy újságírók, akiknek elvileg példát kellene mutatni, írnak borzasztóan helytelenül, az aggasztó. De most Álljunk meg egy szóra!

Igen, igen, Grétsy László Tanár úr az akit ma "vendégül" hívtam.

A nyelvész, aki évtizedeken keresztül próbált tanítani a képernyőn keresztül a helyes beszédre és írásra. Sok cég vagy személy szégyellhette magát, ha Vágó Istvánnal éppen az általuk helytelenül kiírtak előtt álltak meg egy szóra.

[tube]https://www.youtube.com/watch?v=xvrwhBfV9-8[/tube]

Grétsy László azonban mindezt úgy tudta előadni, olyan kedvesen, mosolygósan, hogy senki nem sértődött meg, hanem rohant kijavítani a hibát.

A professor emeritusi oklevél átvételekor 2010-ben, saját fia készített vele egy interjút, amelynek, engedjétek meg, hogy egy a magyar nyelvvel kapcsolatos fejlődéstörténeti részét idézzem most itt. Talán soha nem gondoltunk még ezekre a szavakra így, ahogyan most Grétsy László bemutatja kialakulásukat:

"Kandidátusi értekezésem címe és alcíme: A szóhasadás – egy kevéssé számba vett szóalkotásmód típusai és szerepe irodalmi és köznyelvünk fejlődésében.

Ezt, a virágkorát a XVIII. és a XIX. században élő jelenséget addig nem vizsgálta a nyelvtudomány. A lényege: egy szó hangalakja kettéválik, majd a két hangalakhoz két egymástól különböző jelentés társul. Ez a nyelvi gazdaságosság gyönyörű példája! Nézzük: a törökből került a magyarba a „tengeri révkalauz” jelentésű kilavuz szó. A magyarban ez két formában is megjelent, kalóz-zá és kalauz-zá vált a hangalak, és az előbbihez később a „tengeri rabló”, az utóbbihoz a „jegykezelő” jelentés kapcsolódott. Két forma ez, és a nyelv is kihasználja a lehetőséget: más értelművé csiszolódott a két szó!

De folytathatom. Ugyanabból a szóból lett a „silány” jelentésű vacak és a „kisebb emlősállat vagy szegény ember fészke, búvóhelye, pihenőhelye” jelentésű vacok. Érdekes, hogy birtokviszony esetében másként is ragozzuk őket: vacakja és vacka. Ilyen módon vált el egymástól a dulakodik és a tülekedik vagy a magános és a magányos. A példák száma több százra, talán ezernél is többre tehető. Nyelvünk a szóhasadásokkal máig gazdagodik. Prém és perem, fátyol és patyolat, toboz és doboz. Mind-mind olyan szópárok, amelyek egyazon szóból alakultak ki, mégpedig kétféle, de hasonlatos hangzással, s lassan önálló, saját – de tartalmilag valamelyest összetartozó – jelentést nyertek."

S az, hogy a Tanár úr mennyire kreatív nyelvész, nem mutathatná be jobban semmi, mint, amikor megkérdezték tőle, hogy melyik a kedvenc magyar szava:

"Ha egy fémiparral, szereléssel is foglalkozó cégnek saját ovija is van, az nem más, mint:

vasszervízóvoda.

Ebben a szóban négy nyelven is benne van a ’víz’ szó: magyarul középen, az elejét fonetikusan kiejtve németül (vasszer), a végén lengyelül (voda), a középtáji hosszú „ó” pedig franciául jelent ’víz’-et, ha helyesen ejtjük ki, mert ők úgy írják le, hogy „eau”. Hát nem nagyszerű?"

De, nagyszerű! A magyar nyelv csodálatos, de sokkal csodálatosabb lenne, ha ma is figyelnénk rá, s talán, el kellene kezdeni ismételni Grétsy László műsorát.

Ajándékötletem: Lehet, hogy kicsit már késő megrendelni Grétsy László: Nyelvi játékaink nagykönyve című fantasztikus gyűjteményét, de karácsony után is szép ajándék lehet. Találunk benne játékokat betűkkel, hangokkal, anagrammákkal, vannak benne régi klasszikusok nyelvi játékok, mint a palindrom, intarzia, de nyelvtörők és találósdik is.