Az adventi sorozat rendhagyó része következik, ugyanis ma Magyarországról jelentkezik Lilla, aki élt már külföldön is, s most ezzel a tapasztalattal írt nekünk néhány gondolatot. Azt hiszem még nem késő a tanácsait megfogadni, s kicsit hasonlóan tekinteni a közeledő ünnepekre.

"Korábban három dolog miatt vártam a karácsonyt. Ajándék, amit kapok, ajándék, amit adok és a csillogó fa látványa. De inkább az ajándék érdekelt. Már szeptemberben listát írtam, kinek mit veszek vagy készítek, elővettem a kis kellékes dobozt, fúrtam, faragtam, ragasztottam, karácsonyi dalokat hallgattam. Mára sok minden megváltozott. Egyrészt nem várom már úgy a karácsonyt, mert minden napot várok, szeretem mindegyiket önmagáért megélni, az aznapi történések miatt, nem pedig azért mert eggyel közelebb visz karácsonyhoz. Emlékszem például, milyen volt idén szeptember 23-a, hagytam, hogy átjárjon november 15-e is, most pedig, bár tudom egy-két hét múlva itt a Karácsony, momentán a hideg érdekel, meg a hosszú éjszakák romantikája. Na jó, már háromszor meghallgattam a Santa baby-t.

Mindezt, vagyis, hogy az ősz, a tél eleje is fontos, hogy azokat az időket is meg kell tudni élni Tirolban tanultam meg. Valahogy azt láttam az ottani embereken, hogy nem esnek kétségbe attól, vége a nyárnak, hanem örömmel díszítik az otthonaikat, kertjeiket őszi színekbe, megvannak az őszi ünnepeik, és csak adventkor veszik elő a karácsonyi dekorációt. Akkor viszont úgy díszítenek fel mindent, mintha mindig is erre készültek volna!

Minden kis zegzugba angyalok, mikulások, krampuszok, égők kerülnek, mintha cukorral szórták volna be a hegyi kis településeket. Annyira komolyan veszik, hogy a szomszédok figyelmeztetik egymást a társasházakban, ha valamelyik ajtón nincs adventi kopogtató.

Igaz, még ekkor sem a Jézuskát várják, előbb Krampusz futásra készülnek. Ilyenkor borzasztóan ronda, hatalmas szörnyek - ők a krampuszok - lepik el az utcákat, ijesztgetik a gyerekeket, bekennek mindenkit cipőpasztával. Ilyenkor én még nem nagyon látok ajándékokat vásárolgató embereket, viszont annál több éneklő csapatot - csütörtökönként a gyerekeket beöltöztetik maskarába és házról házra járva énekelnek, és egyre többen forralt boroznak a vásárokban. Én korábban ajándékért mentem a vásárokba, de kint elszoktam ettől, ott nincsenek is ajándéknak valók, csak kaja-pia és kézzel készített dekorok. Így a karácsonyi vásározás leginkább azt jelenti ma már nekem is, hogy megfogom a kedvesem, vagy néhány barát kezét, iszunk egy puncsot, sétálunk egyet és gyönyörködünk a fényekben.

Nekem annyira megtetszett a tiroliaknak ez a kicsit sem anyagias hozzáállása az ünnephez, hogy legszívesebben idén nem kapnék és nem is adnék semmit karácsonyra. Mert úgysem emlékszem, mit kaptam 12, 17 vagy 26 éves koromban. Arra viszont emlékszem, hogy röhögött apu teliszájjal, amikor már megint az Old McDonald had a farmot kezdtük énekelni a fa díszítése közben, mint "igazi" adventi dalt.

Mindig mi díszítjük a fát, és közben egyre kevésbé odaillő dalokat énekelünk, amíg el nem jutunk az Old McDonald-hoz. Meg arra is emlékszem, hogy a nővérem tálalás után milyen átszellemülten ült mindig az asztalnál, teljesen kihúzta magát. És emlékszem, hogyan visítoztunk az Activityzés közben a barátokkal közös karácsonyon tavalyelőtt. Én az Old McDonaldot, a nővérem egyenes hátát és a sok nevetést kívánom magamnak karácsonyra.  

Egy biztos: idén kipróbálunk valami tiroli specialitást karácsonykor. Tésztaleves kolbásszal. Ez a tipikus helyi karácsonyi étel. Hm? Ki tenné ezt még rajtunk kívül az ünnepi asztalra?"

Boldog karácsonyt!

Az adventi sorozat többi cikkéért kattints ide: Németország, Spanyolország, Toszkána, Finnország, Anglia, Hollandia, Svédország, Albánia, Írország, Dánia, Ausztrália