Élet sója

Fejér megyei bakancslista kirándulóknak

2017. március 22. - Tünde Bagó

A Mezőföld, a Bicskei-dombság, a Vértes és a Gerecse déli része, a Velencei-tó és a Velencei-hegység, a Csókakő, valamennyi ismerős lehet, de ismeritek-e a Brunszvik-kastélyt, a kvircedlit, a Hollandi-házat, vagy Gorsiumot? 

Az ország legváltozatosabb domborzatú megyéjében a dombok, hegyek, síkságok, tavak, folyók, városok, falvak között a látnivalók is színesek: borvidékek, arborétumok, természetvédelmi területek, zarándokutak és kastélyok kínálják portékáikat a turisták számára.

Szeretem ezt a megyét! Szerettem már azelőtt, hogy találkoztam volna a férjemmel, aki ebben a megyében látta meg a napvilágot. Tőle és vele azonban még több szépségét sikerült megismernem az ország szívének számító koronázási megyében. Olvashattatok például itt Székesfehérvárról és itt pedig a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyról.

fehervarcsurgo_kastely_karacsony_kicsik_600x397.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián

Az évek során csak úgy gyűltek a kipipált helyek, de az "ezt még látnunk kell Fejér megyében" listám valahogy nem kisebb, hanem egyre hosszabb lett. S most, amikor megkértem a székesfehérvári Tourinform irodát, hogy ajánljanak még néhány látnivalót a megyében, akkor magam sem reméltem, még ennyi mindent kell felírnom a bakancslistámra. 

Ismételten hangsúlyozom, hogy szubjektív lista következik, amelyből bizonyára kimarad néhány dolog, s amelyben a legismertebb helyek sem szerepelnek majd, s amelyek közül én már egyet-kettőt megvalósítottam.

Vágjunk bele, irány Fejér megye! 

Beethoven szimfóniát hallgatni a szabadban Martonvásáron- a Brunszvik-kastély nemcsak az óvodaalapító Brunszvik Teréz, valamint fenséges parkja miatt kötelező célpont, hanem a nyaranta kis tavának szigetén rendezett Beethoven koncertek miatt is. Első blogbejegyzéseim között beszámoltam már egy ilyen koncertről itt.

Borlevest, kvircedlit és paprikás csirkelevest kóstolni egy jófajta pohár borral a móri borvidéken. Mórra a XVII-XVIII. században sváb családok települtek be, akik nagy múltra visszatekintő szőlőművelési tradícióik mellett a sajátosan jellegzetes présházépítési stílusukkal is gazdagították a borvidéket. A jó pohár fehér bort egy igazi sváb pincében is elfogyaszthatjuk a Geszler családnál.

Geszler_pince__009_kicsik_600x399.jpg Fotó: Geszler pincészet

Végimenni a BaKALAND pályán Pákozdon - a Katonai Emlékparkban Pákozdon bárki kipróbálhatja milyen is a katonai kiképzés. A BaKAland a katonák által használt akadálypálya kicsinyített mása, további elemekkel bővítve, úgymint légpuska lövészet, kézigránát célba dobás, aknakeresés. 

Szentjánosbogarak rajzását megfigyelni az Alcsúti Arborétumban - minden év júniusában szervezett túra keretében - akár kisgyermekkel is - a szentjánosbogarak nyomába eredhetünk Alcsúton az arborétumban

alcsu__t_600x401.jpg Fotó: Alcsúti Arborétum

Naplementét nézni kenuból a Velencei-tavon - a lemenő nap sugarai világítják meg a legszebben a környezetet, s a vízen, vagy víz közelében az élmény még nagyobb lehet. A Velencei-tavon a romantikus naplemente túrán kívül részünk lehet még kincskeresésben, kora reggeli megfigyelésben, madárlesben, úszó lápok keresésében, vagy akár még sárkányhajózásban is. 

Szabadkőművesek nyomába eredni a dégi kastélyban - a legszebb klasszicista, Festetics-kastélynak mondják a dégit, de a legek sora itt nem is áll meg, hiszen körülötte van az ország legnagyobb angolparkja (amelyről itt olvashattok egy cikket) és leghosszabb halastava. S ha mindez nem elég, akkor a különlegességek sorában még ott van a németalföldi stílusban épült vöröstéglás Hollandi-ház, melynek földszintes részén tehénistálló volt, míg emeletes részén az egyik tüdőbeteg grófné szanatóriumként szolgáló lakosztálya kapott helyet. S az egész kastélyt körüllengi a szabadkőművesség titka.

 

Megnézni egy római császár bevonulását Gorsiumban - a táci, ókori római emlékpark nemrég újult meg, s amellett, hogy minden évben rendeznek ókori ünnepségeket, megtekinthetjük Alsó-Pannónia provincia tartománygyűlésének egykori székhelyét, komplett várost fedezhetünk fel, bepillanthatunk az egykor ittélők mindennapjaiba. 

Részt venni a székesfehérvári koronázási ünnepségeken, s megnézni az ország egyik legnagyobb épített, szabadtéri színpadán egy előadást. Nehéz elképzelni, hogy van annál nagyobb élmény egy olyan, a történelemet kedvelő ember számára, mint én, az, ha azon a helyszínen, ahol egykor a magyar királyokat koronázták részt vegyen egy koronázási ünnepségen. A minden év augusztusában megrendezett ünnepségsorozat zenés produkcióira Szikora János neve a garancia.

Halhatatlan szerelem nyomába eredni a Nádasdy-kastélyban - a nádasdladányi kastélyt (itt olvashattok egy beszámolót a kastélyról) egykori ura, Gróf Nádasdy Ferenc alakíttatta át Tudor-stílusban (egyedülálló Magyarországon) és szerelte fel a legmodernebb dolgokkal: légfűtés, gáz majd villanyvilágítás, beszélőcső hálózat, csatorna és földalatti ételszállító rendszer. Szerelme és felesége, Zichy Ilona halála annyira megviselte a grófot, hogy minden szobát úgy hagyott és rendezett be, mintha még mindig élne a felesége. A legromantikusabb kastély, ezt garantálom.  

Görbe napot csapni az agárdi pálinkafőzdében, ahol bekukkanthatunk a főzdébe, megleshetjük az évszázados hagyományokat, majd a pálinka étteremben megkóstolhatjuk a kökény, a cigánymeggy, a kajszi, az alma, a szilva, a körte és a ki tudja még hány fajta pálinkát. 

Remélem sikerült ötleteket adnom, de ha még továbbiakra vagytok kíváncsiak ebben a fantasztikus megyében, akkor itt találtok információt.

Fotók: dr. Szalai Krisztián és flickr.com

Az információkért köszönet illeti a székesfehérvári Tourinform iroda ügyvezetőjét F. Szegő Krisztinát és munkatársait.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr5812782382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
fejer_megyei_bakancslista_kiranduloknak
süti beállítások módosítása