Féltek a rómaiak a Fekete-erdőtől? Kényelmesebb volt a Zeppelin, mint a mai repülők? Luxemburgi Zsigmond imádta Konstanzot? Nem is volt őrült II. Lajos? Sok-sok kérdésre választ kaphatunk, s még életre szóló élményeink is lesznek, ha végre elszánjuk magunkat egy dél-német utazásra.
Fogom kicsit a kezeteket, mielőtt magatokra hagynálak Németországban. Mert csak úgy bolyongani is érdemes az országban, hiszen lépten-nyomon jön velünk szembe egy fagerendás, romantikus kisváros, egy hihetetlen természeti jelenség, egy autós múzeum, vagy egy kerékpárút. Az ország, mint úti cél megszerettetését itt a blogon már sok bejegyzéssel próbáltam elérni. Aki hallgatott rám, nem bánta meg. Úgy gondoltam, most azt mutatom meg, amit csak itt, ezeken a helyeken lehet igazán megérteni. Tartsatok velem!
Megérteni, hogy miért féltek a rómaiak a Fekete-erdőtől.
Ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor ennek megértéséhez az Alpok csúcsaira kell felmásznunk. A rómaiak kétezer évvel ezelőtt a mai Olaszország területéről észak felé terjesztették ki a birodalmukat. Akkoriban itt még nem szelíd dombok és legelők szabdalták az erdőt, hanem egy nagy, összefüggő erdőség volt. Az ide érkező rómaiak ezért a helynek a "silva nigra" nevet adták. Ennek a jelentése, fekete erdő.
Kilátás a Feldbergről a Fekete-erdőre és a Feldsee-re
Ahogy a rómaiak jöttek át az Alpokon, nemcsak sötétnek, hanem áthatolhatatlannak és félelmetesnek is látták a nagy erdőt. Féltek a sötétben lakó szellemektől. Éppen ezért kerestek egy barátságosabb utat, amellyel az Alpokból félelmetesnek tűnő feketeséget elkerülhetik. Keleten a Fekete-erdő és a Swäbischen Alb, míg nyugaton a Rajna mentén telepedtek le. Termálfürdőket és lakótelepeket hoztak létre. Ennek nyomai láthatóak Baden-Badenben és Badenweilerben. Jó ideig az erdőt elkerülték.
Azután mégis megépítették az első utat is a Fekete-erdőn át, ez a mai Kinzigtalstrasse elődje volt. Miután az alemannok elűzték a rómaikat, misszionáriusok jöttek Írországból és Skóciából a kereszténység elterjesztését tűzve ki célul és alapítottak egy kolostort a Fekete-erdőben. Sokáig csak ők laktak a sötét erdő mélyén, míg a középkor embere el nem kezdett egyre beljebb és beljebb hatolni a Fekete-erdőbe. A szellemeket hitük egyre inkább elűzte és felfedezték az erdő értékeit: az ércet, az ezüstöt és a fát. Pár száz év múlva már nagyon sok fát vágtak ki hajóépítéshez és faszén készítéshez.
Az erdő sötétsége azonban megmaradt. Ma is, aki túrázni indul a Fekete-erdőbe, annak bizony számolnia kell azzal, hogy az erdő sűrű lombjai alatt bizony mindig sötétség uralkodik. A Fekete-erdő emberei a mai napig hisznek az erdei szellemekben, manókban. Ha ott jársz, akkor te is megértheted ezt!
Megérteni a Zeppelinen utazók érzéseit.
A mai repülők bizony elbújhatnak kényelemben a Zeppelin-léghajók mögött, szerintem. Ti is azt gondoltátok, hogy a léghajón utazás éppen olyan lehetett régen, mint ma egy kis repülőn ülni? A földről nézve talán, de a friedrichshafeni Zeppelin-múzeumban gyorsan megváltozik az ember véleménye. Engedjetek meg egy idézetet a könyvem (Bodeni-tó – Több mint útikönyv) kapcsolódó részéből: „Fény derül arra, hogy az utasoknak nem kellett úgy szoronganiuk egy székben az út során, mint manapság a repülőkön. Persze ennek a hosszabb út és a kevesebb utas volt az ára. A léghajók aranykorában, a 20-as évek végén és a 30-as évek elején egy Friedrichshafen–New York-járat kicsivel több mint három napig tartott, s 100-nál több utast még a legnagyobb gép sem tudott fogadni. Ezalatt azonban kabinok ágyakkal, panorámaszoba, szivarszoba és egy fantasztikus étterem és bár állt a vendégek szolgálatára.”
S ez csak egy aprócska részlet abból, amit a léghajók kapcsán még a tóparti városban megérthetünk.
Megérteni a dunai svábok Magyarországra költözése útját.
Ulm városában egy séta már önmagában megéri a látogatást a vidéken, de amikor Dunai Svábok Központi Múzeumában feltárul a város szervező arca, az az arca, amely útnak indítja a sok ezer németet, hogy azok benépesítsék és újra életre kelthessék a török miatt elnéptelenedett magyar vidékeket, nos az mondhatni a legérdekesebb Duna-parti várossá teszi az országban. Alig 300 éve Magyarország adott reményt, földet, munkát, házat, új életet a szegényebb családoknak, ma pedig Ulmban és környékén annyi magyar él, mint egy kisváros lakosainak száma. A városról itt olvashattok egy beszámolót.
Megérteni, hogy Luxemburgi Zsigmond miért érezte jól magát Konstanzban.
Konstanz városát a turista először csak egy szűk cipősdoboznak látja, amelybe nem egy pár, hanem legalább két, vagy három pár cipőt zsúfoltak bele. Nincs parkolóhely, embertömeg hömpölyög az utcán. Ha azonban türelmesen kivárja az estét, vagy felkel hajnalban, s végigjárja a középkori épületekkel tűzdelt utcákat, az 5-600 éves múltú éttermeket, sörözőket, kikacsint a tó és a Rajna találkozási pontjára, ahol a hátteret az Alpok nyújtja, akkor már sejti, hogy miért itt tartották a középkori Európa egyik legnagyobb „buliját” éppen itt. S ha még a múzeumokat is végignézi, rádöbben, hogy a mai tömeg csupán elenyésző az akkorihoz képest. A város pedig azzal is elbírt, sőt szórakoztatta, ellátta, s politikailag is befolyásolta a tanácskozókat. Konstanz ma is ilyen!
Megérteni, hogy miért is nem volt őrült II. Lajos.
Röpke dél-német körutunkból nem hagyhatjuk ki az őrült jelzővel felruházott II. Lajos király alkotásait. Lehet azonban őrült egy olyan ember, aki milliók által csodált kastélyokat alkot? Amikor Schwangauban kastélyát néztem, akkor úgy éreztem, hogy még, ha építészek befolyásolták is, akkor is benne van ebben a szépségben maga Lajos is. Megérteni ezt csak ott lehet, de itt már mutattam nektek egy szeletet ehhez a megértéshez.
Megérteni, hogy a dünnele nem pizza és a Maultaschen nem ravioli.
Sokszor írtam már nektek a dél-német kenyérlángosról, amelyet egy fotón simán lepizzáznátok. Hát még akkor, ha éppen betévedtek egy olyan helyre, ahol sütik. Ott áll egy ifjú a pult mögött, a kemence előtt, fogja a tésztát, kezével formázza, kicsit még dobálja is, rátesz ezt-azt és végül egy sütőlapáton betolja a kemencébe. Amikor kijön onnan a dünnele és megkóstolod, akkor már tudod, hogy nem pizza. Ajánlok egy olyan helyet, amely még a kinézetével is elbűvöl titeket, Liggeringenben találjátok itt. A dél-németek nagy kedvence a Maultaschen, amely első ránézésre a ravioli kövérkés tesójának tűnhet, második ránézésre, akarom mondani kóstolásra már inkább valami másnak. Hogy minek? Nos egy húsgombócnak, némi tésztalepel alatt. Ehhez még jön, hogy levesben vagy salátán szolgálják fel. Kihagyhatatlan, ha erre jártok!
Megérteni, hogy egy felnőtt is lehet gyávább, mint egy gyermek.
Dél-Németországban sok a vidámpark. Gondoljatok gyermekkorotok vidámparkjaira, majd azt szorozzátok meg úgy tízzel, ne ilyen itt az Európa-park a Fekete-erdőben, Legoland Ulm mellett, vagy a ravensburgi játékgyár vidámparkja. Ebben a cikkemben már hosszasan elemeztem, hogy én bizony megéltem azt, gyáván megfutamodtam ott, ahol a gyermekek bátran törtek előre.
Megérteni, hogy egy svéd herceg miért választja inkább a virágokat a trón helyett.
Valójában Mainau jelenlegi grófja először a filmezést és a fotózást, no meg hölgy szerelmét választja, majd lemond a trónról hazájában és inkább lesz gróf Európa egyik legnagyobb virágszigetén. Aki járt már ezen a fél négyzetkilométernyi csodán, az tudja, hogy gróf Lennart Bernadotte-nak, a badeni nagyherceg dédunokájának megérte lemondani a svéd királyi trónról. Különösen kedvező itt a klíma, szabadon járhatott-kelhetett a szigeten, s olyan alattvalói vannak, akik mindannyian szépek, jó illatúak és hálásak a törődésért. Szerintem bárki cserélt volna a gróffal, vagy cserélne most a családjával, ha minden reggel ez köszöntené.
A szigetről itt olvashattok részletes beszámolót.
Megérteni, hogy Németországban nemcsak a sör lehet finom.
Nemrég valaki azon vitázott velem, hogy a németek nem sörös nemzet. Amennyiben a sör eredete után adnánk ezt a titulust, akkor nem a németek kapnák, de mivel a csehek után itt fogyasztják a legtöbb sört Európában, azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatjuk. Viszont Dél-Németországban van pár lehetőség, hogy elfelejtsük a sört. A Bodeni-tó északi partján a jófajta szőlőből készült fehér bor, a secco-k, s még a whisky-k is ott vannak. Meersburgban – az egyik legsármosabb tóparti városban – egészen biztosan nem isztok majd sört.
S végül megérteni engem, hogy szeretek itt élni csak akkor lehet, ha fogjátok a könyvemet, amely megmutatja Dél-Németország egy részét, bepakoljátok a családot és eljöttök ide. Előtte azért írjatok, segítek összerakni a programot, szállást és éttermet találni, sőt ha kíváncsiak vagytok helyi történetekre, akkor idegenvezetek is.
E-mail: blog@eletsoja.hu vagy drbagotunde@gmail.com
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, a blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu
