Végigettük Szlovénia gibanica kínálatát és megértettük, hogy mitől olyan sikeres ez a kis ország. Elsősorban attól, hogy sokat adnak a minőségre, másodsorban, hogy „százféle” kínálatuk van az utazóknak, turistáknak, amelyet kevernek is meg nem is. S végül attól, hogy éppen olyan összetartóak, mint egy szelet gibanica. Na, de milyen is egy szelet gibanica? Honnan származik és hogyan készül hazájában és a mi konyhánkban? Nyomoztunk és végül sütöttünk!

Ljubljanai sétánk után beültünk a belváros egyik éttermébe, ahol a szomszéd asztalnál flódnira hasonlító süteményt falatozott egy férfi. Fogalmunk sem volt, hogy mit eszünk vacsorára, de azt már ekkor tudtuk, hogy mi is olyat kérünk desszertnek. A pincér büszkén jelentette ki, hogy az bizony az igazi Prekmurska gibanica, ki ne hagyjuk!

Úgy tettünk! S innen kezdve a kocka el volt vetve, ez a sütemény a mi kedvencünk lett!

Már csak a töltelékek is elegendőek lennének ahhoz, hogy felvegyük a Lieblingslistánkra. Alma, túró, mák és dió.

Nagyanyáink almás, túrós lepényei és diós, mákos kalácsai, rétesei jutottak rögtön eszünkbe. Még mindig érzem az illatot, amely akkor csapott meg, amikor nagymamám kihúzta a tejföllel megkent sült túróslepényt a sütőből, vagy ahogyan szeletelni kezdte az almáslepényt, vagy amikor a délelőtt együtt tört dió sütés közben kiszivárgó illata elöntötte a konyhát, hasonlóan a gőzölgő mákos kalácshoz. S most mindez ott volt együtt a tányéromon a gibanica személyében.

Innen nem volt megállás, bárhol belebotlottunk szlovén tartózkodásunk alatt a gibanicába, rendeltünk egyet.

Jártuk az országot és betévedtünk piacra, helyi gazdaságok közé, a tengerpartra, barlangba, hegyi falvakba, s kezdtük azt érezni, hogy a gibanica nemcsak a származási helyét, a Muraközt, hanem az egész országot jelképezi.

Éppen olyan feszesen állnak a rétegek egymáson, ahogyan ez a sokszínű régió összetart. Kevés olyan sütemény van, amelyben négy, ennyire karakteres töltelék úgy képes együttes hatást kiváltani, hogy közben saját jellegét is megtartja. Szlovénia valamennyi régiójának megvan a saját arculata és együtt lesznek mégis sikeresek. Hagyják magukra hatni a környéket, de nem veszítik el önállóságukat.

Előírás ugyanis, hogy a gibanicának szilárd és tömör állagúnak kell lenni. A rétegeknek tisztán el kell különülniük egymástól a szelet megfelelő megjelenésének biztosítása érdekében. Együtt és külön? Igen! Együtt is és külön is képesek megfogni a látogatót, a kóstolót.

Szlovéniából hazatérve nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy belesüthetem a nagymamám konyhájának illatait egyetlen süteménybe, ezért kutakodni kezdtem a megfelelő recept után.

Elsőként belebotlottam az Európai Unió Bizottságához a szlovénok által benyújtott hagyományos különleges termék bejegyzési kérelembe, amelyből szinte minden kérdésemre megkaptam a választ.

Elsőként az eredet izgatott. Honnan is származik a gibanica?

Számos történelmi forrás bizonyítja, hogy ez a süteményfajta régóta ismert Prekmurjéban (Muravidék). A legrégebbi írásbeli forrás 1828-ból származik, amikor Jožef Košič pap-tanító a szlovák születésű Johann Csaplovics E. V. Jeszenova néprajztudós kérésére dokumentumot állított össze egy prekmurjei faluban száz évvel korábban leggyakrabban fogyasztott ételekről, különös figyelmet szentelve olyan ételeknek,mint a hajdinjača, a prekmurska gibanica, a krapci és a vrtanki. Csaplovics ezt az esszét magyar és német nyelven tette közzé (A magyarországi Vendus-tótokról, Croaten und Wenden in Ungern). Ebben a dokumentumban Košič bemutatja a prekmurjei lakodalmakban felszolgált ételeket is. A gibanica egyike az elmaradhatatlan lakodalmi fogásoknak. Az esszé azt is megállapítja, hogy a gibanica neve a réteges tésztából („gyüba”) ered, és 10–11 rétegből áll. A gibanicát háromszög alakú szeletekre vágták és az asztalon felhalmozták. – írja a Bizottsághoz benyújtott szlovén kérelem.

A kérelem részletesen leírja a receptet is, amelyből most csak néhány érdekességet szemezgetek ki nektek:

A prekmurska gibanica kétféle tésztából (alul omlós tésztából, a töltelékrétegek között pedig leveles vagy rétestésztából) készített sütemény, amelybe négyféle tölteléket töltenek rétegezve, pontosan megszabott sorrendben: mákot, túrót, diót és almát.

A prekmurska gibanica, illetve szeletei 5–7 cm magasak. A szelet kétféle formájú lehet (háromszög alapú szelet – kerek sütőforma; négyszög alapú szelet – négyszögletes

sütőforma). A szeletnek kellőképpen átsütöttnek kell lennie, a tölteléknek nem szabad kifolynia, felületének simának, enyhén hullámosnak és töredezettségtől mentesnek kell lennie. Az egyes töltelékrétegeket levelestészta-rétegekkel megfelelően el kell választani. Minden töltelék egyedi, jellemző színű (a túró krémfehér, a dió és az alma aranybarna, a mák pedig fényes fekete színű). A legfelső levelestészta réteg nem válik el a felső töltelékrétegtől. A prekmurska gibanica szelete nyolc rétegből áll.

A részletes receptet itt találjátok a beadványban!

Mi azonban egy már általunk sokat használt receptoldal receptjéhez folyamodtunk, amelyet itt találtok. Igaz, hogy így a sorrend kicsit megfordult, sőt nem is lett 8 rétegünk, no de nem is vizsgálta senki (ahogyan azt teszik Szlovéniában a gibanicát kínáló helyeken), s az íze, az így is fenomenális lett. Megsütöttük, egyszer, kétszer, s vagy úgy négyszer is már.

Tény, hogy kell hozzá vendég, mert ahogy nagymamám mondaná: ebből nem lehet kisadagot csinálni. S tény az is, hogy nem az olcsó sütemény kategóriába tartozik. Erre még a már említett bizottsági beadványban is van egy érdekes idézet:

A prekmurska gibanicát még Prekmurje legnagyobb írója, Miško Kranjec is megemlíti 1972-ből származó „Povest o dobrih ljudeh” (Mese a jó emberekről) című művében: „Meg kell adni, hogy az ünnep nem ünnep gibanica nélkül. Bár a szegények egy évben egyszer is alig engedhetik meg maguknak, annak a jele ez, hogy legalább egyszer minden évben mindenkinek kell, hogy legyen ünnepe. Eközben Anna kivette a gibanicát a sütőből és kirakta az asztalra; a tepsit ruhával fogta, nehogy megégesse magát. Joseph aláhelyezte azt a fa alátétet, amin rendszerint a vizeskancsó szokott állni. Közelről szemügyre vette a gibanicát. Ott feküdt előtte, gyönyörű színesen, sárgán és fehéren, itt-ott mákosan, gőzölgő forrón, tejszínnel leöntve, cukorral megszórva. Bólintott, és így szólt: – Ez jó. Még akkor is megenném, ha már a halálos ágyamon feküdnék, és tudnám, hogy már semmi jót nem tenne nekem.

Sőt még a mennyben is sírnék utána, ha hátra kellene hagynom a világgal együtt.”

Itt az ősz, s hamarosan jönnek a hűvös napok. Süssetek gibanicát, s élvezzétek a Muravidék és Szlovénia sokszínűségét az évnek ebben az időszakában is. Ha elég időtök és bátorságotok van, akkor próbáljátok ki az eredeti receptet, s írjátok meg, hogy ízlett!

Szlovéniáról szóló írásaimat itt, és itt találjátok!

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu