Tolonganak a kérdések a mögöttünk álló év kapcsán: Miért? Meddig? Mikor? Ki? Kik? Hogyan? Biztosan? Lassan csak kérdésekből áll ez az év, de hol vannak a válaszok?
A válaszok egy nagy dobozban laknak. Sokan vannak, tülekednek, hogy mikor ki bújjon elő. Az erős válaszok legyőzik a gyengéket. A jó válaszok legtöbbször alul maradnak, mert nem elég erősek. Sőt a hangjuk sem mindig hallatszik a nagy zajban. Nem a „választársak” nyomják el, hanem már a kérdés is olyan hangos, hogy senki nem hallja meg a választ.
Szerettem a 2020-as esztendőt, minden hibájával és problémájával együtt. Nehéz, de fontos kérdések elé állított bennünket. Kifacsarta a választ belőlünk, még akkor is, ha az keserves volt. Volt, hogy le kellett vágnunk az egyik karunkat. Volt, hogy a szívünk szakadt meg. Volt, hogy kiürítettük a zsebeinket. Volt, hogy sírtunk, s volt, hogy ordítottunk. Mégis szerettem ezt az évet. Szerettem a kérdéseit, a kihívásait, a felhívásait, a felkéréseit. Miért? Mert kirángatott bennünket a tespedtségből, a kényelemből, a komfortzónánkból. Fájt néha, sokszor még most is fáj, de mégis fontos év volt. Fontosak voltak a kérdések, s fontosak voltak a válaszok is.
Ilyen volt a mi évünk a korona generálta kérdések és válaszok között.
Az év első napján feltettük a vágyakkal, tervekkel, a „bárcsakokkal” átitatott kérdést: Mit hoz majd 2020? A válaszokat saját vágyaink, terveink, céljaink alkották, úgy, mint a siker, a karrier, a szerelem, az utazás, az egészség. 2020. január 1-én még csupán arra gondoltunk, hogy csak rajtunk múlik. Még alig nyíltak ki a hóvirágok, s már jól látszott, hogy nemcsak rajtunk múlik. Pontosabban egészen más dolgok múlnak majd rajtunk, talán nem is látjuk, hogy hová vezet az út, amelyre ráléptünk.