Már Észak-Norvégiában van a béke határvonala. Nem a politikai értelemben vett békéé, hanem a lelki békénk határvonala. Talán egybe esik az északi sarkkörrel ez a határvonal. Európa és így Norvégia más részein is egyre nehezebb olyan helyet találni, ahol az ember órákig csak a természettel lesz kettesben. Tudom, ez részben nekünk, bloggereknek, vagy ahogyan mostanában emlegetnek bennünket, influencereknek is köszönhető! Számottevően hozzájárulunk az eldugott helyek iránt növekvő érdeklődéshez. Érdekes ellentmondás van bennem emiatt!

Emlékszem, tíz évvel ezelőtt és négy éve is végigmentünk ugyanazon a nemzeti parkon, a Hardangervidda Nemzeti Parkon Norvégiában. Döbbenetes volt a különbség! Nem a táj, sőt nem is a tereptárgyak (arra ügyelnek a norvégok, hogy vagy ne legyen, vagy nagyon természetes legyen), hanem az emberek, a turisták, az autók száma volt döbbenetes. Tíz éve még jó sok időbe telt, amíg valaki arra jött. Láttunk már akkor is az út mellett autókat parkolni, tulajdonosaik túrázni voltak. Négy éve azonban már szinte percenként találkoztunk valakivel, autókkal, kerékpárosokkal. Kíváncsi voltam, mi a helyzet most 2019-ben az északi sarkkörtől 350 km-re, Tromsø környékén, a "vadonban".

Tromsø a legek városa. A világ legészakibb botanikus kertje, planetáriuma, sörfőzdéje, valamint egyeteme található itt.

Tromsø azonban nem csupán a legek városa, hanem fontos turisztikai központja is Norvégia északi felének. Ide még járnak a nemzetközi repülőjáratok, viszonylag sok a szálláslehetőség, innen már jól megfigyelhető az északi fény télen és sok túra indul a városból a környező fjordokhoz, szigetekre minden évszakban.

A városról és annak környékéről, amely 50 év alatt megduplázta a lakosságát és legalább megszázszorozta az ide látogató turisták számát szinte mindenki látott már fotót az instagramon, de általában azon az északi fény kergetőzik, mint egy farka után szaladó kutya utánozhatatlan színekben a kivilágított Tromsø fölött. Kánikula elől menekülve azonban nyáron is tökéletes célpontnak tűnt a város, hiszen az északi sarkkörtől még kb. 350 km-re található.

Tíz évvel ezelőtt, amikor először utaztunk Norvégiába, már az is különlegesnek számított, hogy Trondheim-ig elmerészkedtünk, holott az még csupán az ország déli egyharmadánál található. Akkor a városok és a közöttük található nemzeti parkok voltak a porondon, 4 éve pedig egy fjord és egy szikla állt az utazásunk középpontjában. Itt volt az ideje megismerni a vad Norvégiát, pontosabban annak legdélebbi részét.

Úgy képzeltem, hogy itt már csak sziklát, vizet és melegen öltözött embereket lehet találni. Az út előkészületei alatt azonban sorra jöttek elő olyan fotók, amelyek az elképzeléseim megdöntésére utaztak. Az időjárás előrejelzés szerint pedig sem esőre, sem fogcsikorgató hidegre nem kellett számítanunk július közepén Tromsø-ben.

Régi gáztartályokban a világ legnagyobb panorámaképein idézi meg az ókori Pergamont, a barokk és az 1945-ös Drezdát, a Berlini falat, Rómát 312-ből, Amazóniát, s a Nagy Korallzátonyt is egy osztrák művész Németországban és Franciaországban.

Nem csupán képzőművészeti alkotásokról van szó, hanem egy időutazásról is 360°-ban Yadegar Asisi jóvoltából.

A perzsa családból Bécsben született művész úgy érezte, hogy sokkal nagyobb hatást érhet el, ha nem csupán kétdimenzióban, hanem háromban, esetleg négyben is gondolkodik egy-egy történelmi helyszín, vagy esemény, esetleg egy természeti látnivaló megjelenítésekor.

Panorama XXL in Rouen (F), Foto: Tom Schulze, © asisi

Ennek fényében fogott hozzá olyan városokba életet lehelni, mint az ókori Pergamon, a barokk Drezda, vagy a reformáció korából Wittemberg. Az óriási vászonra festészeti és fotótechnikával felvitt város és annak lakói a zene és a fények segítségével életre kelnek.

Perzsák, kereskedők, szerzetesek, gyógyszerészek, írók, cárok és még maga a Mikulás is szerepet játszott abban, hogy ha Lübeck nevét halljuk, akkor rögtön a marcipánra gondoljunk.

Lübecknek marcipán illata van, bár valójában az illatot lehet, hogy csak az agyunk generálja, tudván, hogy a marcipán fővárosában járunk. S tudva azt, hogy már Rhazes, a perzsa orvos is leírta a marcipánról, hogy hatással van az agyra, a gerincvelőre, no meg a testzsírokra.

Az utóbbiban nem tévedett a jó öreg perzsa doki, mert Lübeckben könnyen magára kapja az ember azt a pár kilót, ami nem hiányzott a bikinihez.

A felelőst azonban nem Perzsiában, hanem itt a híres lübecki városháza mellett kell keresnünk. Johann Georg Niederegger az, akinek Lübeck a marcipános hírnevet köszönheti.

Milyen lehet egy város, amelynek életét évszázadokon keresztül a kereskedelem határozta meg? Úgy képzeltem, hogy színes, nyitott, gazdag! Lübeck még ennél is több, észak királynője, legalábbis Észak-Németországé.

A Holstentor előtt állva először az az érzésem támadt, hogy a város színesnek csak annyira színes, mint a torony vörös téglái, nyitottnak csak manapság mondható, korábban ilyen hatalmas tornyokkal és erőteljes várfallal védte (vagy zárta be) magát, lakóit és gazdagságát.

Látványosabb, olcsóbb, környezetbarátabb, megnyugtatóbb, ha kétkeréken vágunk neki a három ország partját simogató tónak, a Bodeni-tónak.

A Bodeni-tó (a magyar helyesírás szabályai szerint Boden-tó, nálam személyes okokból Bodeni-tó), a lehető legjobb helyen fekszik ahhoz, hogy egy kellemes kerékpározással járjunk Svájcban, Németországban és Ausztriában egy út alatt, s a mi nyaralásunk legyen a leglátványosabb, a legmegnyugtatóbb, s még környezetbarát is.

Reichenau, a Bodeni-tó legnagyobb szigetének legöregebb temploma

A Bodeni-tó már a középkorban centrális szerepet töltött be Európa életében. Délről érkezve az Alpokon végre átjutó kereskedők, utazók itt pihentek meg, míg az északról délre tartók itt gyűjtöttek erőt mielőtt nekivágtak volna az alpesi hágóknak. Keletről nyugatra tartó kalandozók és menekülők pedig gazdagsága és sok eldugott helye miatt részesítették előnyben.

 Szabályos geometriai formák, fehér homlokzatok, lapos tető, padlóig nyúló ablakok – egy modern lakópark jellemzői manapság.

Valójában én most egy dessaui Bauhaus épületet írtam le, amely csaknem 100 évvel ezelőtt épült, de leírhattam volna azt a lakóparkot is, amelyben most lakom.

A Bauhaus körbevesz bennünket ma is, 100 évvel azután, hogy hivatalosan is megszületett, s 87 évvel azután, hogy Németországban a nácik véget vetettek az építészeti forradalomnak.

A forradalomnak, amelyet valójában egy (vagy több) forradalom robbantott ki, amely tovább virágzott Európán kívül is és a mai napig a modernség szinonimájaként értelmezik.

Mámorító szépségű középkori falvakra, isteni nedűre és gólyákra bukkantunk Elzászban.

A Rajna és a Vogézek hegylánc között terül el Elzász, amelynek hovatartozása a történelem során igen változatos volt. Kelták, rómaiak, Habsburgok, franciák, németek osztozkodtak a területen, nem kevés szenvedést okozva az itt élőknek. Elzász azonban ma már csak egyetlen dologban mutatja meg ezt a hektikus hovatartozást, sokszínűségében.

A rómaiak segítségével kialakított borkultúra (Franciaország egyik legszárazabb és legnaposabb vidéke ez), a németek fagerendás házai, francia színekkel feldobva, éppen úgy színesítik, mint, ahogyan a német csülök és savanyúkáposzta után felszolgált francia éclair fánk.

Colmarról már mindenki tudja, hogy Elzász Velencéje. Híres a karácsonyi vásárja, híres a New York-i Szabadság-szobor készítőjéről és híres a gólyákról (bár arról egész Elzász). Colmar azonban csak egy szépség a sok szépség között.

Az elzászi borút 170 km hosszan nyúlik el a Mulhouse melletti Thann településtől a Strasbourg melletti Marlenheim-ig, amely mellett olyan borokat kóstolhatunk meg, mint a Pinot Blanc, a Sylvaner, a Riesling, a Muscat, a Crémant D’Alsace, a Pinot Gris, a Gewurztraminer, Sélection De Grains Nobles.

Pár érdekes adat a borvidékről, amely azért elgondolkodtatott: 15.600 hektárnyi szőlő, 4200 borosgazda, 140 millió megtöltött palack évente, ami 1.05 millió hektoliter bort jelent.

Hogyan reagálnak az emberek bizonyos eseményekre, hírekre – egyre többször érdekel. Nem, nem a politikusok, hanem a hétköznapi emberek! Azok, akiket sokszor befolyásolnak, megpróbálnak befolyásolni, vagy azok, akiket még a józan ész vezérel.

A Notre-Dame kigyulladásának estéje egy átlagos estének indult nálam (is). Majd először a Spiegel értesítése a telefonomon szakította félbe az estét. Lángokban a Notre-Dame – írta. Első gondolatom: Csak ne terrortámadás legyen!

Megnyitottam a cikket és akkor már tudni vélték, hogy felújítási munkálatok közben gyulladt ki az épület. Egyszerre volt megnyugtató és felbolygató a hír. Nincsenek sérültek és nem egy újabb rettegéshullámot elindító támadás, ugyanakkor sokunk szívében méltó helyen álló épületről, szimbólumról van szó. Azon kevés helyek egyike, amely megtestesíti magában azt, ami Európa: egy öreg kontinens, sok bajjal, de sok értékkel.

A kevés kalóriának, a fallikus kinézetnek, vagy a vegetáriánus étkezés felé fordulásnak lehet köze a németek nagy spárgaevési kedvéhez!?

A szokásosnál korábban indult a spárga szezon Németországban, már két hete látni a boltokban a németek nagy tavaszi kedvencét, a spárgát. Vigyázat, mert csalnak néha! Ilyenkor még a Spanyolországból, Görögországból, vagy az olaszoktól importált, vagy a fűtött fóliában termelt német spárgák vannak az üzletekben. A homokos talajnak hosszabban kell melegebbnek lennie ahhoz, hogy a spárga naponta 1 cm-t nőni tudjon.

Németországban 23.100 hektárnyi területen termelnek évente csaknem 130ezer tonna spárgát. Szóval nem kell attól félnünk, hogy április közepétől már nem a német spárgába botlunk bele úton-útfélen.

Na, de honnan ez a nagy kultusz?

Érdekes, mozgalmas, kalandos, érdekfeszítő, lebilincselő úti cél a Bodeni-tó - már a magyarok szerint is!

Érdekes, mozgalmas, kalandos, érdekfeszítő, lebilincselő – írják az izgalmas szó jelentése kapcsán a szótárak.

Érdekes, mozgalmas, kalandos, érdekfeszítő, lebilincselő – írom és mondom én, ha a Bodeni-tóról van szó.

Hosszas autózásaink alatt olyan játékot játszunk, amelyben egy-egy helyhez a legjobban passzoló jelzőt próbáljuk megtalálni. Nem elég azonban megtalálni, indokolni is kell annak jogosságát. Ha hiszitek, ha nem a Bodeni-tó kapcsán volt a legnehezebb megtalálnunk a megfelelő jelzőt. Talán azért, mert túl jól és túl régóta ismerjük, vagy talán azért, mert nem lehet egy jelzővel leírni? Örömmel jelentem, hogy megtaláltuk a legjobban ráillő jelzőt, IZGALMAS. Sőt, szerintünk a legizgalmasabb német tó a Bodeni-tó.

Bizonyára már sokan fenik is a kést, hogy az bizony nem Bodeni-tó, hanem Boden-tó magyarul. Nos, igazuk van, de ... S akkor kezdjük is a név izgalmasságával.

 A főépítész kertjét, az asztalos mester kiskastélyát, az uborka vendégházát és a vízimalom parkját két dolog biztosan összeköti: alig találsz oda és alig akarsz eljönni.

Időnként vágyik az ember lánya csöndesebb vidékekre. A nagyvárosok, s a nagyon látványos úti célok mellett kellenek az olyan kirándulások is, amelyek alatt nem feltétlenül az a cél, hogy minél több múzeumot, építészeti alkotást, vagy attrakciót nézzünk meg, hanem sokkal fontosabb a lelassulás, az elengedni magunkat érzés és a természet.

Az elmúlt két évben csak Kelet-Németországban négy olyan helyen jártunk, ahol megállt az óránk. Elsősorban szállásokról (és azok környékéről) van szó, amelyek egykori és jelenlegi tulajdonosainak köszönhetően ma a nyugalom szigetei, s ahol napokig lehetne egy fotelben könyvet olvasni, sétálgatni és elmerülni a gondolatokban.

Élhetetlen vidéknek gondolják sokan Dél-Olaszország ezen részét, de az emberek egymás iránti tisztelete éppen, hogy élhetővé és vállalkozásbaráttá teszi. Ki és miért gondolja ezt így? Hamarosan kiderül!

Egy magyar hölgy feleségül megy egy olasz férfihoz. Ugye milyen ismerős a történet? Éppen Calabriából hoztam nemrég egy hasonló storyt, csak abban a történetben Krisztina festett, ebben a történetben pedig Éva játékból felajánlotta barátoknak, hogy majd ő körbevezeti őket ezen a csodás vidéken. Az idegenvezetés olyan jól sikerült, hogy ma már Éva híres Calabria szakértő, magyarokat fogad a világ minden tájáról és Magyarországról a paradicsomban, ahogy ő nevezi a helyet.

Hogyan kerültél Calabriába?

Milánóban találkoztam egy férfival, akit egy barátunk mutatott be nekem. Kiderült, hogy már korábban egyszer találkoztunk, de én nem emlékeztem rá. Ő pedig egy évvel az első találkozás után azzal a céllal jött el ehhez a közös baráthoz, hogy engem újra láthasson. Elkezdett régimódian udvarolni, s két év alatt már Dél-Olaszországban találtam magam, mint a felesége.

 A demokrácia és a diplomácia városának is nevezik az egykori német fővárost, Beethoven szülővárosát, a valamikori római légiós tábort. Az út, amelyet Bonn bejárt hasonlít egy völgyből hegyre, majd hegyről újra völgybe futó útra. S bárhol is járjon mindig próbálta összeszedni azt, amely kiemelheti a többi város közül.

Miután a 90-es években Berlin visszaveszi Bonntól a fővárosi szerepet, sokan úgy vélekednek, hogy Bonn útja véget ért, holott Bonn útja csupán egy másik irányba fordult, a kultúra és a tudomány felé.

Látogatóként a városba érkezve nehéz nem észrevenni, hogy sokkal kevesebb a felhőkarcoló, mint azt az utazó várná. A parkok zöldje, a Rajna kékje és a XIX. század Jugendstil polgári házsorai egy nyugodt város képét festik a szemünk elé.

 Szabadként a szabadságról tanulni talán nem elég ahhoz, hogy minden áron ragaszkodjunk is hozzá. A mai, berlini harmincas-negyvenes korosztály pedig már egyáltalán nem emlékezhet arra, milyen is volt, amikor a nagymamája nem, vagy csak engedéllyel mehetett el a temetőbe az édesanyja sírjához, mert ő Nyugat-Berlinben élt, a temető pedig Kelet-Berlinben volt. A kettő között fal, szöges drót, aknák, őrök álltak. S talán, ha csupán ennyi választja el a szabadság érzésétől, akkor ennyit még fel is áldozott volna. Az emlékezést úgysem veheti el senki tőle. De nemcsak ennyi hiányzott. Lebontották a templomját, nem mehetett többé végig az utcáján, új fodrászt kellett keresnie, s le kellett mondania a szombati bridzspartijairól a barátnőivel, mert azok mindannyian a város keleti felében laktak, s nemhogy nem járhattak át, még csak nem is bridzselhettek.

S még mindig ő volt a szabadabb, mert ő a fal jobbik felére esett.

Berlin szegény, de szexi, vagy gazdag, de sivár? Saját szemünkkel néztük meg, melyik igaz!

Berlin szegény, de szexi – hangzott el Klaus Wowereit berlini polgármester szájából a híres mondat csaknem 16 évvel ezelőtt. Ma pedig már helyenként arról cikkeznek a német újságok, hogy Berlin gazdag, de sivár. Amennyiben turistaként a városban eltöltött egy hét után meg lehet ítélni, Berlin, nem szegény, inkább gazdag, de semmiképpen sem sivár, a szexisége pedig itt-ott még megvillan, de mintha kicsit kiöregedni látszana.

Ülök a metrón (vagy, ahogyan Európában egyedülálló módon a német nyelvterületeken nevezik, az U-Bahn-on) és az embereket fürkészem.

Ki lehet igazi berlini? S ki lehet az, aki Kelet-Berlinben élt 1989-ig?

Park fémcsövekből és indákból, házból kifutó vonat, temető a botanikus kertben, újrahasznosított táskák konténerüzletben és más, nem hétköznapi dolgokat fedezhetünk fel Zürichben, ha kicsit többre vágynánk, mint amit az útikönyvek ajánlanak.

Mindig is éreztem, hogy a legkevésbé sem elég, ha egy nagyvárost csak a belvárosa alapján ítélünk meg. Zürich esetében ez még fokozottabban igaz, hiszen a belvárosában leginkább üzleteket, s néhány kellemes utcácskát, valamint érdekes múzeumokat találunk. Igazi építészeti és természeti csodákra inkább a külsőbb kerületekben bukkanhatunk.

Ha valaki azt tűzi ki célnak, hogy ő bizony megismeri a várost kívül-belül és nemcsak simán elmegy a munkahelyére, a kitűzött látnivalóhoz, vagy a megbeszélése helyszínére, hanem nyitott szemmel, helyenként gyalog teszi azt, akkor olyan dolgokra akadhat, mint Andi, a magyar lány Zürichben. Régóta tudósít nekem zürichi élményeiről kis üzenetekben fotókkal illusztrálva, én pedig nem tudtam ellenállni és összeraktam egy nem mindennapi zürichi ajánlót nektek kedves Olvasóim. Készüljetek fel, mert lesz itt minden, az indáktól a panorámáig, a focitól a temetőig.

1. MFO-park

Rögtön kezdjük a gyár-természet-vas háromságából épített parkkal. Már az odavezető úton - ha vonattal érkezünk - meglepődünk, mert az aluljáró neonzöld színben úszik, köszönhetően a modern építészeti anyagoknak, a nap és a fény erejének.

Szépsége, sajtjai és gyógynövényei miatt, vagy az őt létrehozó óriás miatt, esetleg a nők szavazati jogának kései elfogadása miatt oly híres az Appenzelli-dombság Svájcban?

Egyáltalán lehet-e híres egy dombság Svájcban? Főleg, ha látványos hegyek és egy attraktív tó veszi körül, amelyek sokkal izgalmasabbnak tűnnek elsőre?

Ha egy óriás hozza létre, akkor igen, még a sok hegy ellenére is felkapaszkodhat szépségével a ranglisták csúcsára.

Svájcban dombnak lenni eléggé hátrányos helyzetnek tűnik a sok-sok 2000 méteres vagy még annál is magasabb hegycsúcs között. Mégis az ország északkeleti részén, az Alpok és a Bodeni-tó ölelésében elnyúló Appenzelli-dombság olyan tökéletes, hogy emberi szem nem is kívánhatna szebbet. Tökéletes zöldben és tökéletes fehérben is.

Élhető és szerethető az osztrák főváros, de repedések azért vannak az arisztokratikus külső mögött. Na, de melyik nagyvárosban nincs hiba? Ezekkel együtt mi megkedveltük Bécset.

Bécs szülőfalumhoz képest a nyugat kapuja, jelenlegi lakóhelyemhez képest pedig az utolsó nyugati megálló kelet felé. Bécsnél valami megváltozik, mindegy, hogy melyik irányból érkezel a városhoz, innen máshogy érzel. Hiába ért véget a szocializmus már 30 éve, hiába a nyitott a határ, hiába élünk sokkal nyugatabbra, s hiába lett Magyarország is inkább nyugati, mint „keleti” (bár most éppen pengeélen táncol ez ügyben), Bécs mellett mindig az a szó jut eszembe, hogy nyugat. Ez már/még nyugat. Nem égtáji értelemben, hanem társadalmilag, gazdaságilag és kulturálisan is. Fogalommá nőve ki magát, szinte misztifikálva egy olyan hellyé, ahol a szabad világ valamennyi pop-kazettáját, Impulse spray-jét, Bounty csokiját bepakolhatom egy fiákerbe, nemcsak sima kávét ihatok, hanem habos-babos csodákat is, ahol bárki felkérhet egy keringőre, s ahol megláthatom, hogy milyen lehetett volna Budapest, ha nincs az a 45 év „kelet”.

Hogyan legyünk szabadok, elfogadók, kitartók, reformerek és kedvesek? Megmondja öt európai nagyváros!

Az utazó legnagyobb ajándéka a szabadság. Nem csak a szabad mozgás jogának kézzel fogható, érinthető meglétének érzése, hanem a gondolkodás szabadsága is. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy minél többet láttam, tapasztaltam, éreztem, ismertem meg, annál több gondolatom születik meg és annál szabadabban áramlanak ezek a gondolatok. Szabadabbá, kevésbé befolyásolhatóvá, nyitottabbá, elfogadóbbá, együttérzőbbé, tájékozottabbá válok csupán csak attól, hogy járok-kelek a világban.

Sokan beszélnek arról, hogy ingerszegény környezetben a gondolkodás is lelassul, míg a különböző hatások állandó mozgásra serkentik az agyunkat. A 2018-as év alaposan megmozgatta az agyamat, hiszen csak európai nagyvárosból öt is felkerült az utazási listánkra. Így évvégén visszatekintve rájuk, nemcsak látnivalóikkal, épületeikkel, múzeumjaikkal, éttermeikkel ragadtak magukkal, hanem azzal is, hogy valamennyi hordozott egy üzenetet számomra. Üzenetet, amelyet most általam küldenek nektek, hogy 2019-ben ti is lessetek be hozzájuk, hagyjátok magatokat gondolatilag is szabaddá tenni!

Barcelona – a szabadság Gaudí féle árnyalata

Legyen egy gondolat bármennyire is merész, ha megvalósíthatod, akkor szabaddá tesz! Gaudí épületei között járva szárnyaltam Barcelonában. Úgy éreztem, hogy bármit megvalósíthatok, mert a kérdés nem az, hogy mit szólnak mások, hanem én mennyire válok szabaddá. Hiszem, hogy Gaudí volt a világ legszabadabb embere. Elég csak a Sagrada Família oszlopai közé állni és felfelé tekinteni. Ezekben a bejegyzéseimben itt (első, második, harmadik, negyedik bejegyzés) komplett útitervet találtok egy barcelonai kiruccanáshoz!

Miért veszett ki a legtöbb emberből a kétely? Vagy csupán nem ismeri az eloszlatásához vezető utat?  Az út pedig egyszerű: tájékozódj és tapasztalj!

Kisiskolásként sokat olvastam, többnyire a nagymamám kispadjára kucorodva, amíg ő a konyhában tett vett. Egyik alkalommal az olvasmányaimban felbukkant, hogy a víziorgonát az ókorban találták fel, megkérdeztem a nagymamámat, hogy szerinte ez igaz lehet-e. Egyszerű asszony volt, aki csak hat elemit végzett (ahogy akkoriban mondták), de sokat hallgatta a rádiót, nézte a tévét, tájékozódott. Erre a kérdésemre, azonban nem tudta a választ. Volt viszont ötlete a válaszkeresésre. Menj el a könyvtárba Tündike, s nézz utána! Ott a sok lexikon, könyv, biztosan találsz valahol választ a kérdésedre. Ebéd után el is mentem a könyvtárba, ahol Eta néni, a könyvtáros néni szívesen segített, nagyobbnál nagyobb lexikonokat vett elő, s együtt megtaláltuk a választ. Boldogan tekertem vissza mamához, akinek a verandán ülve meséltem el, hogy ki és hogyan készített először víziorgonát. Na látod Tündike, a lexikonokban mindenre van válasz.

Hegyek, hó, csoki, sajt - igazi svájci klisé, de lehet ezeket másképp is élvezni. Térjünk le az útról, hagyjuk a kirakatot a kínai turistákra, mi menjünk be az „üzletbe”.

Felemelő érzés a Matterhorn csúcsát látni, a Genfi-tó varázsát fürkészni, Zürich pályaudvarán a Swarovski fenyőt csodálni, Luzern óraboltjainak árcéduláin elképedni, de vannak olyan lehetőségek is ebben a kis országban, amelyek nincsenek az átlagos turisták TOP10-es listáján, holott jóval élvezhetőbb, élménydúsabb napot kínálhatnak nekünk.

Az elmúlt években már általunk kipróbált, svájci élményeket gyűjtöttem most egy csokorba, hogy adjak pár tippet azoknak, akik nemcsak a síelés vagy a városi séták kedvéért jönnek télen Svájcba, vagy a közeli országokba, ahonnan könnyen megvalósíthatóak ezek az egynapos programok.

A jobb agyféltekés tanulási módszer jegyében írta meg egy olasz nyelvtanár a legszínesebb nyelvtankönyvet magyar magyarázatokkal, mert szerinte egy nyelvet nem lehet bemagolni, meg kell érteni a logikáját, a nyelvtani összefüggéseit, s erre a legjobb módszer a vizualitás.

Kétféle vizsgázó volt nálunk a jogi egyetemen (bár gondolom máshol is), az egyik, aki oda-vissza tudta a római jogot, de ha belekérdeztek, akkor zavarba került és ha még alkalmazni is kellett azt, amit visszafelé is tudott, akkor jött a probléma. A másik – s én inkább ehhez a csapathoz tartoztam – képtelen volt szóról szóra megjegyezni a fogalmakat, színesen kiemelgette a lényeget, próbálta meglátni az összefüggéseket és meg tudta oldani az elé tett feladatokat. Ma már tudom, hogy míg az előbbiek kizárólag a bal agyféltekét használták a tanulásnál, mi utóbbiak a jobbat is. Ma pedig hálás vagyok a jobbnak, mert az íráshoz igencsak szükség van rá. A nyelvtanulásnál is sokszor éreztem, hogy sokkal jobban értem a nyelv logikáját, mint amennyire beszélni tudok, hiszen ahhoz sok szót kellene bemagolnom. Felkaptam a fejem, amikor kiderült, hogy van egy hölgy, aki a jobb agyféltekés tanulási módszer alapján írta meg nyelvtankönyvét.

Kiderült, hogy Patkós Ildikóval több közös pontunk is van. Az egyik, hogy ő is úttörő a könyvével a magyar könyvpiacon, mint én, s valami különös érzés vonzza Olaszországhoz, ahogy engem is.

Beavatott a könyve rejtélyébe, utazgattunk kicsit a csizmán és még énekeltünk is Jovanottival, akitől ajándékot is hozott lldikó nektek az interjú végére!

Beszéld rá magad vagy szeretteidet a Bodeni-tóra!

Az egyetlen magyar nyelvű útikönyvben mindent megtalálsz ahhoz, hogy meghódítsd a három ország partját simogató tavat.

S most, az adventi időszakban minden könyv mellé egy ötnapos részletes útiterv is jár tőlem, a könyv szerzőjétől, a térség hivatalos idegenvezetőjétől!

Ha ez még nem lenne elég ajándék karácsonyra, akkor eláruljuk, hogy a könyv megvásárlásával egy játékban is részt veszel, amellyel kétnapos személyes idegenvezetést nyerhetsz. Két napig fogom a kezed és elmesélem, megmutatom, feltárom neked a Bodeni-tó titkait.

Az igazi breton torta három hozzávalóról ismerhető fel, a sós vaj, a hajdinaliszt és a szilva aromája. Az utóbbit csak akkor kapjuk meg, ha a szilvát először egy angol teájába csempésszük bele, a francia körítés, az oly kedves sós vajjal csakis ezután jöhet.

A Bretagne-ban élő bretonok kicsit mások, mint a többi francia. Na, de származásukat és egykor jellemző foglalkozásukat, a tengerészetet nézve ez nem is csoda. S akkor még az időjárást nem is említettük. Szóval ők hordoznak magukban egy kis kelta vért, de a nagy történelmi jövés-menésben, ami Bretagne-t sem hagyta nyugton kaptak rómaiakat, gallokat, szereztek normann és angol feleségeket és persze lassan beolvadtak Franciaországba.

A kultúrát, a gasztronómiát, s a nyelvet persze még sokan őrzik ma is arrafelé, s ez szépen látszik is.  

Istenem, ha Bretagne is ilyen, mint ez a fekete teába áztatott szilvával töltött vajas torta, akkor holnap indulni kell a legnyugatibb francia vidékre.