Somogy megye nemcsak a Balaton, sőt! A legerdősebb megye, vadász megye, csillagos megye, gyógyfürdős megye és bizonyára még ezernyi jelzőt lehetne találni ehhez a dél-dunántúli területhez. Hasonlóan érzek vele kapcsolatban, mint Békés megye esetében. Sokan érkeznek ide a Balaton miatt, de a turisták zöme nem lát be a Somogyi-dombság dombjai közé.
Feltehetném itt is a kérdést, hányan hallottatok már Szennáról, Igalról, a Katica tanyáról, a Petőrkei tavakról, a Baláta-tóról, a Kotró-tóról stb., stb., stb. Meg is állok, mert így már lassan bele is vágtam a somogyi bakancslistámba.
Évekig éltünk Kaposváron, szerettem a várost, bár látott szebb napokat is a somogyi megyeszékhely, amikor még Kulka János, Koltai Róbert vagy Pogány Judit a Csikyben játszott. Régen volt, s azóta számos területen, elsősorban a természet, a fesztiválok, a tudomány, s a gasztronómia terén fantasztikus dolgokat sikerült megvalósítani a megye más pontjain. Kaposvárról már olvashattatok egy hétvégi programajánlót itt a blogon.
Most koncentráljunk inkább a megye többi pontjára. Járjuk végig azokat a helyeket, amelyeket szerintem (vigyázat szubjektív lista következik, korántsem teljes lista) látni kell Somogyban.
Csillagot lesni Somogyban lehet csak igazán, hiszen a Zselici Tájvédelmi Körzet 2009-ben elnyerte a "Nemzetközi Csillagoségbolt-park” címet. Tanúsíthatom, olyannyira jogos a cím, hogy nehéz még egy ilyen csodás, tiszta, ennyire kevéssé fényszennyezett égboltot találni Európában. A címhez azóta már intézmények is kapcsolódnak, a Zselici Csillagparkban planetárium, esti távcsöves programok, kiállítások is találhatóak.
Fotó: dr. Szalai Krisztián