Raktál már köveket egymásra? Miért tetted? Hallottad valahol, hogy mágikus erővel bír, erőt ad, ha egymásra rakod a köveket? Vagy egyszerűen csak nyomot akartál hagyni ott, ahol jársz? Esetleg követted a sok száz előtted rakosgatót? 

Minden Norvégiában kezdődött, még vagy úgy 10 éve, amikor először jártunk ott. Szinte mindenhol belebotlottunk az egymásra rakosgatott kövek hadába. Csak álltak ott, erősnek és büszkének tettetve magukat. Már akkor is furcsának éreztem a kőemberek seregét. Csak álltam a Hardangervidda Nemzeti Parkban és néztem, ahogyan egy fiatal pár szinte magbabonázva, bűvöletbe esve rakosgatta a köveket egymásra. Valahogy akkor sem és később sem, a svájci Alpokban, Korzikán, a Kanári-szigeteken, s az osztrák hegyekben sem éreztem soha késztetést arra, hogy kőembereket rakosgassak, viszont jó volt nézni őket és alkotóikat. 

Ki gondolná, hogy a sajtfondü hegyi pásztorokhoz és az unalmukban megolvasztott sajtba esett kenyérhez kötődő története csupán csak egy legenda, amelyről senki nem tudja, hogy pontosan honnan származik, s igaz-e valójában! Egy kis kutakodással azonban abban biztosak lehetünk, hogy a svájciak egy hosszú és tudatos marketingkampánnyal nemzeti étellé tették a sajtfondüt még úgy is, hogy egyáltalán nem lehetnek biztosak annak kizárólagos svájci "feltalásában".

Lussebullar, julfika és julkaka - ezt a három, az adventi időszakhoz kapcsolódó szót legalább meg kell tanulnia annak, aki Svédországban lakik. Finnországban lakó magyarként pedig egyszerű lesz a karácsonyi nagytakarítás, ahogyan a dán karácsonyi desszert, a tejberizs elkészítése is.

Pár éve megkerestem 25 olyan magyar honfitársamat, akik külföldön élnek már évek óta, kint töltik a karácsonyt, ellesték a helyi szokásokat, sőt sokat maguk is átvettek és beépítettek a magyar gyökereikre épülő külföldi karácsonyba. Most, az adventi időszakban nagy élvezettel húztam elő a "fiókból" beszámolóikat, s nem álltam meg, hogy ne vigyelek benneteket magammal, s ismerjünk meg együtt pár érdekes adventi és karácsonyi szokást, elsőként Északról. 

Tudtátok például, hogy Svédországban nem jön a Mikulás december 6-án, de annál nagyobb ünnep vár mindenkire december 13-án, Luca napján (Lucia dag)?

Ebben az időszakban otthon a gyerekek segítségével lussebullart sütnek, ami egy S alakú sütemény, mazsola van rajta és sáfrányt tesznek bele. Az alakja miatt Lucia macskájának is nevezik.

Csak az látogasson el a spanyol szigetcsoport, a Kanári-szigetek legnagyobb szigetére, Gran Canaria-ra, aki a szabadság fogalmát a lehető legtágabban tudja értelmezni és akit nemcsak a tengerpart, hanem a természet más dimenziói is vonzanak.

Mit kerestetek ti a melegek szigetén? - kérdezték tőlünk jónéhányan, miután hazatértünk Gran Canaria-ról. Sőt még mielőtt válaszolhattam volna, már jött is a következő kérdés, hogy FKK-sok(nudisták) vagyunk netalán vagy már mi is a fogyasztói társadalom részévé váló kommersz turisták lettünk? Csak mosolyogtam, s rögtön egy csokornyi indokot soroltam fel, amiért annak is érdemes a szigetre utaznia, aki a fentiekben felsoroltak egyikébe sem tartozik, de legalább annyira elfogadó és nyitott, mint mi. 

Az egyik leghíresebb magyar cukrász 170 évvel ezelőtt született, s 111 évvel ezelőtt hozta nyilvánosságra a híres receptet, a dobostorta titkát. Na de akkor mi köze van Váncza Józsefnek Dobos C. József alkotásához? 

Kevesen tudják, hogy a szakácsdinasztiából származó Dobos C. József eleinte szakácstudományával hódította meg a dualizmuskori Magyarországot.

Főúri családoknál (pl. az Andrássy-családnál) dolgozott és tanult, ahol lehetőséget kapott a külföldi, elsősorban a francia és az angol konyha megismerésére. Megalkotta a magyar szakácskönyvek királyát, a Magyar-fanczia szakácskönyvet, amelyet a mai napig a nagy szakácsoktól a háziasszonyokig alapműnek tartanak sokan. 

A svájci Wallis kanton 1300 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Albinen településéről azt kell tudni, hogy ha megállsz a falu főterén, akkor mögötted hegyek, melletted hegyek, előtted pedig, meglepő módon szintén hegyek lesznek. Olyan környék ez, ahol csupán egy kőhajításra van Svájc egyik leghíresebb csúcsa, a Matterhorn, a maga 4478 méteres magasságával, s a legdrágább, autómentes településével, Zermattal. 

Ha valaki egy borvidéken alapít kórházat, annak előbb-utóbb eszébe jut, hogy a bort terápiás célokra is megpróbálja használni. Az, hogy Nicolas Rolin és felesége Guigone de Salins kórházalapítóknak mekkora szerepet játszott az életükben a bor, nem tudom, de az általuk alapított kórházban a nővérek bizony gyógyszerként tekintettek a jófajta burgundi borra. 

A Burgundi borvidék kapuján belépve szőlővel ugyan nem találkozunk (valószínűleg az autópálya választ el minket a látványtól), de hamar belebotlunk a környék egyik legszerencsésebb településébe, Beaune-ba.

Nézz körbe a környezetedben! Hány márkanevet látsz? Képzeld el, mindegyik mögött ott áll egy ember és egy történet. Sokszor azt sem tudjuk ki, s miért éppen ő.

Amíg be nem léptem a stuttgarti Mercedes múzeumba, fogalmam sem volt arról, hogy ki is az az Emil Jellinek.

Kölcsönös tisztelet, felelősségvállalás a közös értékekért, felelősségtudatos életre nevelés és egy életre szóló tudás, értékrend megszerzése. Ez a célja Németország egyik híres internátusának a Bodeni-tó közelében fekvő Salemben. Az 1920-ban alapított iskola értékrendjéhez a „díszletet” az egykori cisztercita kolostor, a filmbe illő gótikus templom, a Badeni Nagyherceg kastélya és hozzá tartozó gazdasági épületek adják.

A kastély miatt látogattunk el Salembe, de sokkal többet kaptunk ott, amikor fény derült arra, hogy az épület falai között diákok kapnak olyan életre szóló tudást, amellyel a világ vezető pozícióit tölthetik be (itt tanult például a Miele cég jelenlegi vezetője), amellyel megalapozhatják sikerüket a gazdaság vagy a művészetek terén (az internátusban éltek Thomas Mann gyermekei, későbbi diplomaták, történészek, politikusok), s alkalmassá válhatnak akár arra is, hogy beházasodjanak egy uralkodó családba (II. Erzsébet férje, Fülöp herceg is Salemben tanult).    

A kelet-francia várost, Dijont mindenki a mustárról ismeri, én sem voltam ezzel másképpen, amíg végig nem sétáltam a városon. Azóta már tudom, hogy a mustár csak egy termék, az élet a falakban, a homlokzatokban, az épületekben, a parkokban, a tereken van. A város charme-jához pedig még hozzájárul középkori hangulata, franciás vérkeringése, tucatnyi tornya és új funkciót kapott templomai.

Sok van mi csodálatos, de egy francia városnál nincs csodálatosabb, nekem! Franciaország és a francia városok gondoskodnak róla időnként, hogy megerősítsék bennem a fenti elképzelést. Tudom, nem illene ennyire elfogultnak lennem, s igyekszem is esélyt adni más városoknak, de Dijon ismét igazolta ízlésem alaptételét.

A Burgundi borvidék északi kapujától Dijontól autózunk Montbard település felé. Itt szőlőnek már sehol sincs nyoma. Dimbes-dombos a táj, erdőségek, középkori, korzikai hangulatot idéző falvak, amelyek mellett szinte mindenhol felbukkan egy vár, egy kastély, azaz Château. Még viccelődünk is, hogy ezen a vidéken eldobsz egy követ, s az biztosan ráesik egy Château-ra. Távolodva azonban a baglyok városától, Dijontól észak felé egyre jobban úgy érezzük, hogy visszafelé megyünk időben.

"Szeretem a temetőket. Nem, mert valami befejeződik itt. De mert valami, valami elkezdődik..." - írta Kosztolányi. Talán ez lehet az oka annak, hogy utazásaink során is meglátogatunk egy-egy temetőt, fejet hajtunk egy-egy síremlék előtt.

Közeledik a halottak napja, egy nap, amikor mindenki igyekszik a temetőbe, hogy szerettei sírján gyertyát gyújtson. Egy nap, amely szerintem teljesen felesleges, mert minden nap a halottak napja is. Halottaink, rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek ott "élnek" minden napunkban. Ott vannak körülöttünk, szülő a gyermekében, gyermek a szülőben, férj a feleségben, feleség a férjben, barát a barátban, s még az ismeretlen is, akinek keze nyomával naponta találkozom a faluban, a városban, a munkában, anélkül, hogy valaha is gyertyát gyújtottam volna a sírján. Nincs szükségem a halottak napjára, hogy emlékezzek, nincs szükségem a halottak napjára, hogy temetőbe menjek. Megteszem azt szülőfalumba látogatáskor, s megteszem akkor is, ha utazom, ismeretlen helyekre, idegen kultúrákba. 

Kurtizánok százai áramlanak a városba, hordószámra folyik a sör és a bor, kereskedők gazdagszanak meg mialatt a középkor egyik legnagyobb tanácskozása zajlik. 1414-et írunk, amikor elkezdődik a magyar király (aki egyben német-római császár is) Luxemburgi Zsigmond által összehívott konstanzi zsinat.

A város a saját lakosságának többszörösét látja vendégül, s élvezi annak minden előnyét és hátrányát. Eltelt 600 év és a város ma is naponta lakosságának többszörösét fogadja. Turisták, bevásárló turisták és szórakozni vágyók érkeznek Konstanzba, a Bodeni-tó legnagyobb településére. A hely, amely egykor felszámolta az egyház szakadását, új pápát választott, megégette Husz Jánost, a reformátort (100 évvel a reformáció előtt) és elítélte tanait, rendkívüli gazdagságot hozott polgárainak és döntött romba minden addigi erkölcsi korlátot, ma méltósággal emlékezik a nagy eseményre.

Évi másfél millió turista látogat el Európa Niagarájához, a svájci-német határon tomboló Rajna-vízeséshez, de közülük csak néhány száz az, aki a közeli Schaffhausenbe is betér. A városban pedig igazi különlegességekre akadhatunk, úgy, mint a 171 erkély titkára, az IWC svájci óra amerikai gyökereire, a véletlen bombázások nyomaira, vagy a hadászati célokra nem használt erőd tokaji szőlőfajtáinak történetére. 

Szabadságtudat, gazdagság és védelem - lehetne Schaffhausen hármas jelszava, amelyet egy-egy kúton álló szobor is jelképez a városban.

Ki lehetne jobb idegenvezető, mint az, aki az adott helyen él, nyitott szemmel jár, fotózik, s még ír is róla? Ebből, s önmagamból indultam ki, amikor arra gondoltam, hogy hozzám hasonló bloggereket keresek meg és tanácsot kérek tőlük, hogyan járjam be azt a várost pár nap alatt, amelyben ők laknak, vagy laktak. Így született egy szuper ajánló Bolognáról a Mindenütt jóóó blog írójától, felkérésemre. Most pedig Gabitól, a Frankfurti mesék blog írójától kértem tanácsot, hogy merre is vegyem az irányt Frankfurtban! Hasznosítsátok ti is Gabi tapasztalatait és ajánlásait!

 Magyarokkal bárhol a világon lehet találkozni! Amikor azt hiszem a kis, alig háromezer fős német településen, hogy úgysem érti senki, amit a barátnőmmel a telefonban beszélek egy üzlet előtt, akkor biztosan rám köszön valaki magyarul, vagy megszólít egy „én is itt lakom-e?” kérdéssel. 

Pár hete írtam már néhány mulatságos és érdekes történetet itt a blogon, amely magyarokkal a magyar nyelv kapcsán történt külföldön. Pár hónapja pedig azt meséltem el nektek, amikor egy amatőr szociológusba oltott humorista magyar eldarálta véleményét a németekről nekem a német pékségben.

Most pedig jöjjenek egészen frissen kapott történetek, még, ha nem is mindegyik most történt! Öveket bekapcsolni, indul az utazás a világban magyarokkal és anyanyelvünkkel, a magyarral.

Gábor barátja Izraelben nem talált vissza a találkozási pontra, s csupán annyit tudott, hogy egy toronynál várják. Bolyongásai közben találkozott pár idős hölggyel, akiktől megpróbálta angolul, majd franciául megkérdezni, hogy merre találja a tornyot. A hölgyek sehogyan sem értették, hogy mit akar. Ekkor kínjában magyarul is megismételte, hogy a „tornyot keresem”. Mire a hölgyek: Miért nem ezzel kezdte Aranyoskám? – szólaltak meg magyarul. Mindegyik hölgy Magyarországról származott!

Ugorjunk át Izraelből Finnországba, ahol nagyon tisztelik a magyar „testvéreket”! Magyar házaspár, akik kint csinálták a doktorijukat Finnországban rendszeresen megtisztelve érezhették magukat, azért, mert magyarok. A szervízben 50 euró helyett csak 20 eurót kellett fizetniük, mert magyarok, a piacon egy adag hal áráért kettőt kaptak, mert magyarok, s bárhol megtudták róluk, hogy magyarok, széles mosollyal üdvözölték őket. Az ő mosolyuk pedig még szélesebb lett, amikor a kikötőben felfedeztek egy Palacsinta nevű hajót. Kiderült, hogy a finn tulajdonos 30 éve nászúton járt Tihanyban, s nyilván a palacsinta egy kellemes emlék volt számára (megértem – szerző megjegyzése). A hajón pedig a legszebb díszt balatoni kecskeköröm kagylókból rakta ki, amit akkor ott Tihany környékén szedett.

Miklós 2002-ben az USA-ban járt, s valahol egy nevadai útszéli étteremben állt meg pihenni miközben San Juan Capistranoból tartott Las Vegasba autóval. Békésen reggelizett, amikor bejött egy hangos társaság az étterembe és durva magyar szitokszavak kíséretében foglaltak helyet a másik boxba. Miklós úgy döntött, hogy miközben kiugrik a mellékhelyiségbe tudatja a társasággal, hogy bár nem a legszebb szavakat vették elő a szótárjukból, de attól még mások is érthetik. Odaszólt a társaságnak magyarul, hogy "Uraim csendesebben, mert lehet, hogy valakik értik a beszélgetésüket!"... Úgy néztek rá, mint akik kísértetet látnak, majd amikor jött vissza a mosdóból, akkor feltették a kérdést: „magyar vagy?” Miklós válasza pedig így hangzott: „Nem, csak évekig éltem Magyarországon!” Majd nevetve tovább állt! 

Fotó: pixabay.com - csak illusztráció

Ulmnak sok arca van, s egy ujja. A városhoz közeledve előbb láttam meg ujját, mint arcait. Isten ujja, azaz a világ legmagasabb tornyával büszkélkedő „nem valódi” székesegyház, már jóval a város előtt láthatóvá válik. Elfog az érzés, hogy már találkoztunk valahol. Valahol Európában, méghozzá Prágában és Strasbourgban. S nem is járok messze az igazságtól, hiszen egyik építésze részt vett a strasbourgi székesegyház építésében mielőtt itt Ulmban látott volna neki e különös épületnek, pontosabban folytatta volna azt, amit mások elkezdtek. Mások? Igen, Parlerék, a híres német építész család, akik közül többen a prágai Szent Vitus Székesegyházon is dolgoztak. Mennyire kicsi a középkori Európa is?

A világ legszebb, legnépszerűbb városai után kutatva az első 20 között biztosan ráakadni Luzernre. Mitől lett ez a svájci város olyan népszerű? 

Sorolom: tó partján fekszik, magas hegyek veszik körül, gazdag történelmi emlékekben, a környéken ezernyi túrázási lehetőség van, télen lehet síelni, nyáron hajózni és horgászni, gazdag múzeumi kínálata van, méreg drága óra- és ékszerüzletei. Egyetlen városképben benne van Svájc szépsége, de valóban ennyi elég lenne ahhoz, hogy már 1840 óta a turizmus fellegvára legyen a város? 

Nem létező vasúton érkezünk, a nagyon is létező 30-as évekbe. Az állomás várótermében egy vasutas vár, akitől nem a vonatra kapunk jegyet, hanem egy időutazásra az Almássy család Pálinka Patika Városába.

Ha most kicsit furcsállnád kedves Olvasó a mondandómat, akkor arról csakis a Lakitelek-Tőserdőn elfogyasztott pálinka és az az építész, Honti Attila tehet, aki kitalálta, megalkotta és felépítette a Pálinka Patika Várost a Homokhátság és a Tisza-völgy találkozásánál.

Lehet hétvége, hétköznap, nappal vagy éjszaka, járhatsz vidéken vagy városban bolhapiacot mindig találsz Németországban. Egy, a bolhapiacokkal foglalkozó ARD szakértő szerint a német lakosság tíz százaléka, azaz csaknem 8 millió ember jár havonta 2-3 alkalommal bolhapiacra.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Színek, szigetek, múzeumok, Sarah Bernhardt és nyugodtan érezd jól (ön)magad - ennyi Stockholm titka? Biztosan nem, de nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy a kedvenc városom legyen. 

Pár napja megkerestek azzal, hogy ajánljak egy várost, de legyen különleges, legyen egyedi, legyen más, mint Párizs vagy London. Legyen olyan, ahol nem a hagyományos múzeumokkal és éttermekkel találja magát szembe a turista, legyen olyan, ahol más alapokon áll a történelem, no meg a városi hangulat is. Megleptem ismerősömet, amikor rávágtam, hogy Stockholm, de 10 perces lelkesedésem és érveim után megrendelte a repülőjegyét egy őszi sétára Stockholmba.

Mit mondtam? Csak azt, amilyennek én láttam Stockholmot. S ez okot is adott arra, hogy kicsit összeszedjem, miért is érdemes Stockholmot felfedezni!

Irigylem a folyókat az útjukért, amelyet forrásuktól a torkolatukig megtesznek. Útlevél és határellenőrzés nélkül száguldanak át országokon, minden évszakban megcsodálhatják a környező tájat, s belekóstolhatnak a különböző népek életébe. Igazi utazók. Én még csak egy kis szakaszán utaztam végig, de érdekességekre és csodákra akadtam.

Amikor a Bodeni-tó (a magyar helyesírás szerint Boden-tó, de írói szabadságom és velevaló különleges kapcsolatom miatt - amelyről könyvemben lehet olvasni - én csak Bodeni-tónak nevezem) déli partján, Svájcban, a Rajna régi torkolatánál álltam, már akkor éreztem, hogy nagy barátok leszünk a folyóval. Elbűvölt az, hogy belefut itt a tóba, majd Konstanznál elhagyja, de csak azért, hogy a tó egy másik ágával kapcsolja össze azt. Általa az én kedvenc tavam állandó mozgásba kerül.

Összeszedtem néhány érdekes látnivalót, amelyet a Rajna érint ezen a saját hosszához képest rövid szakaszon, s amely engem és fotós férjemet elbűvölt.

Rorschachból Rheineck felé autózva - miután belebotlottunk egy Hundertwasser épületbe - értük el a régi, vagy öreg Rajnaágat, amely mellett sétát lehet tenni kis nyaralóházak között. Igazán lassú, komótos itt a folyó. Sokkal látványosabb a tóhoz érkezése a már osztrák Lustenaunál, ahol sajnos lemaradtuk arról, hogy vonattal vegyük fel a versenyt a folyóval, de így is egészen sokáig vágtázhattunk a földnyelven vele. Aki teheti, az mindenképpen üljön fel a kis, rajnai vonatra és azzal hódítsa meg a torkolatot. Bővebb információt itt lehet találni! 

Kárpótlásul felvonóval meghódítottuk a Karren hegyet Dornbirnban, ahonnan feltárult előttünk a fantasztikus panoráma a Rajna Bodeni-tóba futásáról. 

Rajna torkolat Lustenaunál - Fotó: dr. Szalai Krisztián

Megcsináltam! Elkészült az első könyvem, amely nemcsak címében több mint útikönyv. Nekem sokkal több egy könyvnél! Mérföldkő az életemben, éppen úgy, mint a sok tanulás utáni munkába állás, a házasságkötésünk vagy a Németországba költözésünk volt. Mérföldkő úgy is, mint másoknak a gyermekáldás, vagy a nyugdíjba vonulás. 

Ma, amikor elkezdődik az olvasókkal való találkozás, beszélgetés a könyvről, az igazi megmérettetés, akkor nekem is számot kellett vetnem azzal, hogy mit kaptam én, mit kaptunk mi fotós férjemmel a könyvem főszereplőjétől. Gyorsan leírtam tíz dolgot, ami elsőre az eszembe jutott ma reggel a könyvre és a tóra gondolva. 

Aktivitást kaptam, mert nem ültünk otthon a hétvégeken, hanem rendszeresen kirándultunk. Aktivitást szellemileg, mert állandóan tornáztattam az agyam. Gondolkodtam, hogyan, milyen formában írjam le az élményeimet, kutakodtam időben és térben, fogalmazgattam és átfogalmaztam. 

Ha külföldön élsz, milliónyi hang, nyelv, zaj közül is kiszűröd a magyar szót. Ez olyan reflexszerű dologgá válik, hiszen ez az anyanyelvünk. Vannak azonban szituációk, amikor nem az lesz az érdekes, hogy az anyanyelvedet hallod, hanem az akitől hallod, vagy az, amilyen szituációban hallod. 

Nekünk is vannak a nyelvvel kapcsolatosan történeteink, úgy, mint a római reptéri transzfer sofőrjének felkiáltása: Puszkász (Puskás Öcsire gondolt), amikor meghallotta, hogy magyarok vagyunk, vagy a magyar rendszámos autónkat igen közelről kémlelő egykor magyar állampolgárságú, ma már német úr esete, akivel ott az autó mellett barátságot is kötöttünk Nürnbergben. Gondoltam, ha velünk ilyenek történtek, akkor megkérdezem a kint élő magyarokat, hogy nekik milyen hasonló storyjaik vannak.

Lesznek vidámak és megható történetek is, de mindegyik középpontjában a magyarságunk, vagy a magyar nyelv áll majd. 

Pap nevű ismerősöm - fontos a név - mesélte nemrég, hogy kirándulni ment, s a svájci határnál a határőr hosszasan nézegette az igazolványát. Már-már aggódni kezdett, amikor a határőr elkezdte szavalni Az ibafai papnak fapipája van, ezért az ibafai fapipa papi fapipa mondókát. El tudjátok képzleni, hogy mennyire meglepődött Pap úr, akivel a határőr közölte, hogy ő csak ennyit tud magyarul, ezt a nagymamája tanította vele, aki magyar volt.

Nem szeretek vonatozni, de ezekért a vasútvonalakért hajlandó vagyok elfelejteni a kis piros vonatot, amely hajnalban zötyögött velem Biharnagybajom, Szerep és hasonló településeken egykor. 

Imádok listákat gyártani arról, hogy mit is kellene még megnézném földi létem alatt. Na most a listáimból van már pár, s aligha lesz mindegyikre idő, de én azért csinálom. A mostani listára egyrészről az késztetett, hogy ezen a nyáron állandóan vonatos lehetőségek, prospektusok, videók jöttek velem szembe, másrészt, hogy elegem van az állandóan bedugult utaktól (erről írtam korábbi cikkemben itt), s egyre nagyobb jövőt jósolok a vonatoknak. Azt hiszem ezeken a vasútvonalakon megszeretem majd a vonatozást. 

Következzenek azok a vasúti pályák és vonatok, amelyek nekem a legszebbnek tűnnek Európában! Vigyázat szubjektív lista következik!