A bölcsesség hosszú távú józanság, az alapos megfigyelés, megítélés, szólás, célszerű cselekvés tulajdonsága - írja a wikiszótár. Nagy divat manapság bölcsességeket megjelentetni, olvasni, megosztani a közösségi oldalakon. Elolvassuk, s már nyomjuk is a tetszik gombot, megosztjuk. Vajon, hányan gondolkodnak el azon, amit olvastak? S vajon hányan cselekszenek az alapján, amire rányomták a tetszik gombot? 

Egyetértek azokkal akik szerint az ember legfontosabb képessége a gondolkodás. Látunk, hallunk, érzünk, s mindezekről gondolkodunk. Legalábbis azt szeretném hinni, hogy minden ember így működik. Én próbálok tudatosan gondolkodni. Nem reagálok azonnal egy mondatra, egy hírre, egy videóra, egy ételre, egy eseményre. Átgondolom, előveszem a fejemben lévő tudást, használom, s csak ezután cselekszem vagy beszélek. Sajnos manapság nagyon sok emberre ez nem jellemző. Rengetegen vannak, akik nem akarnak gondolkodni. Megnyomják a tetszik gombot a bölcsesség láttán, de nem gondolkodnak el rajta. Innentől kezdve számukra az a mondat már elveszíti a bölcsesség képességét, csak egy mondat lesz. Nem több, mint egy szép mondat. 

Volt egy ismerősöm a facebookon, aki az év közepe táján elvesztette a párját. Egy értelmes fiatal lányról van szó. Végig követtem az év folyamán bejegyzéseit, amelyek nem arról szóltak, hogy fájdalmában mindenféle szép mondásokat, bölcsességnek tűnő kiírásokat tetszikelt, hanem a saját érzéseit, gondolatait írta ki az üzenőfalára. Pár hónap alatt a saját bölcsességeivel kihúzta magát a gödörből, amibe akkor került, amikor a vőlegénye meghalt. S most nem arról beszélek, hogy elfelejtette a szerelmét, s másik szerelemre talált, hanem arról, hogyan jutott el a nélküle nincs értelme az életemnek gondolattól, a miatta kell élnem az életemen át, addig a gondolatig, hogy a boldogságra kell törekednie. Nem tett mást, csak gondolkodott. Figyelte önmagát, figyelte az érzéseit, figyelte a környezetét, figyelte az őt érő hatásokat, s kellő józansággal gondolkodott. Én pedig figyeltem ismerőseit, tetszikelőit is. Nagyon sokan csak a sajnálattal fordultak felé, minden kiírására a sírós ikont nyomták. De csak kevesen örvendeztek azon, hogy ez az értelmes lány arra használja a fejében lévő tudását, hogy gondolkodjon. S még kevesebben gondolták azt, hogy a bölcsesség mestere ismeri a boldogság titkát, s ezekkel a gondolatokkal ez a lány éppen a boldogság felé halad.

Rodin: A gondolkodó

Sokan keresték már a boldog házasság titkát, s hosszas értekezésekben be is számoltak róla. Naponta születnek felsorolások, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk a házasságban. Szeretünk elgondolkodni pszichológusok, filozófusok, színészek, sztárok gondolatain a házasságról. S ez a 30-as években sem volt másképpen. Bizonyítja az általam már sokat emlegetett Tolnai Világlapja magazin 1938-39-ből. 

Több, akkori magyar sztárt kérdeztek meg arról, hogy szerintük mi a boldog házasság titka? Ugye mondanom sem kell, hogy az akkori erkölcsi normák, társadalmi elvárások és maga a gondolkodás is más volt, mint most, vagy mégsem? 

Gózon Gyula - akiről művészkörökben az terjedt el, hogy az Isten is férjnek teremtette, a barátja házasságát tartja követendőnek:

"Van egy barátom, aki a Rózsadombon lakik. A felesége pedig a Keleti pályaudvarnál. Minden reggel találkoznak a Margit híd és a Keleti pályaudvar között egy kávéházban, ahol együtt reggeliznek, örülnek egymásnak, majd mindenki megy a dolgára. Este találkoznak csak újra, amikor együtt vacsoráznak. Egyik a este a férj a feleségénél, a másik este a feleség az uránál. Ilyenkor a férj hazakíséri az asszonyt, s a kapunál forró csókkal búcsúznak. A házasságuk derűs és harmonikus. Többet erről a kérdésről nem is mondanék."

Minden városnak van szaga - tartja Krúdy Gyula, s hiszem, hogy igaza van. Párizsnak akvarell festékkel keveredett croissant, Rómának régi kövekre öntött kávé, Nizzának tengervízbe facsart citrus, Kölnnek esőcseppbe oltott kölni, Bergennek friss hal, Stockholmnak vízben úszó fa, Londonnak régi bútor szagát éreztem, amikor ott jártam. S ezek az illatok többet mondanak ma nekem a városról, mint egy útikönyv, elraktározódtak az agyamban, eszembe jutnak időnként, ha a városra gondolok, s újra arra inspirálnak, visszatérjek hozzájuk. Beleszippantsak levegőjükbe, s anélkül érezzem belső világukat, hogy hosszabban ott éljek. 

A városok szagán túl szembe jutnak saját életem illatai is. Gyermekkorom nyarainak, karácsonyainak, ünnepeinek, hétköznapjainak illatai. Az ételek, a rokonok, a tárgyak, a reggelek, az esték, a kispárnák, s a szekrények szaga. Felidézem őket, s cserébe elmesélik akkori érzéseimet, előhúzzák emlékeimet. S vannak a jelen illatai, azok, amelyekkel együtt élünk. Nem véletlenül velük, kiválasztottuk őket, velük érezzük magunkat a legjobban.  

Irodalom és utazás adventi sorozatunk utolsó részében ma Krúdy Gyula  sóvárog egyik elbeszélésében az első világháború előtti Pest illatai után. A boldog békeidők illata után. Figyeljétek meg milyen volt Pest akkor, 1918-ban, a háború után és milyen volt előtte. S ha tehetitek, figyeljétek meg milyen most. Mit éreztek, ha végigsétáltok a Nagykörúton, a Váci utcában, az Andrássy úton, vagy a Józsefvárosban? Milyen illatok vannak jelen a múltból, s melyek az újak? 

KRÚDY GYULA: PESTI VIZIT

"Mi volt Pest, ami ma Pest? Ti azt nem is tudhatjátok, akik sohasem hagyjátok el a város falait, a szakállok és arcok napról napra, tehát észrevétlenül sárgulnak meg körültek, a ruhák lerongyolódnak oly megszokottsággal, mintha mindig kopott ruhába öltözködött volna a pesti ember; az éjfél utáni csend, a szomorkás vendéglői étlap, a fekete kenyér, az üres kirakat, az utcai szemét, az esti setétség, a színészkedés nélküli gond már régi ismerősök. Ti, boldogtalan pestiek, nem is emlékeztek már arra az időre, amikor minden másképpen volt a városban, amint az ótvaros is elfelejti, hogy egykor egészséges volt.

Európa egyik leghíresebb karácsonyi vásárában sétálgattunk, s azt láttuk, hogy a franciák híres rumba áztatott babáit már egy üvegben mi is hazavihetjük. Azért mielőtt valaki rólunk, vagy a franciákról rosszat gondolna, s hívná a rendőrséget, elárulom, hogy szó sincs gyermekgyilkosságról, csupán a híres francia cukrászat egyik alkotásáról.

Egy lengyel király, az ő arab olvasmányai, a franciák kifinomult cukrászata és a karibi-térség isteni rumja hívta életre  a Baba au rhum, azaz rum baba süteményt. Talán éppen ezért nagy merészség is volt részemről a címben csak két európai népet említeni, mert ez a baba bizony nemzetközi. 

Találkozásom a híres rum babával először egy pályaudvaron történt meg, úgy, hogy sem ő, sem én nem utaztunk. Párizsban a Le Train Bleu étterem a Lyon pályaudvaron (Gare de Lyon) található. S aki most azt hiszi, hogy olyan kisrestiről van szó, az óriásit téved. Lehet, hogy egy egyszerű kis étteremnek indult valaha, de hamarjában a legelegánsabb pályaudvari étteremmé vált.

Fotó forrása: www.flickr.com

Ahhoz a bizonyos kék luxus vonathoz kapcsolódik a története, amely Calais kikötőjét kötötte össze Dél-Franciaországgal a XIX. században. Hírességek, gazdag franciák utaztak rajta a napfényes Riviérára, s a hosszú utat Párizsban egy jó ebéddel törték meg. Számos filmből is ismerhetjük az éttermet, hiszen itt forgatták a Nikita, a Micmacs egy-egy jelenetét, de itt ebédelt már Mr. Bean is, amikor szabadságra utazott. S itt vacsoráztunk mi, amikor Párizs magához láncolt bennünket - csak, hogy a hírességek sorát folytassam. :-)

Bizánc, Konstantinápoly, Isztambul, hogy csak hármat említsek a kelet kapujaként is emlegetett város számos nevéből. Éppen ez a sok név írja le legjobban a mai Isztambul sokszínűségét. Görögök, rómaiak, törökök, zsidók, keresztények, iszlamisták, keletiek és nyugatiak, mindenki hozott és ma is hoz valamit. 

Hagia Sophia

S mindenki, aki az elmúlt századokban meg akarta ismerni a mesés keletet, az itt kezdte az ismerkedést. Itt készült fel, itt szokta meg a másféle gondolkodást, itt kért és kapott szellemi útravalót. A város földrajzi elhelyezkedését akár a kelet és a nyugat, a keresztény és az iszlám világ összekapcsolásának is felfoghatjuk. 

Könyvet ajándékba egy utazónak? Miért ne? Aki szeret utazni, annak egy utazásról, egy városról, egy országról szóló könyv is óriási élményt tud nyújtani, arról már nem is beszélve, hogy utazást ritkán tudunk ajándékba adni a karácsonyi költségkeretünk szűkössége miatt. 

Valaki egyszer azt mondta, hogy manapság már senki nem vesz könyvet, nem kell egy lakásba könyvespolc, hiszen ott vannak az elektronikus és hangos könyvek, amelyeket akár már online is kölcsönözhetünk. Bizonyára vannak, akik egyetértenek ezzel, na szerintem nekik sikerült teljesen a mai világhoz alkalmazkodniuk. Nekem nem, én még a múltszázad gyermeke vagyok, legalábbis ami a könyveket illeti. Sokan vannak ezzel így, mert az általam látogatott könyvesboltok soha sem üresek, nemcsak vevőkből van mindig sok, hanem újabbnál újabb könyvek kerülnek ki a polcokra. S ha nem lenne kereslet, akkor nyilván a kínálat is csökkene.

A svédországi Jukkasjärviben fekvő jéghotelt minden télen újra kellett építeni, mert áprilisban elolvadt. Mostantól kezdve azonban egész évben alhatunk a -5 fokos lakosztályokban. 

Fotó: Asaf Kliger/Icehotel

Sokáig azt gondoltam, hogy képtelen lennék egy -5 fokos helyiségben, sátorban, vagy szabad ég alatt aludni. Akkora hangzavar lenne a fogaim vacogása miatt, hogy nem jönne álom a szememre. Mostanság azonban a hálómban nem tudom elviselni a túl meleget, sokkal jobbat alszom a hűvösben (szerencsére a férjem is, így senkinek nem kellett kiköltöznie :-)).

"... a Szentháromság Hídja. Számomra ez a legszebb híd a világon. Talán, mert fiatalon jártam ívei fölött. Talán, mert e híd kőpárkányára hajolva értettem meg először sorsomat." - írja Márai Sándor a 30-as évek végén.

Van úgy, hogy egy várost, egy országot, egy vidéket azért keresünk fel, mert mindenki oly sok jót mondott róla. Van úgy, hogy látunk róla egy filmet, beszélgetünk róla a barátainkkal, s van úgy, hogy olvasunk egy regényt, egy elbeszélést, amely a városban játszódik, vagy a városról szól. S van úgy, hogy magunk sem tudjuk miért vonzódunk ahhoz a helyhez, de nem nyugszunk, amíg oda nem megyünk.

Inspiráció! Így nevezik ezt a jelenséget. Sugallatot, ihletet, ösztönzést kapunk! Egyáltalán nem biztos, hogy a hagyományos látnivalók vonzanak majd ott bennünket, hanem a város mondanivalója, az hív oda bennünket. Nekünk akar mondani valami nagyon fontosat. Nem feltétlenül pozitívat, vagy negatívat, nem csak fehéret vagy feketét, valamit, amit majd mi saját magunk javára fordíthatunk. 

Ebben az évben az adventi vasárnapokat arra használom, hogy megmutassak nektek négy helyet, amelynek volt mondanivalója egy-egy művész számára. Kaptak ott valamit, kaptak a várostól emléket, tanácsot, sorsot, ihletet, látásmódot. Az elmúlt héten Ady mutatta meg a szezonon kívüli Riviérát.

Most pedig Márai Sándor Firenze című írását választottam, s nem azért, mert turisztikailag is kapunk majd inspirációt, hanem mert egy, a mai világban is lépten-nyomon felbukkanó ellentétpár évszázadok óta tartó közös életéről ír az olasz város kapcsán: alkotás és pusztítás. 

Egy doboz bonbon, néhány tábla csokoládé, egy tucat praliné ajándékba azoknak, akiket szeretünk. Unalmas, elcsépelt, sablonos - mondják sokan. Nem értek egyet velük!

Ha csokoládét adunk, akkor boldogságot adunk ajándékba, hiszen mindenki tudja - ha máshonnan nem, a Csokoládé című filmből - hogy a kakaó endorfint szabadít fel, s ezáltal boldogságérzetet kelt. Olyan összetevői vannak, amelyek egyszere hatnak nagyszerűen a testre, a lélekre, s a szellemre. Olyan kémiai összetevők, amelyek a központi idegrendszert stimulálják, s munkára késztetik a természetes opiátokat a testünkben. Az eredmény pedig, jókedv, nyugalom és eufória. 

Lehet ennél szebb ajándékot adni valakinek egy ünnepre? 

Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen csokoládét választunk! Nagy csokoládékedvelőként van néhány tippem, elsőként arra, hogyan vásároljunk ajándékba csokoládét, azután pedig arra, hogy melyek szerintem a legjobb csokoládék most a piacon.  

Kicsi, zárt, sötét, s csak ül benne az ember, mint ponty a bográcsban - panaszkodott egyik ismerősőm, aki nagy szauna fan. Ugyanis az előző negatívumok ellenére úgy gondolja, hogy a szaunázásra a testének igenis szüksége van. 

Erősíti az immunrendszert, a forróság megöli a testben a kórokozókat, s a bőrön keresztül, az izzadás segítségével egy csomó méreganyag távozik a szervezetből - kontározott saját magára a szaunás barátom.

Büszkén tettem hozzá, hogy a meleg endorfint szabadít fel és az pedig köztudottan a boldogságunkért felelős. Nevetve mondta, hogy igen, csak ne lennének a szaunák olyan borzasztóan unalmasak. Ha valami tovább fokozná ezt a boldogságérzetet ott bent, az bizony szuper lenne.

Kerestem hát neki néhány szokatlan szaunát a világból, amelyekre bizony nem lehet azt mondani, hogy unalmasak lennének. 

Melegítsétek fel magatokat ezekben a szokatlan szaunákban!

"Az azúr tengert száraz, meleg szelek borzolják. Szomorú és nyugtalan a francia Riviéra. Porosak a hatalmas pálmák. Árva a híres angol promenád. Végig a büszke partokon csukottak és csöndesek a villák. Cannes-ban tomboláznak, Nizzában orfeumoznak az emberek, Monte-Carlóban még ehhez sincs kedvük." - írja Ady Endre a Budapesti Hírlap 1904. szeptember 25-ei számában. 

Vannak helyek a világban, amelykről az a kép él bennünk, hogy ott mindig süt a nap, nem laknak átlagemberek, csupán turisták és az őket kiszolgáló személyzet, nincs soha szomorúság, mindenki békésen élvezi azt a kiváltságot, amelyet a hely kapott a teremtőtől. Számomra ilyen hely Nizza és a környéke.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

 Ady Endre másként látta. Látta a szezonon kívüli Nizzát, látta szomorúnak, s céltalannak. Ugyanakkor meglátta különlegességét is, azt, amitől Nizza, ha el is szomorodik egy rövid időre, de gyorsan talpra áll és újra a mosolygó Nizza lesz, az olasz és a francia mentalitás bájos keveredése. 

A XX. század első fele még korántsem a női egyenjogúságról szólt. Kevés hölgynek adatott meg a felhőtlen szabadság, legtöbbjüket gúzsba kötötték a társadalmi konvenciók. Sokan próbáltak azonban ebből kitörni és férfitársaikat követni vagy egyenesen elhagyni bizonyos tevékenységekben. 

Óriási örömmel fogadtam, amikor barátnőm beállított egy kötegnyi újsággal, mind egytől-egyig a 30-as évekből származott. Faltam az egykori magazin megsárgult oldalairól a storykat, a fotókat. Elképzeltem, ahogyan az erdélyi nagymama (barátnőm anyósa) ifjú korában vagány nőkről, utazókról, detektívekről, sportolókról olvassa a világ minden tájáról érkező történeteket. 

A 30-as évekbeli Tolnai Világlapja hasábjaira olyan nők kerültek fel, akik tetteikkel keltettek feltűnést világszerte. Ha hiszitek, ha nem, szinte egyetlen egy sem csupán férje, vagy társadalmi pozíciója miatt szerepelt a több, mint 80 éves magazinban.

Mutatok most nektek néhány nem mindennapi nőt a 30-as évekből, s nemcsak a tettek, hanem a hírek tartalma, milyensége miatt is érdekes. Mennyivel másként hangzik ma egy story a lapokban?! S mennyire más értékek voltak fontosak a két világháború között!? 

Síelés -30 fokban? Vagy 4000 méter magasban? Esetleg a tengerszint alatt? Netalán 16,5 méteres havon? Elképesztő, nem?

Egzotikus síparadicsomokra találtam miközben a téli sportok különleges helyszínei után kutakodtam. Nem egyszerű havas, jeges helyszínekre lesikló pályákkal, hanem rekorderekre. Olyan legekre, amelyekből csak egy van a világon. Ebből a hétből legalábbis biztosan. 

A hóban leggazdagabb: Mount Baker - USA

A Mount Baker síparadicsom Washington államban, alig két órányi autóútra Seattle (USA) és Vancouver (Kanada) városoktól. Legendásan sok, 16,5 méter hó esik errefelé telente. Hihetetlen, de a legnagyobb hómennyiség az 1998-99-es szezonban hullott: 28,9 méter. Tíz felvonó himbálózik a 400 hektárnyi - mindenféle nehézségi fokú - pályalabirintus fölött. 

Fotó forrása: a síparadicsom webhelye

Belvárosban, piactereken, sétáló utcákon már megszoktuk a hagyományos adventi vásárokat. Hívogatóak a fényeikkel, mézeskalács és pirított mandula illataikkal, a forralt bor melegségével. Vannak azonban olyan karácsonyi vásárok - egészen a közelben is -, amelyeket mindezeken túl a helyük még különlegesebbé varázsol.

Következzen 9 szokatlan helyen rendezett adventi vásár!

Az erdőben 

A Halsbacher Waldweihnacht (Halsbach, Németország) egy erdő közepén található nem messze Münchentől és Salzburgtól, az osztrák-német határ mentén. A sok száz fa között egy erdei színpadon építik fel az adventi falut, amelyhez gyertyákkal kivilágított út vezet. Úgy tartják, hogy ezen az úton, az élet labirintusán (ahogyan a szervezők elnevezték) mindenki maga mögött hagyhatja a mindennapok gondját, ellazulhat. A vásár közepén pedig kórusok, zenekarok szórakoztatják a látogatókat.

Nyitvatartás: 2016. december 2. és december 18. között hétfőtől péntekig 17 és 21 óra között, hétvégén 13 és 21 óra között.

Két levelet szoktam írni a Mikulásnak november közepén, az egyikben apró, titkos, tárgyi kívánságaim vannak, mert a negyven feletti nő is valahol gyerek még egy kicsit. A másik levelemet már komolyabb kívánságokra fordítom. Leírom a Mikulásnak, hogy mi nem tetszik most éppen a világban, mi zavar, mi az, ami helyett másikat kérnék. Segítsetek eljuttatni levelem a nagy kívánságok teljesítőjének, a lappföldi Mikulásnak.

Kedves Mikulás!

Ebben az évben nagyon sokszor éreztem azt, hogy a mi világunk nem kétszeresére, hanem legalább tízszeresére gyorsult. Minden és mindenki rohan! Gyors autók, gyors internet, gyors hírek, gyors étel, gyors élet, gyors fejlődés, gyors meggazdagodás.

Az amerikai elnökválasztás előtt sok amerikai állampolgár szájából hangzott el a következő mondat: "Ha Trump nyer, akkor én kivándorolok!" S a Trump nyert! Másnap össze is omlott a kanadai bevándorlási hivatal internetes rendszere, s a google-ben is az volt a legnépszerűbb mondat: Hogyan vándorolhatok ki Kanadába? 

Holott az amerikaik kivándorlási statisztikái szerint nem is Kanada áll az első helyen, hanem - nem hiszitek majd el - Mexikó. Legfőképpen az amerikai nyugdíjasoknak kedvező, mert kevés pénzből klassz tengerparti nyugdíjas életet finanszírozhatnak maguknak. S a második helyen is igen különleges ország áll, a Fülöp-szigetek. Ott is hasonlóan Mexikóhoz, egy kis dollárocskából egész világot lehet vásárolni. 

Azért az sem mellékes, hogy milyen lenne azoknak a kivándorlóknak az összetétele, akik ugye Trumpisztánból menekülnek. Ha hiszünk a statisztikáknak, akkor most a magasan képzett, többnyire elég sok zöldhasúval rendelkező városi elitről van szó. 

Számukra már most is sok olyan ország nyitott, mint az Egyesült Arab Emirátusok, Japán, Szingapúr, Ausztrália, Új-Zéland, Skandinávia. A tudás, a szakértelem, a munkavágy jöhet, üdvözlik. 

S vannak olyan országok, ahol az alacsony népsűrűség - s talán egy kis vérfrissítés - miatt is szívesen vennének szakértő amerikaiakat. Az írországi Eiland Inishturk, ahol csupán 53-an laknak, már üzent is, hogy szívesen várja a trumpisztáni menekülteket. Írországban egyébként 3 hónapig még vízum sem kell az amerikaiaknak. 

Nekem azonban ennél sokkal jobb ötletem támadt.

Van ugye az amerikai álom, mint fogalom. "Annyit tesz minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekvő jövedelemmel. Mások szerint „Minden amerikai képes üres zsebbel milliomossá válni.” - írja a wikipédia. 

Milyen lenne, ha az útikönyvek nemcsak a történelmi tényeket, a fantasztikus látnivalókat mutatnák be, hanem közölnének néhány érdekes, helyenként elképesztő tényt is azokról a helyekről, amelyek a legnépszerűbbek a turisták körében? 

Én biztosan élvezetes olvasmánynak tartanék egy ilyen könyvet, már csak azért is, mert az alábbiakban bemutatott elképesztő, hihetetlen tények, válaszok azokra a kérdéseimre, amelyek egyik-másik helyen bennem is felmerültek. 

Rögtön itt az első kérdésem Párizsból: Amikor a Louvre-ban jártunk, s megtudtam, hogy a közel 300.000 műalkotást 8 millió turista látogatja meg évente, akkor bizony felmerült bennem az a kérdés, hogy milyen elképesztő összegbe kerülhet itt a takarítás. Nos, 2500 liternyi viaszt használnak el a múzeum 60ezer négyzetméternyi parkettájára HAVONTA. Azt hiszem ez az adat már önmagában sejtetni véli, hogy mennyi is a takarítási költség a Louvre-ben. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Ma már egy magára valamit adó nagyvárosnak szüksége van egy olyan zenepalotára, amelynek kifogástalan az akusztikája, jelentős számú nézőt képes befogadni és eltörli a magaskultúra templomainak megközelíthetetlenségét. Olyan külsővel kell rendelkeznie, amely modernségével azokat is bevonza, akiket egy középkori templom, vagy épület zavart, komplexusokkal töltött el.

Az elmúlt egy évtizedben divat lett az építészek körében a koncerttermek tervezése, a nem kevés kihívásnak történő megfeleléssel együtt. Az intim zenehallgatás lehetőségét megteremteni, a művek történelmi gyökereinek megtartása mellett a modern korba való illeszkedésüket hangsúlyozni, s teret adni azoknak is, akik még csak most fedezik fel a komolyzene, a magaskultúra szépségét.

Két igény találkozott és új csodák születtek Európa nagyvárosaiban. Böngésztem kicsit, hol nyíltak mostanság a legmodernebb építészeti stílusban épített koncerttermek. Meglepődtem, mert Észak-Európa ebben elhagyja az öreg kontinens többi részét. S persze a nemrég (2015) nyitott párizsi Filharmónia vagy a budapesti MÜPA (2006) joggal veszi fel velük a harcot, azért érdemes odafigyelni az északon egyre divatosabb koncertpalotákra. 

Alig pár nap (2017.01.11.) és megnyílik (hogy a legfrissebbel kezdjük) Hamburgban az Elba filharmónia (Elbphilharmonie). Talán nagy merészség csupán koncertteremnek nevezni az egykori kakaóraktár tetejére épített, kristály alakú épületet. Olyan tér, találkozási pont született, ahol nemcsak a zenekedvelők találkoznak a zenével, hanem a folyó, az Elba is találkozhat kikötőjének egy új arcával. Olyan arcával, amelyben önmagát nap, mint nap másnak láthatja, mint ahogyan őt lakói is látják. A palota felső részének külsőjét 2200 üvegpanellel díszítették, mindegyik másformájú, s más napvédő minta borítja, ezzel elérték, hogy mindig más színben pompázzon az égtől és a víztől függően.  A svájci tervezők (akiket nem kevés kritika ért) azt nyilatkozták, hogy az épületnek három példaképe van: a delphoi-i antik színház, a sportstadion építészet, s egy sátor. 

A legnagyobb teremben (a 3 koncertterem közül) több, mint 2000 ember tud úgy helyet foglalni, hogy senki sem kerül a karmestertől 30 méternél távolabb (a legtöbb nagy koncertteremben ez 40-50 méter). Az akusztikáját az akusztika leghíresebb mestere, a japán Yasuhisa Toyota állította be. Véleménye szerint ennek a teremnek van a világon a legjobb akusztikája. 

Plaza elnevezésű tere egy folyosó, egy előtér a koncerttermek között, de valójában sokkal több ennél. Bárki látogathatja (ez a rész már most is nyitva áll), s innen az egész kikötőt, amely az UNESCO világörökség része, megcsodálhatja. Kilátás nyílik a városra, s egy nyitott teraszon a kikötő levegőjét is magunkba szívhatjuk. 

A programokra tekintve úgy tűnik ott sem marad el a klasszikus találkozása a modernnel. Hamburgi turistáknak mindenképpen a TOP5 látnivaló között ajánlott.

Kávézol? Én kávézom! Egészségtelen! - mondod? Szerintem nem! Csak, mint minden, nagy mennyiségben.

Az anyukám is kávézott, sőt a nagymamám is. Velük kávéztam én is már gyermekként. Na persze nem adtak valójában a fekete nedűből, de imádtam a közös kávézásokat. Ebéd után az egész család ült az asztalnál, mama a kotyogós kávéfőzővel főzte a két adag kávét. Kavarták, beszélgettek!  Nyugalomban, semmi rohanás. Egy kávéra mindig volt idő! 

Észrevétlenül bevonult az én életembe is. Nem a koffein miatt, hanem ezekért a nyugodt pillanatokért. A családi, baráti beszélgetésekért. S akkor jött a férjem, aki, mint mindenben, amit megeszünk, vagy megiszunk, ebben is a magas minőséget szereti. Élvezi a jobbnál jobb kávékat. Időnként túlzásba is esik! Kiborítja a német kávézós pincéreket, mert dupla eszpresszót kér, akkor is, ha az nincs az itallapon. S azok örömmel akarják rásózni a Tasse Kaffee-t, ami szerinte nem más, mint egy jó nagy adag pirított víz. Nem, nem - mondja, két eszpresszó egy csészében! Néznek bután, de azután megcsinálják. 

S vele már én is nemcsak a rituálé, a nyugodt percek, a beszélgetések miatt kávézom, hanem az ízéért is. A kávé fenséges ízéért. S néha jönnek emberek, akik azt mondják ez egészségtelen, ne kávézz! Befolyásolható vagyok, s ekkor lecsökkentem a napi kávéadagomat, majd észrevétlenül újra visszakúszik. Elképzelhetitek, hogy mennyire megörültem, amikor ezeket a tanulmányokat olvastam a kávéról. Legszívesebben kitűzném a falra! Ha a kávézáson múlik, akkor én bizony mindent megteszek a hosszú és egészséges életért!

Távol a civilizáció, nincsenek negatív hatások, s ilyen közel talán sehol sem kerülhet az ember a Mennyországához, nyilatkozta a Közép-Grúziában álldogáló oszlopszerű szikla, a Katskhi remetéje.

Az időjárási elemek által formált mészkő sziklára valóban nehéz feljutni, nemcsak a civilizációnak, hanem még egy jó kondícióban lévő embernek is. A hölgyeknek pedig egyenesen tilos. 

Elképesztő, hogy már a 7. században szerzetesek egy csoportja templomot alapított itt a grúz Chiatura város közelében, ezen az igazán fantasztikus panorámával rendelkező teraszon. Az oszmán betörés után, a 15. századtól lakatlanná vált, de 1944-ben egy csoport hegymászó felfedezte az egykori szerzetesek épületeinek maradványait a szikla tetején. 

Európában lassan már lehullanak a levelek és eltűnnek a színek, de az Egyesült Államokban még tart az őszi színkavalkád. Mindig is érdekelt, hogy mennyire más az ősz egy távoli országban, olyan helyen, ahol ugyan hasonlóak az éghajlati viszonyok, mint Közép- és Dél-Európában, de mégiscsak egy másik kontinens.

Elvileg a természet folyamatai ugyanúgy zajlanak, s pár hét különbség van csak az évszakok váltakozása között. Vajon mégis van különbség? Mások a színek és a fények? 

Nagyon kedves olvasóim és barátaim Nyugat-Virgina államban élnek az USA-ban és elküldtek néhány fotót, amelyet a napokban készítettek. Ebben a régióban szerintem éppen olyan csodálatos az ősz, mint Európában! Itt és ebben nem különbözik a két kontinens egymástól. Kukkantsatok be ti is az amerikai ősz színkavalkádjába Makai Zoltán és felesége Andi fotóival. 

Lady Libertyt az is ismeri, aki még soha nem járt New Yorkban. Millió filmben jelent már meg, s még annál is több fotón pózolt. Megtörhetetlen, egyenes alkatával 130 éve áll a New York-i öbölben. Születését tekintve európai, s legfőbb üzenete: A szabadság megvilágosítja a világot, csak úgy, mint Eugène Delacroix A Szabadság vezeti a népet című képének, amely a mintát adta a szoborhoz. 

Vannak azonban olyan tények a szoborról és annak készítéséről, amelyről talán kevesen tudnak, ünnepeljük meg most a születésnapját azzal, hogy pár érdekességet kiderítünk róla. 

 A származása

Említettem, hogy európai, de azon belül is francia. Elképzelhetitek mennyire meglepődtem, amikor első párizsi utam során egyszer csak megpillantottam a szobrot kicsiben. Ekkor derült ki számomra, hogy a franciák először elkészítették kicsiben az USA függetlenségének 100 éves évfordulójára szánt ajándékot, mielőtt az óriás hölgyet kivitelezték. A kicsi ottmaradt Párizsban, míg az óriás hölgyet, amelyet Frédéric Auguste Bartholdi szobrász Gustave Eiffel segítségével kivitelezett, becsomagolták és elküldték a megajándékozottnak. 

A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek éjszakája, a Halloween nemcsak a beöltözős, dekorálós, bulizós éjszakák sorába költözött be végérvényesen, hanem a Guinness rekordok könyvébe is. Nem csodálom, hogy annyi kísérlet és annyi sikeres rekorddöntés volt a témában! Ha csak egy internetes oldalt nyitunk meg a napokban, akkor is kapunk vagy ezernyi kreatív ötletet ahhoz, hogyan hozzuk rá a szívbajt magunkra és ismerőseinkre. 

Itt van néhány Halloween rekord, amelyet te is megdönthetsz, de a végén a cafeblog bloggereinek segítségével is javaslok új rekordok felállítását.

Rekordra fel! Félelem-felezőket bekapcsolni! Fogvédőket betenni (dárga mulatság lenne az új fog)!

A leghangosabb sikoly, amit egyetlen ember produkált

A segédtanár Jill Drake 2000-ben Londonban egy Halloween fesztiválon akkorát sikított, hogy rögtön bekerült a Rekordok könyvébe. 129 decibellel tudott sikítani, így az övé lett a leghangosabb emberi hang! Megjegyzem az ember fájdalomköszöbe 140 körül van a hangok esetében, bár ez egyéni is lehet. Úgyhogy csak óvatosan hallgassátok meg a tanárnénit! :-) A videóban 2 perc 23-nál kell a fülekre vigyázni!

Két évtizeddel ezelőtt sokat lehetett hallani a somogyi megyeszékhelyről, ma már sokkal kevesebbet. A város alszik - mondják! S én most mégis azt mondom, érdemes eljátszani egy kaposvári hétvége gondolatával. Mutatom az érveimet, s mondjátok, hogy nem jöttök!

Kaposvár ma már több, mint Csokonay, Fekete István, Rippl-Rónai, Nagy Imre, vagy Kaposi Mór városa (hogy csak néhányat említsek). Kaposvárra évtizedeken keresztül a színháza miatt érkezett a legtöbb látogató, ma sokkal inkább a természet, a csillagos égbolt, a művészeti programok vonzák ide a turistákat. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Most átlépek az unalmas szobrokon és épületeken, mert azokat én egy ideig minden nap láttam, nektek pedig sokkal izgalmasabb napokat kívánnék Kaposváron annál, hogy csupán ezeket nézegessétek. Ezért jöjjenek inkább azok a látnivalók, amelyekért én, aki hét évig éltem a városban is visszamennék egy hétvégére, s remélhetőleg titeket is utazásra ösztönöznek. 

Időnként elég egy mondat, hogy meggyőzzük magunkat valamiről. Valami olyanról, amit még nem tettünk meg, megtennénk, de félünk. Valami olyanról, amit már túl sokszor tettünk meg, s abba kellene hagynunk. Valami olyanról, amit mások rendszeresen megtesznek, de mi csak néha. 

Elfog a félelem nagy ritkán, hogy túl sokat utazunk. Időt, pénzt, energiát nem kímélve megyünk, felfedezünk, tapasztalunk, élvezünk, befogadunk, átélünk. Mi van, ha a túl sok tapasztalás mégsem hosszabbítja meg az életet, úgy, ahogy a következő idézet mondja?

"Minden új tapasztalat meghosszabbítja az időt, s minden, ami megszokott, lerövidíti azt." 

Meg kellene állni? Időt kellene szakítani másra? Más dimenziókra? Talán igen! 

Versenyt hirdettem, s elkezdtem bölcsességeket gyűjteni. A feladatuk az volt, hogy győzzenek meg, nekem, nekünk (a férjemmel) továbbra is az az utunk, hogy utazunk, felfedezünk, tapasztalunk, élvezünk, befogadunk, átélünk.

Itt vannak a díjnyertesek, megosztom most veletek, hátha titeket is meggyőznek arról, hogy az utazás az egyik legjobb szabadidős tevékenység (sok más mellett) a világon.