Ha szóba kerül Olaszország, mint úticél, akkor a legtöbb embernek Róma, Velence, Rimini, Toszkána, vagy az Adria jut eszébe, s csak kevesen vannak akik a Garda-tóra is gondolnak. Holott ez a környék a magas hegyek, az olajfaligetek és a kiváló borok mellett egy páratlan szépségű vidéket is kínál a turistáknak.  

Pár hónapja szinte kísértetiesen ugrottak elém az interneten fotók a Garda-tóról, időnként alig hittem el, hogy ezt a vidéket eddig még nem látogattuk meg. Elkezdtem szervezni egy utazást Dél-Tirolba, s gyűjtöttem az információkat. Kaptam tanácsot barátoktól, könyvekből, filmekből, s persze az internetről, utazási blogoktól. Most összeszedtem azt a 6 okot, amelyre hallgattunk, amelyek a sok közül arra inspiráltak, hogy még ezen a nyáron elutazzunk a Garda-tóhoz.

Mert a tó olyan, mint egy opera

Gazdag, lélegzetelállító, tragikus - akárcsak egy operaelőadás. A napnyugták szépségétől már sokan zokogásban törtek ki, nem kevésbé a hegyek drámai tóba omlásától északon, s az olyan helyektől, amelyek szomorú történetei milliók szívéig hatoltak. S ha nem lenne elég ez az ávitt értelemben vett operaelőadás, akkor Veronában, a világ legszebb operaszínpadának tartott arénájában magunk is részesei lehetünk egy előadásnak. 1913 óta évente 20ezer zenekedvelő hallgatja itt Verdi, Puccini és mások műveit nyaranta, június közepétől szeptemberig. 

Játsszunk utazási irodás társasjátékot, amelyből kiderül, hogy melyik az az európai ország, amely megváltoztathatja az életed, elrabolja a szíved, s megsózza a napjaidat. 

Van, akinek csak egy kedvence van, de azért mindent odaadna! Megtanulja azt a nyelvet, megkóstolja az ételeiket, rendszeresen issza a borukat, s folyamatosan oda vágyik. Beleássa magát az ország múltjába, s jelenébe. Bejárja, megismeri, kutatja, befogadja és elfogadja. 

Van, akinek több kedvence is akad, akik közül nem tud választani, úgy szereti őket, mint az anya, akinek 3 gyermeke van, egyformán. Nem jut mindegyikre mindig ideje, pénze, de felkapja a fejét, ha róluk van szó, s annyi időt tölt ott, amennyit csak lehet. 

Van az az utazó, aki mindent akar! Látni akarja az összes országot, át szeretné élni az összes ottani élményt, idejének és pénzének végességén bosszankodik, de megy tovább a megismerés útján. 

S van az, akiben ez a három igény egyszerre van jelen: van egy kedvenc, akiért mindent, vannak másodlagos kedvencek, akikért sokat, s vannak a többiek, akikre csak időmorzsák jutnak ugyan, de akkor teljes szívből éli meg. 

Magadra ismertél? Beletartozol valamelyik kategóriába? Ha igen a válaszod, akkor kezdődhet a játék, tied Európa térképe, amely feljogosít a játékra.

Mennyit ér az olvasóknak? Mennyit ér nekem? S mennyit ér a világ számára? - Teszi fel a kérdéseket önmagának egy blogger, akinek a blogja 5 éves.

2011. július 25-én született meg az első blogbejegyzés az Élet sója blogon. 

Meleg nyári este volt, ültem Kaposváron a nappalinkban és menekültem. Menekültem a saját választásom, a jogi munkám negatívumai elől. Valaki, aki már dolgozott kulturális területen, ahol a szépség valamennyi művészeti ágon keresztül történő megjelenése szövi át a munkanapokat, annak nagyon nehéz a sötét jogi útvesztőkben megtalálni a pozitívumot. Kerestem pedig, s meg is találtam, átmenetileg - köszönhetően a kiváló kollégáknak. De az öröm csak átmeneti volt, s korántsem kielégítő. S akkor beférkőzött egy gondolat, mi lenne, ha visszatérnék az íráshoz. Csaknem egy évtizeddel korábban dolgoztam évekig egy kisvárosi lapnál, szerettem írni, tudósítani, interjúkat készíteni. S most itt a nagy lehetőség, ingyen lehet egy internetes blogom, ahol írhatok. Érthető módon nem akartam az élet, a világ, a munka, a politika árnyoldalairól írni, sokkal inkább szerettem volna művészetekről, utazásról, örömökről, szépségekről mesélni.

Így született meg az Élet sója. Az ízek, az utazások, a szerelem, a házasság és a kultúra, ami az élet sóját adja. 

Tudjátok miért szeretek Svájcban autózni? Mert minden pillanatban úgy érzem, mintha egy nagy képeslap része lennék. S tudjátok miért szeretem böngészni a svájci weboldalakat? Mert mindig találok valami elképesztőt.

Most éppen egy hotelt, amelynek se fala, se wc-je nincs, ezáltal egy nullacsillagos hotelnek számít egészen addig a pillanatig, amíg az első, derült éjszakát el nem töltöd ott. Ekkor ugyanis a nulla csillagból hirtelen milliónyi csillag kerül fel a szállodai szobád mennyezetére úgy, hogy közben te egy kényelmes ágyban alszol.

Gyorsan kell azonban cselekedni a foglalást illetően, mert a svájci Graunbünden egyszobás hotelja csak augusztus végéig tud vendéget fogadni. A Bündner Alpok egyik magaslatán, 1700 méterrel a tengerszint felett állították fel ezt a kétszemélyes ágyat hófehér ágyneműkkel. Egy elektromos csatlakozó a rendelkezésre áll, de azon kívül semmilyen luxus. Bár nevezhetnénk luxusnak azt is, hogy egyáltalán egy ilyen csodás helyen alahatunk. Ha sikerül szert tennünk egy derült éjszakára, akkor maga a természet nyújtja majd az igazi kényeztetést a fenséges égbolttal. 

Mennyire biztonságos Rio de Janeiro? Szükségünk van-e vízumra Brazíliába? Hol szálljunk meg az olimpia idején? S minden, ami az ötkarikás versenyekre utazóknak szüksége lehet.

Ritkán érzek késztetést, hogy nagy világversenyeket közvetlen közelről szemléljek, így kevés tapasztalatom is van a témában. Most azonban eljátszottam magamban, hogy olimpiára utazok, s rögtön fontos kérdések merültek fel bennem. Megkerestem rá a válaszokat, s mivel bizonyára vannak akik elutaznak a hamarosan kezdődő olimpiára Brazíliába, most megosztom velük, hogy mit találtam.

1., Szüksége van-e egy magyar állampolgárnak vízumra Brazíliába?

Nincs szüksége a turistának, aki 90 napnál nem szeretne az országban tartózkodni. 

Volt egy csoporttársam az egyik nyelvtanfolyamon Iránból, pontosabban ő mindig azt mondta: "Én perzsa vagyok!" Gönyörű fiatal nő volt, olyan igazi szépség, hosszú és dús hullámos hajjal, arányos testalkattal, vastag szájjal, s olyan szemekkel, amelyekben a férfiak pillanatok alatt vesznek el. De ugyanakkor olyan volt, mint Perzsia, titokzatos, művelt, színes egyéniség, s persze gazdag. Imádta a hazaját, de mindig múltidőben emlegette: .... volt, s még az is .... volt. Ő nem szerette a mai Iránt annyira, de annál inkább rajongott a korábbi Perzsiáért. Hiába csak a nyugati kultúra ragasztotta rá az irániakra a perzsa jelzőt, ő azt mondta az volt az igazi Irán, amikor még Perzsiának hívták. 

Néhány napja a német Geo magazin leközölte a 25 éves iráni fotós, Mohammad Reza Domiri Ganji fotóit, amellyel saját hazája történelmét szeretné bemutatni úgy, hogy azok kedvet csináljanak mindenkinek egy iráni utazáshoz. A fotók láttán egykori iráni, azaz perzsa csoporttársam jutott eszembe: színes, elkápráztató, egykori nagyságától (legyen az műveltség vagy hódítás) megszépült, s a mai tradícionális kultúrától még titokzatosabbá váló. Nézzétek meg velem Mohammad Reza Domiri Ganji fotóit, aki 6 évig készítette azokat. Nekem kedvem támadt Iránba menni, de nem tudom, hogy lesz-e elég bátorságom hozzá.

Szőnyegüzlet Shirazban, ahol a legdrágább perzsa szőnyegeket javítják

© Mohammad Reza Domiri Gan

Megérkezel egy európai nagyvárosba, s szeretnéd tudni, hogy hol találod az ízlésednek megfelelő zenei klubot, bárt, szórakozó helyet, de az útikönyvek csak alig említenek néhányat? Nyilván előkapod a jó öreg keresőt, a google-t, hosszas keresés után rátalálsz egy jól hangzó klubra, de oda el is kell jutni. Elő egy térkép, mellé egy metrótérkép, s alig egy órás keresgélés után már indulhatsz is szórakozni. A wimdu most megkönnyíti a dolgodat, már ami az egyik legnagyobb bulivárost, Berlint illeti. 

A szállásközvetítő cég elkészítette a berlini szórakozóhelyek térképét úgy, hogy fogott egy metrótérképet és a megállókhoz társította a bárokat, zenei klubokat. De nem ám csak úgy egyszerűen, hanem még zenei stílus szerint is különválogatta. 

A hagyományos városnéző séta már igencsak elavult, s időnként nehézkes is, hiszen a híres látványoságok körül mindig nagy a tömeg. Ha szeretne valaki közelebb kerülni egy-egy épülethez, vagy szoborhoz, akkor ki kell próbálnia a városnéző Stand up Paddling-ot. 

Na de az egy vízi sport! Valóban, hiszen hawaii szörfösök kezdték el így oktatni tanulóikat. A Stand up Paddling-nál (vagy röviden SUP) tulajdonképpen egy szörfdeszkára állnak fel az egyensúlyozni jól tudók és egy evezővel segítik a mozgást a vízen. S éppen ezért lett most ez a legújabb városnézési lehetőség. Persze nem árt hozzá folyó, vagy kanális az adott városban, no meg egy-két hozzáértő vezető. Európában már jónéhány nagyvárosban elterjedt, össze is szedtem nektek, hol találtok ilye túrát. Előtte azonban nem árt egy kicsit gyakorolni!

Hozzászoktam már az extrém vállalkozási ötletekhez, de olyanról még eddig nem hallottam, hogy gyermeknév kereső céget alapítson valaki. A svájci Marc Hauser azonban megcsinálta, s azt mondja sok ügyfele van. 

Tudom, tudom, hogy ez most nem annyira utazás, de egyszerűen ezt az elképesztő ötletet meg kellett veletek osztanom. Marc Hauser egy átlagos svájcinak született a svájci fővárosban, Bernben. Nyelvészet és kommunikáció szakon diplomázott és saját kreatívügynökséget alapított. Sikereit a neveknek köszönheti, no persze akkor még, nem a gyermekneveknek, hanem cégeknek, üzleteknek, konferenciáknak talált ki hangzatos címet, nevet, szlogent. 

Romantikus, klasszikus vagy jelenkori, költői, falusi, játékos vagy művészi. Bármelyik jelzővel ellátott kertre találhatsz példát Franciaország egyik észak-keleti régiójában, Elzászban. 

A kék ház kertje Uttenhofenben

Uttenhofenben már távolról ragyog egy kobaltkék színű ház, ahol egykor (1648-ban) két építész és művész, Alain Soulier és Jean- Louis Cura telepedtek le. A 17 ár (1 ár 100 négyzetméter) nagyságú kert nem számít óriásnak a méret tekintetében, de annál több kincset rejt. A kertben leanderek, rózsák, japán lila akácok, tavi rózsák hatnak a látogató minden érzékszervére. Csinos kis üvegház, kristálykert, olasz stílusú fasor, télikert és még egy fűszerkert is található a kék ház mellett. A felületes látogatónak csupán egy csinos kis ház, színes kerttel lesz a véleménye, de aki megnéz mindent legalább kétszer, az érdekes motívumokat fedezhet fel. A kertben egy kávézó szólítja maradásra a vendégeket. 

Fotó forrása: www.radfahrenimelsass.de

Aki kimegy egy piacra, az egészen más oldaláról ismeri meg a várost. A piacok mindig korán reggel nyitnak, amikor még sok turista alszik. Egészen más hangulatot tapasztalhat meg az ember ilyenkor ott, mint a zsúfolt strandokon vagy a nevezetességek mellett napközben. Találkozhat helyiekkel, hallhatja a nyelvet egy kicsit más stílusban, helyi dialektekkel, hétköznapokban használt szavakkal. A kínált termékekből jobban megismerheti a gasztronómiai szokásokat, s nem utolsó sorban még jól is lakhat.

Az egyik legnagyobb német turisztikai oldal elkészített egy listát, amelyben 11 olyan piacot sorolnak fel, amelyet egy turistának látnia kell. Nagyon örültem, hogy a budapesti Vásárcsarnok is köztük van. De sajnáltam, hogy egy általam is ismert és nagyon hangulatosnak ítélt, a stockholmi viszont nem. (A fenséges svéd fővárosi piacról azonban itt olvashattok!)

Lássuk, melyek is azok, ahol biztosan meg kell fordulni, ha éppen abban a városban töltjük a vakációnkat.

Torvehallerne, Koppenhága

A dán fővárosban nem messze a Nørreport állomástól fekszik Koppenhága egyik fantasztikus tere a piaccal. A Torvelhallerne költségesen kialakított, de talán éppen ezért csinos kis standjai zöldséget, gyümölcsöt és sajtot kínálnak elsősorban. Ők nem éppen a korai nyitásról híresek, mert hétköznap 10-től, hétvégén pedig 11-től találkozhatunk itt a helyiekkel, akik Koppenhágában szívesen vásárolnak itt. Nyaranta a csarnokon kívül is kialakítanak kényelmes helyeket, ahol helyi specialitásokat lakmározhatunk.

Kopott, megsárgult könyvvel a kezemben, kockás pléden fekszem a nagy diófa alatt. Szellő lengeti a fa leveleit, távolban tyúk kotkodácsol, traktor motorjának zaja hallatszik és nagymamám, amint a konyhában lábasokkal csörömpöl. Aztán csend, néma csend, majd morajlani kezd a tenger, villámok sisteregnek, mennydörgés nyomja el egy hajó testének roppanását. 

Alig pár sorra volt szükség Verne: Kétévi vakáció könyvéből, hogy a 12-13 éves önmagamat elrepítsem a diófa alatti vakációból egy szigetre. A sorok többé nem csupán sorok voltak, hanem a tenger hullámai, a szereplők pedig nem távoli személyek, hanem az én barátaim. S ott a nagy diófa alatt azon a nyáron vendégeskedtek még Grant kapitány gyermekei, Phileas Fogg és inasa, Cyrus Smith és kutyája Top. Repültem léghajóval, utaztam gőzhajón, vonaton, cirkuszkocsin, vitorláson, s persze kétlábon. 

Csaknem három évtizeddel a rendszerváltás után észreveszi-e a turista, hogy az egykori szocialista blokk országaiban jár? A fallal és a vasfüggönnyel együtt lebontásra kerültek-e szokások, beidegződések? Miben kell még sokat változnia a Keletnek, ha fel akar nőni a Nyugathoz? 

Nem szeretek postaládát nyitni, mert félek a tartalmától! Valaki pénzt akar! S még akkor is rosszul esik, ha tudom, hogy elfogyasztottam, megvettem, igénybe vettem, megrendeltem azt, amiért most a csekk érkezik. Azaz jogos az igény, hogy nagyon jogászi legyek. :-) Éppen emiatt a frusztráció miatt kaptam fel a fejem, amikor minap egy lapban a Postcrossing-ról olvastam. Pár sorban meggyőzött arról, hogy a postaládám lehet a legizgalmasabb hely, ha én is elkezdek postcrossingolni. 

Fotó: dr. Bagó Tünde

Mi az a Postcrossing? 

Meglepetésemre még a wikipedia is ismeri, s a következőket írja:

Miért nem Békés megyében forgatták a Downton Abbey sorozatot? Adott a kastély, adottak a történetek, adott egy nagyszerű személyzet, szolgák hada, s talán még az urak élete viszontagságosabb is volt, mint angliai kortársaiké. Akkor miért nem? Talán az lehet az egyetlen oka, hogy a gyulai Almásy-kastélyt csak nemrég ásták ki a bokrok, a borostyánok és hívatlan gazok alól a békés megyei fürdővárosban. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

 Jól el volt dugva az biztos, mert én, aki már 30 éve is sűrűn jártam Gyulán, soha nem láttam, hogy a várral szemben áll egy kastély. Most 2016-ban kell megtudnom, hogy ott egy ilyen kincs rejtőzött. S micsoda története van!

Érdemes egy olyan, látványosságokban gazdag városba, mint Prága csupán 24 órára érkezni? Valószínűleg sokkal jobb eltölteni egy egész hetet a cseh fővárosban, de ha már arra jártok és van 24 órátok, akkor hozzám hasonlóan használjátok ki minden percét. 

Több, mint egy évtizeddel ezelőtt jártunk a férjemmel utoljára Prágában. Zöldfülű, tapasztalatlan turisták voltunk, még fényképezőnk is csak egy ősrégi, filmes gép volt. Az élmények a feledés homályába búrkolóztak, de azt tudtuk, hogy nagyon jól éreztük ott magunkat és majd egyszer visszatérünk. Hirtelen ötlettől vezérelve beiktattunk egy megállót Budapest és a németországi Halle között, ahová egy Händel-fesztiválra igyekeztünk. Egy éjszaka csupán, s az előtte-utána lévő fél napok. Mire lehet elég? Sokkal többre, mint gondolnád! Készítettem jegyzeteket, s most órákra bontva megmutatom nektek, hogy mi fér bele 24 órába Prágában!

Elöljáróban csak annyit, hogy tekintettel az eltölthető idő rövidségére, egy belvárosi szállodában laktunk azon az egy éjszakán. Éppen a Károly-híd lábánál feküdt, egy udvarház jellegű hotel, amelyben szobánk zárt udvarra, kertre nézett és belső enteriőrje illeszkedett Prága óvárosának hangulatához. Autónkat leparkolhattuk náluk és innen kezdve csak gyalog közlekedtünk, illetve egyszer igénybe vettük a tömegközlekedést is. Útra fel! Gyertek velem 24 órára Prágába. 

A reggel 6 órai indulás Budapest mellől, s a nyugodt forgalom eredményeképpen már dél körül Prágához érkeztünk. A szállodához egészen a Károly-hídig kellett macskaköves utcákon keringenünk, időnként feltételezve, hogy lassan a Moldvában kötünk ki.

2016. június 1-2.

13 óra - Érkezés Prágába

Szobára várakozás miatt ebéd a szálloda mellett, Prága egyik hangulatos aprócska terén, amely mögött már ott kukucskált a Károly-híd.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Nyári meleg májusban, ebéd utáni álomkór, izzadságcseppek a hátamon és egy ügyintézésekkel terhelt délelőtt. Nem is történhetne jobb velem, mint enni Gyulán egy fagyit. Ráveszem a családot, hogy most szakítsunk az évtizedes hagyománnyal, s ne a Kézműves cukrászda Városház utcai fagyizójába menjünk, hanem a Százéves Cukrászdába.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Gyermekkoromban jártam ott utoljára, mert aztán meghódította a várost, s vele együtt minket is a Kézműves. Örömmel látom, hogy a korai klasszicista elemeket is magán hordozó ház és környezete éppen olyan, mint 30 évvel ezelőtt. A teraszon csak néhány asztal, susognak a nyárfák, s csöndben üldögél két-három pár.

Belépünk és a pincér hölgy bécsi kávézókat idéző ruházatban megkérdezi, hogy először járunk-e a cukrászdában. A kérdés annyira meglep, hogy igent mondok, majd javítom magamat, hogy végülis mi már voltunk itt. Magamba hozzáteszem: csaknem 30 éve.

Ekkorra a hölgy már meg is próbálja elmesélni, hogy ők nem csupán egy cukrászda, ők A SZÁZÉVES CUKRÁSZDA, amely már több, mint 175 éves.

A francia fővárosról sokféle TOP10-es lista készült már, de vannak helyek, amelyek általában kimaradnak. Lecsúsznak, mert aki csak egy rövid időre érkezik Párizsba, az a sokat emlegetett látnivalókat sem tudja maradék nélkül végignézni. Én azt tartom, hogy Párizs NEM egy misét ér meg. A hangulatot, a kulturális, művészeti, gasztronómiai élményeket megélni nem lehet néhány nap alatt. Lehet kapni belőle egy ízelítőt, kaphatunk egy átfogó képet, s egy késztetést, hogy vissza kell mennünk. S ha már visszamegyünk, akkor keressük tudatosan azokat a helyeket, amelyek lehet, hogy kimaradtak a TOP10-ből, de mégis nagyon franciák, nagyon párizsiak, s nagyon különlegesek. Ezekből mutatok egy csokorravalót.

Sainte-Chapelle

Az Ile de la Cité városnegyedben egészen véletlenül találtunk rá a Palais de Justice (Igazságügyi Palota) udvarán erre a XIII. századi gótikus templomra, imahelyre. Külsejében nem emelkedett ki az addig látott párizsi épületek közül. Amikor az alsó szintre beléptünk, ott is csak egy egyszerű megállapításban - szép - merült ki a jellemzésem. Talán még csalódott is voltam kicsit, egészen a felső szint felfedezéséig. Már ez, hogy egy templomnak, imahelynek két szintje van, önmagában nem egy megszokott látvány, de a karcsú oszlopokkal szegélyezett óriási, színes üvegablakok által tartott kék színben úszó hálós boltozat pillanatok alatt elröpített a legnyugodtabb, legszebb, idilli világba.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Arra ébredtem ma reggel, hogy nyolc évvel korábbi római emlékek bolyongtak a fejemben. Az örök város egy-egy utcarészlete, egy-egy múzeuma, klassz kávézói és a Trevi-kút melletti fagyizó emléke mind helyet kértek és kaptak a gondolataimban. Visszamennék már harmadszor is? Igen, máris indulnék! S hogy miért? Azokért a rejtett csodákért, amelyeket csak behatóbb tanulmányozás során talál meg a kíváncsi látogató egy római vakáció alatt. 

Lehet azt mondani, hogy ohh voltam már Rómában, láttam mindent, amit az útikönyvek felsorolnak, megnéztem az ezernyi műkincset a Vatikáni múzeumban, bolyongtam az ókorinak titulált kövek között a Forum Romanumban. Ki lehet pipálni ezt is az európai nagyvárosok között. No éppen itt látom a problémát a mai utazási trendek esetében. Nem akarunk elmélyedni, csupán pipákat szeretnénk gyűjteni. Felületes a választásunk, felületes a felkészülésünk, s felületes az ottlétünk. Olyan, mint manapság a facebook, s sok-sok internetes weboldal. Látunk egy videót, érdekes, szép, elképesztő, kreatív, vicces, borzalmas dolgok ugrálnak a szemünk előtt. S mi legtöbbször hiszünk a szemünknek. Sikerül a kis gifnek lekapcsolnia az agyunkat. Nem gondoljuk végig. Pláne nem olvassuk el a kísérő szöveget - már ha van neki. Egyszerűen elhisszük és már osztjuk is. 

Arra biztatnék mindenkit, hogy ne higyje el, Róma csak ennyi, csak a Forum Romanum, a Trevi-kút, a Vatikán és a többi turista látványosság. Róma sokkal mélyebbről fakad, szó szerint is és átvitt értelemben is.

Éljük át másként a vakációt Rómában! Van is néhány ötletem, hogyan! 

Domitianus stadionjára épült a Piazza Navona 

Róma egyik leghíresebb teréről aligha gondolnánk, hogy egy stadion felett áll. A teret szegélyező házak a nézőtérre épültek rá, s az ovális alakzat, amelyet körbevesznek alapból egy stadionra emlékeztet. Bevallom ott állva és egy isteni húsos szendvicset majszolva magam is úgy gondoltam, hogy a tér maga az egykori küzdőtér. De ez nem így van. A stadion jóval a tér alatt helyezkedik el, s most mi is bekukkanthatunk alá. Megnyitották ugyanis csaknem 4 méterrel a jelenlegi utcaszint alatt a stadion egy részét, amelyet a látogatók még éjszakai túra keretében is felfedezhetnek. Nappal a Piazza Navona - éjjel pedig az alatta rejtőzködő stadion - micsoda program. A múzeumról bővebb infót itt találtok. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Itt az idő, hogy ráhangolódjunk a nyaralásra. S nem is tudnánk jobban, mint már most úgy öltözni, mintha ott lennék az olasz tengerparton, Párizsban, Ibizán, Balin vagy éppen északon. Néhány ruhadarabbal és kiegészítővel gyorsan becsempészhetjük a mindennapjainkba a vágyott úti célt. Csak egy kis válogatás a ruhatárból, néhány film, vagy képeslap átböngészése és máris francia, spanyol, vagy olasz lehetsz kis hazádban. S a hangulat, amit ezzel a pár ruhadarabbal megkapsz, felér egy hosszú hétvégés kiruccanással. Játszadozzunk kicsit és öltözzünk úgy, ahogy majd nyaralásunk helyszínén sokak teszik. 

Ibiza - könnyedség, színek, szabadság enyhén hippi stílusban

Azon kevesek közé tartozom, akinek Innsbruck hallatán nem a téli olimpia jut eszébe, hanem az, hogy császárok kedvenc városa az Alpok ölelésében. Mindig is idős házakkal, hagyományos üzletekkel, minden korból ottragadt emlékekkel teli városnak képzeltem. Olyannak, amely inkább antik, mint modern. Inkább elegáns, mint sportos. Inkább büszke, mint visszahúzódó. S inkább lassabb, mint lüktető. Ezért határoztam el, hogy Innsbruck lesz az a város, amelynél új technikával fogok fotókat készíteni. 

A fotósok bizonyára legyintenének (a férjem is ezt tette), amikor meghallanák, hogy egy (okos)telefonnal készülök retró képeket készíteni. Szerencsére éppen egy nagyon tehetséges fotós barátnőm ajánlására elkezdtem ismerkedni a Hipstamatic alkalmazással. Retró kamerákat és retró filmeket imitálva készíti el a fotót, s az eredmény - szerintem - bámulatos. Olyan hangulatot kölcsönöz az utcáknak, a tereknek, a pillanatoknak, amelyek évtizedeket, vagy éppen évszázadokat repítenek vissza. Így megkaphattam az általam elképzelt Innsbruckot, nem a modern várost, hanem az uralkodói kegyben mindig is részesített várost, a gazdag várost, a nyugodt várost, szemben egy olimpiai zsizsegéssel. Nem a legnépszerűbb helyekre összpontosítottam, hanem az eldugottabb helyekre, a részletekre. Azokra, amelyek nekem Innsbruckot jelentették. 

Nézzétek meg, hogy mire is voltam képes, egy egyszerű telefonnal, s egy alkalmazással. Innsbruck a Hipstamatic kameráin keresztül. A galériákra kattintva megállhatsz egy-egy képnél, nincs automatikus léptetés. 

Pihenő a város előtt - az első tanulmány, mire is képes a program.

A Duna - legendák, történetek, életek és kincsek őrzője. Ahol elhalad ott kinyílik a természet, kikötők kelnek életre, mindenki csak egyet akar, vele futni hegyen és völgyön át, s így részesévé válni a csodának, amelyet úgy hívnak, a Duna völgye. 

Évtizedek óta naponta ezrek kerekeznek a híres dunai kerékpárúton, Passautól Bécsig. Miért vágyik rá mindenki, aki a drótszamár elkötelezettje, hogy egyszer, vagy akár többször is megtegye a 330 km-es utat?  S hogy jön a képbe Sisi? 

A kiindulópont már maga a csoda: Passauban, ahol a összetalálkozik a Duna, az Inn és az Ilz biztos, hogy nehezen ugrunk fel a kerékpárra, nehezen hagyjuk itt a várost, pedig Linzen, Greinon át Bécsig számos olyan látnivaló is vár, amely az útikönyvekből kimaradt.

Vannak akik meztelenül szeretnének vacsorázni? - teszik fel sokan a kérdést, amikor egy új étteremtől hangos nyugati sajtót olvassák. A válasz pedig az, hogy igen, nagyon is sokan akarnak étteremben nudizni. Legalábbis erről tanúskodik, hogy a világ első nudista étterme után már a megnyitó előtt hónapokkal több, mint 20ezer ember érdeklődik. 

Ennyien iratkoztak fel ugyanis a foglalási várólistára a júniusban nyitó The Bunyadi étteremnél. Ritka, hogy már a megnyitás előtt ilyen hírnévre tegyen szert egy étterem, még azelőtt, hogy bármit az asztalra tett volna. S ezt a sikert csupán egyetlen szóval érte el: nudizmus. Egyesítik a meztelenséget a kulináriával! Hogyan? 

A Genfi-tó partján nyílt meg néhány napja, a nagy komikus egykori lakóházában a munkásságát és életét megidéző múzeum, Chaplin világa címmel. Az angol származású művész azután költözött feleségével Corsier-sur-Vevey-be a Manoir de Ban birtokra, miután az Egyesült Államokban az FBI politikai nézetei miatt üldözőbe vette. Csaknem 25 évig éltek itt Svájc egyik legszebb, legnyugodtabb vidékén.

A világot járó turisták időnként elképesztő dolgokkal találkoznak: vicces jogszabályok, elképesztő szokások, furcsábbnál furcsább építmények, hasznos megoldások.

Nemrég jelent meg Klaus Viedebantt könyve (sajnos a magyar könyvpiacon még nem), amelyben 555 tippet szedett össze világutazóknak. Kiválogattam a kedvenceimet, képedjetek el velem ti is!

Anglia

A britek nemcsak humorukról, hanem törvényekről is híresek. A legelképesztőbb példa erre a következő jogszabály: Tilos meghalni a londoni parlament mindkét házában. De vannak előnyei is annak, ha valaki nem tudna mégsem az utolsó pillanatban kivánszorogni az épületből, ugyanis a bent elhalálozók megszerzik a jogot egy állami temetésre, s mindenre, ami ezzel jár.